A nehéz napok is kellenek a boldogsághoz

Konrád Katalin, a Mutass jó példát! program Bihar megyei második helyezettje

Egy példakép mindig dolgozik – a Mutass jó példát! program Bihar megyei dobogósaira legalábbis felettébb igaz ez a sommás kijelentés. Az „elfoglaltsági rangsort” pedig egyértelműen Konrád Katalin, a Partiumi Háló Egyesület elnöke, a Szent László Gimnázium igazgatója vezeti, akivel másfél hónapnyi egyeztetés után végül feladtuk a megfelelő időpontok keresését, és írásban „beszélgettünk” munkájáról, sikerekről, kudarcokról és természetesen példaképekről, akiken keresztül szerinte megláthatjuk azt az önmagunkat, akivé válni szeretnénk.

– Éppen a Kárpát-medencei Szent László-találkozó szervezésével van elfoglalva, amit november 3–5. között tartanak meg Nagyváradon a Szent László jubileumi emlékév alkalmából, a szervező pedig, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye közreműködésével, a Partiumi Háló Egyesület. Emellett főállásban hittant tanít, és a Szent László Gimnázium igazgatója. Belefér ez egyáltalán huszonnégy órába? Hogyan lehet összeegyeztetni ezt a sok szerteágazó tevékenységet? Hogyan képzeljük el egy átlagos, munkás hétköznapját?

– Számomra nincs is olyan, hogy átlagos hétköznap, minden nap egyedi. Általában korán reggel, már 7.00 és 7.15 között az iskolában vagyok, és előkészítem az aznapi iskolai munkát, amely nagyon sokrétű, hiszen az oktatási program mellett sok iskolán kívüli tevékenységet kínálunk pedagógustársaimmal a diákjainknak, amelyekkel néha közvetlenül vagy közvetve a szülőkhöz vagy a nagyobb közönséghez is elérünk. Többek között délutánonként szervezzük a hálós programokat, találkozókat, ifjúsági, gyermek- vagy felnőttfoglalkozásokat, csapatépítő délutánokat stb. Huszonnégy óra, hát… néha a fizika törvénye megcáfolja, hogy tényleg van-e. De ez nem is igazán számít, mert akkor, amikor egy nap tele van szépséggel, ha megtaláltam aznap a jót, sok szép dolog történt, egy-egy igazi beszélgetés, vagy amikor valakinek segíteni tudtam, egy jó foglalkozást tartottam, vagy csak összeért a tekintetünk, ugyanazt gondoltam, mint a másik, a lelkünk találkozott, vagy csak egy mosolyt adtam és kaptam, akkor már annak a napnak megvolt a célja, az értelme.

Mi is az a Háló?

A Katolikus Közösségek Hálózata (röviden: Háló; bővebben: Katolikus Közösségek Kárpát-medencei Hálózata) olyan magyar alapítású mozgalom, amely a római katolikus egyház tanítását vallva fő feladatának tekinti a Kárpát-medencei magyar anyanyelvű keresztény közösségek összefogását, támogatását és segítését. Valamennyi határon túli közösségben vannak Háló-szervezetek, és a Wikipédia szócikke szerint a Háló magyarországi jelenléte elmarad a határon túli régiókétól, a találkozók nagy része Erdélyben, a Partiumban, a Felvidéken és a Délvidéken zajlik.

Fotó: Mohácsi László Árpád

– Sokan választják azért (is) a pedagógusi pályát, mert ott van a szép hosszú nyári vakáció. Ön meg ahelyett, hogy hátradőlne, tervez, szervez, táborozni viszi a diákokat. Hogyan kezdődött mindez?

