A nyugalom „félszigete” Norvégia déli partjai

Nem csalás és nem ámítás, a skandináv országokra jellemző nyugalom valódi, szinte kézzel fogható, és a legnagyobb pozitívum, amit Norvégiáról elmondhatok. Persze nem az egyetlen. Sőt odáig megyek, hogy nem is tudok negatívumot említeni, mert nem volt ilyen tapasztalatom. Ez az ország nemcsak a tájaival nyűgözött le, hanem a benne élő emberek kedvességével, az élet és a természet iránti szeretetével, valamint az ebből fakadó békés, nyugodt életmóddal is.

A kedves olvasók most valószínűleg arra gondolnak, hogy az anyagi jólét következménye mindez. Ez részben igaz, tény, hogy a többségnek nem kell aggódnia a napi betevő miatt, nyugodtan fókuszálhatnak azokra a dolgokra, amit igazán szeretnek csinálni. Ha azonban jól meggondoljuk, ők teremtették meg mindezt maguknak, hisz a világháború után nekik sem volt fenékig tejfel az élet.

Fotó: Gálovits RózsaFotó: Gálovits Rózsa

Norvégia déli részén kirándultunk többnyire, és amíg itthon repkedtek a mínuszok, addig Hortenben, az Oslofjord partján elterülő városban és környékén zöldülni kezdett a fű. A kedvező időjárásnak köszönhetően hosszú sétákat tehettem a város környékén, ahol a legszebb látnivaló a Borre Nemzeti Park (norvégul Borrehaugene), Norvégia első nemzeti parkja. Ez a hely kivételes egész Skandináviában, ugyanis óriási viking sírhantok találhatók itt, amelyek teljesen szabadon látogathatók, mindenféle óvintézkedés nélkül: gyakorlatilag fel lehet rájuk mászni. Ez a terület a bizonyíték arra, hogy a hely a viking korban központi szerepet töltött be, és itt található a legtöbb királyi sírhant Skandinávia területén. A park egy része az öböl partján fekszik, és ingyenes a használata, akár egy átlagos parknak.

A Wikipédia 14 olyan helyet sorol fel, amelyek nevének jelentése a világ vége, és közülük az egyik Norvégiában található. Verdens Ende egyszerűen gyönyörű. A gömbölyű sziklákon ki lehet menni a tengerre, és szép időben érdemes kivárni a naplementét, romantikus időtöltésnek sem utolsó.

Habár Finnországot nevezik az ezer tó országának, Norvégiában is rengeteg kisebb-nagyobb tó van, szebbnél szebb helyeken, hegyekkel körülvéve. Nagyon hasonlít a vidék a mi erdélyi tájainkhoz: dimbes-dombos, hegyes-völgyes, tele fenyvesekkel, és emiatt otthonosabban érezhetjük magunkat.

Oslóban sajnos csak egy napot tudtunk eltölteni. Délelőtt a Freia Csokoládégyár kiállítótermében tömtük tele magunkat csokival, miközben Edvard Munch festményeit csodáltuk, mert ilyen rendezvényt is szerveznek, ahol a kellemest a még kellemesebbel összekapcsolva lehet időzni. Délután a Fram Múzeumban jártunk, amit kisgyerekes családoknak különösen ajánlok, hisz be lehet járni az egész hajót, amivel Roald Amundsen felfedezte a Déli-sarkot.

Van egy falu Norvégiában, amelybe hat hónapon keresztül nem süt be a nap. Ezt utólag olvastam Rjukanról, de amikor ott jártunk, biztos voltam benne, hogy egy hét után depressziós lennék a fény hiányától, annyira szürkének és zordnak tűnt így, a tél közepén. Ám nem a falura voltunk kíváncsiak, hanem az azt körülölelő hegyekre, és egy felvonó (Krossobanen) segítségével meg is láthattuk a gyönyörű hegykoszorút, amihez hasonlót eddig csak képeken láttam. Nyáron kiváló hely a túrázni vágyóknak.

Apropó túrázás: a norvégok rengeteget mozognak, minden lehetséges formában, időjárástól függetlenül. Ha esik, ha havaz, futnak, bicikliznek, lovagolnak, egyedül, családosan, barátokkal, kutyával, mindegy, csak kint legyenek a levegőn. Ez a másik olyan pozitívum, ami miatt nagyon szimpatikus az ország. Nagyon odafigyelnek egymásra, a családjukra, a környezetükre. Kedvesek az idegenekkel is, spontán mosolyogtak és köszöntek rám emberek, és olyan is volt, aki megállított beszélgetni egy mező közepén. Ez a béke és biztonságérzet, ami az élet több területére is kiterjed, teszi vonzóvá, élhetővé ezt az országot. 

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2017. márciusi lapszámában jelent meg. 

Kedves olvasó!  

Útinapló rovatunkat Ön is szerkesztheti. Kellemes, kedves, varázslatos, izgalmas utazások beszámolóit várjuk (legtöbb 3500 karakter), 4-5 nagy felbontású, saját készítésű kép kíséretében a szerkesztoseg@noileg.ro  e-mail címre. Szerkesztőségünk a legérdekesebbnek ítélt írásokat megjelenteti.

Előfizetésért látogasson el webáruházunkba >>>