Ákombákomból új világ

Albert Einstein, Leonardo da Vinci, Agatha Christie vagy Mozart csak néhány azok közül a sikeres, híres emberek közül, akikről ma már tudjuk, hogy diszlexiásak voltak. Ma. Mert akkor és még pár évtizede sem nevezték nevén a jelenséget, legfeljebb feltűnt, hogy okos a gyerek, de nem úgy megy neki a tanulás, írás, olvasás, mint a padtársának. Ma már tudjuk, hogy léteznek olyan részképességzavarok, amelyek nehézségeket okozhatnak gyereknek, szülőnek, pedagógusnak egyaránt. Mégis felmerül a kérdés, hogy a diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia csupán manapság divatos iskolai címkék-e, amelyeket szakszerű vizsgálat nélkül ragasztunk a diákokra, vagy valós gondot takarnak. A tanítók és szakemberek úgy látják, bár az utóbbi időben egyre gyakrabban hallunk ezekről a fogalmakról, még mindig nem vesszük őket elég komolyan.

Felmérések szerint a gyermekek 7–10%-a tanulási zavaros, ebben benne van az enyhe, középsúlyos és súlyos tanulási zavar, súlyos körülbelül 3–5%. Sok mindent elárul a helyzetről a tény, hogy ezek külföldi adatok, Romániában ugyanis nem készült országos felmérés. A probléma ott kezdődik, hogy sok pedagógus nem ismeri fel a gyermekek nehézségeinek forrását, vagy ha fel is ismeri, nem vesz tudomást róla. Ha mégis segíteni szeretne, sok esetben ott ütközik akadályba, hogy a szülő nem akarja elfogadni, hogy az ő gyereke más, mint a többi. Ha elfogadja, és segítséget szeretne kérni, lehet, hogy a környezetében nincs megfelelő szakember. Ahhoz viszont, hogy a tanulási zavaros gyermek fejlődni tudjon, tanító, szülő és szakember együttműködő segítségére egyaránt szükség van. Ez nem olyasmi, amiből az ember kigyógyul. Egy diszlexiás gyerekből diszlexiás felnőtt lesz. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy le kell mondani róluk, ellenkezőleg. Érdemes odafigyelni rájuk, foglalkozni velük, hiszen óriási potenciál rejlik bennük (is)!

Mit is értünk tanulási zavar alatt?

Tuzson Kinga nagyfia, Mátyás Loránd két és fél éves volt, amikor beíratták óvodába, mert már szobatiszta volt, az ovi is közel volt, és ismerős óvó nénihez került. Kinga is sok időt töltött az oviban. Akkor vették észre, hogy Loránd egész másként viselkedik a gyermekek közt, a foglalkozásokon, mint otthon. Az elején csak az asztal alatt volt hajlandó ülni, jó két hét kellett, amíg sikerült onnan kicsalogatni. A csoport munkájában ugyan részt vett felelősséggel, de voltak dolgok, amit többször is meg kellett neki ismételni, hogy megértse. A közösségben lámpalázas volt, és sokszor dadogott, amin a pszichológus, illetve a logopédus próbált segíteni – meséli Kinga. „Ami neki nem tetszett, vagy úgy gondolta, hogy túl nehéz, ránézésre is visszautasította. Például feladatlapokat adott vissza az óvó néninek. Persze utólag, felügyelet alatt megoldotta. Kezdő diszlexiát állapítottak meg. Furcsán fogta a ceruzát is, megvolt az ő kis világa, amiben élt, és amiből nehéz volt kimozdítani.”

Tanulási zavarról akkor beszélhetünk, ha normál intelligenciahányados mellett a gyermek iskolai teljesítménye, annak ellenére, hogy nagyon nagy erőfeszítést tesz, alulmarad.

