A néző érezzen és gondolkodjon

A sepsiszentgyörgyi M Studio mozgázszínház tíz évvel ezelőtt egyedi kezdeményezésnek számított Romániában. A társulat tagjai az elsők voltak, akik a színházat a test nyelvén keresztül mutatták meg, formabontó kifejezésmódjukat mára sokan megkedvelték, az M Studio pedig országszerte, sőt, a határon túl is sikereket arat. 

Hirdetés

A mozgásszínház alapítója, Uray Péter a Kolozsvári Színművészeti Egyetem akkori évfolyamának tehetséges színészeit sarkallta arra, hogy kezdjenek valami egészen merészbe. Tíz év tapasztalattal a hátuk mögött ezek a fiatalok úgy gondolják: megérte vállalni a rizikót. A társulat művészeti vezetője, Márton Imola az M Studio mindennapjaiba vezeti be a Nőileg olvasóit.

Az M Studio egyedi kezdeményezés, Romániában nincs nagy konkurenciája napjainkban sem. Néhány jó táncos-színész elég egy működő társulat létrehozásához?

A tíz év azt mutatja, hogy igen. Ha van akarat, és vannak támogatók, bármi működhet. 2005-ben több irányból érkezett a kezdeményezés, az első löketet Uray Péter adta, aki az akkor végzős színészhallgatókkal meglehetősen nagy hangsúlyt fektetett a mozgásra. Az egyetemen kívül is szerették volna folytatni a munkát, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes vezetőiben pedig partnerre leltek, így, jogilag hozzájuk tartozva, létrehozták az M Studiót.

Fotó: Ürmösi Levente Mihály

Nem volt túl nagy rizikó belevágni?

Egyértelműen nagy volt. De a létrehozókban az tartotta a lelkesedést, hogy Sepsiszentgyörgyön működőképesnek bizonyult az általuk képviselt új színházi forma. Bocsárdi László (a Tamási Áron Színház igazgatója – szerk. megj.) akkor már jónéhány éve Sepsiszentgyörgyön volt, és általa a Tamási is elmozdult egy kísérletező irányba, a szentgyörgyi közönség pedig elkezdett belekóstolni abba, hogy milyen a nem hagyományos színház. Reméltük, hogy számunkra is lesz egy befogadó réteg, a mozgásszínház fenntarthatóvá válik. A tíz év bebizonyította, hogy volt és van létjogosultsága egy ilyen színháznak. Az M Studio műfajilag nehezen behatárolható, hiszen ötvözi a mozgás, a kortárs tánc, a fizikai- és vizuális színház nyelvét. De minél több mozgásszínházi előadást néz az ember, annál inkább ráérez az ízére, elfogadja, hogy nem kell pontról pontra megértenie azt, amit lát.

Mi szerint választjátok ki a darabokat?

Mi nem darabot, hanem rendezőt és koreográfust választunk. A minőség az elsődleges szempont, majd az, hogy a mozgásszínház műfaján belül különböző irányba mutassanak az előadások, hogy a színészek különböző forma- és mozgásnyelvekkel találkozzanak. A darabot a rendező választja, és ez azért jó, mert minden rendezőnek van egy dédelgetett álma, amit ha hagynak megvalósítani, a néző egy őszinte, igaz előadást kap.

Fotó: Ürmösi Levente Mihály

Nehezebb egy mozgásszínházi előadást megértetni a nézővel, mint egy prózait?

Nehezebben dekódolható az üzenet, de könyebben megérezhető. A nézőnek meg kell tanulnia elengedni magát, kell hagynia, hogy hasson rá  az előadás. A szíve, szeme és füle legyen nyitva. Az a fontos, hogy a néző érezzen és gondolkodjon, nem kell feltétlenül mindent pontosan megértenie.

Az előadásaitokban prózai részek is vannak?

Sok előadásunkban van, de arányaiban mindig kevesebb, mint a mozgásrészek. A visszajelzések alapján a próza tőlünk sem kevésbe kedvelt, ezen előadások terén is próbálunk kísérletezni, valahogy másként megmutatni a darabot, újat keresni benne.

Van olyan, hogy kedvenc előadás?

Alapvetően mindegyik repertoáron lévő előadásunkat szeretjük, de a közönség és a meghívások is alakítják. Egyik kedvencünk például a Kampf című produkció, amely már három éve rengeteg meghívást kap, most is turnéra készülünk vele.

Fotó: Ürmösi Levente Mihály

Mi van még a büszkeséglistátokon?

Az egyik mindenképpen a 10 éves évfordulóra szervezett flow festival. Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk utána, minőségi és jó hangulatú fesztivál volt. Orbán Leventével együtt örültünk, hogy neki jó élmény volt a Saul fia, ezáltal színészileg is fejlődött, belekóstolt egy egészen más dologba. A büszkeséglistánk élén van még a Nagy Józsefhez (nemzetközileg ismert nevén Josef Nadj, világhírű, Taormina-díjas táncművész és koreográfus – szerk. megj.) fűződő kapcsolat. Aztán az is büszkeség, hogy a múlt évadban meghívást kaptunk Budapest legnagyobb kulturális fesztiváljára, a Tavaszi Fesztiválra, és az is, hogy tavaly két díjjal is gazdagodtunk. A bukaresti Országos Független Fesztiválon a Kampf megkapta a legjobb táncelőadásnak járó díjat, az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon pedig szintén a Kampf a legjobb koreográfia-díjat. És, ami a legfontosabb: büszkék vagyunk, mert fenn tudtunk maradni, megőriztük az eredeti célkitűzéseket, nem alkudtunk meg. Azt a fajta színházat csináljuk, amiben hiszünk. Tudjuk, érezzük, hogy ez jó út, szükség van arra, amit mi csinálunk. Remélem, hogy tíz év múlva ugyanezt el fogjuk tudni mondani.

Fotó: Ürmösi Levente Mihály

Melyek a hosszú távú céljaitok?

Még nagyon sok tíz év. Képviselni azt, amit eddig is. Még feljebb tolni a minőséget. Megtartani a műfajba és a társulatba vetett hitünket. És nem utolsó sorban, bekerülni Közép- és Nyugat-Európa színházi köztudatába is.