– Fiatal pedagógusként, a tanári pályám kezdetén azt tapasztaltam, nagyon fontos, hogy a rám, ránk bízott gyermekek mit kapnak, milyen példát látnak, és mit sajátíthatnak el. Tanárként és szülőként nekem nem volt mindegy, hogy a gyermekeim, gyermekeink a szabadidejükben, illetve a hosszú vakációban mit csinálnak, hol vannak, és kikkel. Az volt az elsődleges cél, hogy megtartó közösséget, hitet és életre szóló megerősítő pozitív élményeket adjak, adjunk. Ezekkel a gondolatokkal a tarsolyunkban indultunk el néhány segítővel immár 22 éve, 1995 nyarán táborozni. Nagy öröm számomra, hogy a nemes munkánkhoz mára már felnőtt az az első generáció, amelyért kezdtük. És nemcsak hogy felnőtt, de munkatársak is váltak az első „fecskékből”, akik már tudatosan dolgoznak a jó ügy érdekében, mert megtapasztalták, hogy gyermekként és fiatalként mit jelentett közösségben lenni, táborozni, barátokat szerezni, foglalkozásokon részt venni, csoportvezetőként önzetlenül mások szolgálatára lenni, vagyis segíteni, felelősséget vállalni egymásért és a ránk bízottakért. Aztán később már nemcsak a táborokra koncentráltunk, hanem az év közbeni eltöltendő szabadidőre is, valamint nemcsak a gyermekekre és fiatalokra figyeltünk oda, hanem a családokra és a felnőttekre is. Lassan, lépésről lépésre és a nehézségeket leküzdve, ma már küldetésként és hivatásként vállaljuk mindannyian feladatainkat, teendőinket. Azt látjuk, hogy „hálósként” többet adhatunk magunkból másoknak, és ezt nem egyedül szélmalomharcosként, hanem együtt.

– Mint a Nőileg Mutass jó példát! program szavazásán is kiderült, nagyon sokan tisztelik önt és mindazt, amit a hosszú évek során letett az asztalra. Mit tart pedagógusi, illetve önkéntes munkája legnagyobb sikerének?

– Siker, sikerek… Az a sok-sok gyémánt, ami azoknak a gyermekeknek, fiataloknak, felnőtteknek a szemében ragyog egy rendezvény, foglalkozás, találkozó után. Úgy tapasztalom, hogy a legnagyobb érték, hogy tudjuk egymást segíteni, alakítani minden érdek vagy hátsó szándék nélkül. És sikerként könyvelem el, hogy a fiatalok, akiket bevontunk, valóban önszántukból, tudatosan akarják építeni, átadni mindazt, amit megtapasztaltak, kaptak a programjaink során. Magukévá tették azokat az értékeket, amiket át szerettünk volna adni nekik. Ez pedig hosszú folyamat, ami sok közös megtapasztalásra, csapatmunkára, együtt eltöltött időre, egymásra figyelésre és sok-sok önzetlen szeretetre épül. A folyamat lassan beért, és a felnőttekké cseperedett fiatalok a maguk módján kamatoztatják az útravalót, amit kaptak.

Fotó: Mohácsi László Árpád

– Ha valaki ennyi munkát vállal, óhatatlanul érik kudarcok is. Volt rá példa, hogy elcsüggedt?

– Elkerülhetetlen, hogy néha kudarcként éljünk meg bizonyos helyzeteket. Természetesen előfordult. Hiszem azonban, hogy nincsenek véletlenek, és hogy minden okkal történik, és a Jó Isten, ha adott keresztet, akkor ad hozzá vállat is, amivel hordozni lehet. Nem könnyű ezt kimondani akkor, amikor az ember épp a gödör legalján vergődik. Nekem sem könnyű, de segít, hogy a kudarcot, a nehézséget imáimban oda tudom tenni az Isten lábai elé, mint ahogy az is, hogy a Mindenható Isten megáldott egy nagyszerű társsal, a férjemmel, akivel minden nehézségben együtt vesszük vállunkra a „keresztet”, és akkor már nem is olyan nagyon nehéz. Továbbá úgy gondolom, mindig azt kell nézni, milyen jót tudnék én hozzátenni az adott helyzethez. Próbálok arra törekedni, hogy az adott helyzetből a jót emeljem ki, és azzal kezdjek építeni valami szebbet.

– No de mégis, mi motiválja újra és újra abban, hogy továbbmenjen ezen az egyáltalán nem könnyű úton?

– Meggyőződésem, hogy a gyerekeknek, fiataloknak és a felnőtteknek egyaránt biztos és értékekben gazdag talajt kell mutatnunk vagy akár biztosítanunk. Ez az érték a Jóisten. Ahhoz, hogy megbízható, lelkiismeretes és boldog emberré váljanak, hogy megállják a helyüket a világban, és ne rémüljenek meg a feladatoktól, hanem tegyék a jót, ehhez szükséges a közösség megtartó ereje, és kellenek a gyökerek, amelyek nem engednek el. Ez a motivációm. Segíteni, hogy együtt találjuk meg Isten mosolyát. Most öntözgetjük a friss hajtásokat annak reményében, hogy meglesz az eredménye türelmes, szeretettel teli munkánknak, és szép virágok növekednek.

– Mi viszi előre? Hiszen aki ilyen magas hőfokon ég, könnyen kiéghet. Honnan merít erőt?

– Valóban így van, de én nem vagyok egyedül, van egy Istenem, van egy szűk családom, a férjem, a három fiam, a „lányaim”, van a nagyobb családom, a közösségem, a barátaim, akik felbecsülhetetlenül sok szépséget hoznak az életembe. Mindenben számíthatok rájuk, és ők is mindenben számíthatnak rám. A mindennapokban is kapok olyan pozitív impulzusokat, amelyek arra késztetnek, hogy folytassam munkám. Az iskolai munkán belül egy-egy szép tevékenység, foglalkozás, ami jónak bizonyul; a szülők visszajelzései, hogy könnyű szívvel bízzák ránk a gyermeküket, mert biztonságban vannak, mert értéket kapnak, mert fejlődnek, mert mindennap épülnek és gazdagodnak. A hálós munkában a csapat ereje visz előre. Ha megtorpanok, ha elfáradok, a csapat ereje nem enged elesni, megtart és fenntart. A tudat, hogy egy-egy program nélkül szegényebbek lennénk mi is és a résztvevők is. Ha fennakadás van, ha kifogytunk az ötletekből, akkor a Jóisten mindig küld valakit, vagy egy ötletet, ami épp a megfelelő időben érkezik. Ezek mind azt nyomatékosítják bennem, hogy ezen az úton kell továbbmennem.

Fotó: Mohácsi László Árpád

– Többször is említette a férjét, családját. Magától adódik a kérdés: ennyi tevékenység mellett a családra mikor marad idő.

– Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a családom érti, sőt támogatja azt az értékrendet, amit én magam is vallok. Amikor szükséges, ők is hozzáteszik a maguk részét a tevékenységekhez, még ha nem is mindig nyilvánvaló vagy látható. Az időt pedig, amit a családommal töltök, igyekszünk mindannyian minőségi időként megélni, valóban együtt lenni és egymásra figyelni.

– Hogyan nézne ki egy ideális napja?

– Talán egy reggelivel indulna… Ezt félretéve úgy gondolom, hogy egy nap sem volt hiábavaló eddigi életemben. Voltak nehezebb és voltak vidámabb pillanatok, de mindegyiknek megvolt az értelme, és ha nem is rögtön, de idővel a nehezebb napok is meghozták gyümölcsüket. Voltak olyan boldog napok, amelyek a nehéz napok nélkül nem lettek volna annyira boldogak. Idővel minden a helyére kerül, és értelmet nyer. Ezért az ideális nap számomra az a nap, amikor sok szeretettel, kedvességgel, jó ötletekkel találkozom, vidám gyerekekkel, akik élvezik a játékot, fiatalokkal, akik keresik az összetartozást, felnőttekkel, akik mosolyognak, akik tudják, hol a helyük a világban, és tesznek azért, hogy mások is megtapasztalják ugyanezt.

– Önnek van példaképe? Van egyáltalán szükség példaképekre a 21. században?

– Vannak példaképeim. Olyan emberek, akikre felnézek, akiket tisztelek, akiket nagyra becsülök, akikhez szeretnék hasonlítani. Több ember is tartozik a példaképeim közé, hiszen mi emberek nem vagyunk tökéletesek, csak törekszünk rá, de egy-egy tulajdonságunk vagy erőfeszítésünk már lehet példaértékű. De a tökéletes példaképem maga Jézus, aki mindig és mindenkivel türelmes, figyelmes és kedves volt, számomra ő a tökéletes pedagógus. Nekünk, embereknek szükségünk van példaképekre, hiszen rajtuk keresztül látjuk meg azt az önmagunk, akivé szeretnénk válni.

Fotó: Mohácsi László Árpád

A jelölő véleményéből:

Megszólító ereje és embertársai iránt érzett felelőssége vezérli tetteit mind pedagógusként, mind a mindennapi életben. Tevékenysége kiterjed egy, az egész Kárpát-medencében működő egyesület vezető személyiségeként több száz emberre. A mindennapokban is önzetlenül fordítja figyelmét azokra, akik hozzá fordulnak bármilyen kérdéssel.

A zsűri értékeléséből:

Példás pedagógus, a szakmai köteléket túllépve cselekszik, alkot.