Hiába tanul sokat, másnap az iskolában mindent elfelejt, az eredményei nem tükrözik a befektetett munkát – magyarázza Kacsó Erika logopédus. A tanulási zavar leggyakoribb formái a diszlexia, diszgráfia és diszkalkulia. Ezek az utóbbi időben, úgy tűnik, egyre gyakoribbak, bár nem egyértelmű, hogy valóban több esetről van-e szó, vagy inkább csak arról, hogy ma már könnyebben azonosítják ezeket a jelenségeket, míg régen nem figyeltek oda rá, így az érintettek elkallódtak, sok volt a kudarcélményük, és gyakran korán abbahagyták tanulmányaikat. Hasonló a helyzet a hiperaktivitással vagy az autizmussal is. Ahogy bekerültek ezek a fogalmak a köztudatba, mintha egyre több gyerekre illenének ezek a „skatulyák”.

Másképp gondolkodnak ezek a gyerekek /Forrás: BrainFacts

A tanulási zavar neurológiai eredetű probléma. Ezek a gyermekek másképp működnek. Másképp értik meg az információkat, másképp dolgozzák fel, és másképp tudnák visszaadni, ha az oktatási rendszer ezt megengedné. A diszlexia és diszgráfia a nyelvvel, a beszéddel és olvasással kapcsolatos részképességzavar, egyszerűen azt jelenti, hogy problémák adódnak a verbális kifejezésben, nehézséget jelent az olvasás és írás elsajátítása. A diagnózist biztosan csak azután lehet felállítani, hogy a gyermek megtanulta az összes betűt, de vannak jelek, amelyek már óvodáskorban felismerhetők. Léteznek egyszerű tesztek, amelyekkel már ekkor észrevehető a diszlexiaveszélyeztetettség. Az egyértelmű jelek akkor mutatkoznak, ha a gyerek már elsajátított minden betűt, de lassan olvas, felcseréli a szótagokat, kihagy betűket, vagy szövegértési nehézségei vannak. A diszkalkulia nem a betűk, hanem a számok világában okoz nehézséget. A diszkalkuliás gyereknek nem alakul ki a mennyiség- és számfogalma, nem tudja például, mit jelent a 3. Összetéveszti a számokat mind leírva, mind magát a mennyiséget. Lassabban tanulja meg a szorzótáblát, gyakran sajátos számolási módszereket alakít ki magának, és nehezebben érti meg az összefüggéseket.

Ezeknek a problémáknak a kialakulását nem lehet megelőzni, a hangsúlyt a fejlesztésre kell fordítani. Ezért nagyon fontos, hogy minél korábban felfedezzék őket, akár már a szülő vagy az óvónő, hiszen minél korábban kezdődik el a célzott fejlesztés, annál könnyebben veszi a gyermek az iskolai akadályokat.

Mi jön a diagnózis után?

Tuzson Kinga azt meséli, nagyon nehéz volt mindezt elfogadni és megérteni, mivel Loránd otthon normálisan viselkedett. „Míg az oviban nem társalgott, kerülte a gyermekeket, kezét a fülére helyezte, amikor valaki beszélt hozzá, türelmetlen volt, addig otthon játszott a szomszéd gyermekekkel, futkározott, sokat beszélt.” Kingáék számos tanácsot, útmutatót kaptak az orvosoktól, de kimondott kezelést nem. Ez sajnos nem egyedi eset. A szakemberhiány miatt gyakran több száz gyermek jut egy logopédusra, gyógypedagógusra. A nagyobb városokon kívül általában nincs logopédiai ellátás. Vidéken például alig végeznek felméréseket, mert egyszerűen az iskolai hálózatban dolgozó szakembereknek nincs idejük és kapacitásuk erre, így a vidéki iskolákban tanuló diákok hátrányos helyzetből indulnak. Sok szülőnek pedig nem engedi meg az anyagi helyzete, hogy városba, magánkezelésre vigye a gyerekét. Ilyen körülmények között a gyermek csak a szülő segítségére számíthat, illetve arra, hogy talál egy nyitott és segítőkész tanítót.

Kis Rozália négy évig tanított a marosvásárhelyi 12-es iskolában, ahol kimondottan diszlexiás osztályok voltak. A 2010-es évek elején ezek az osztályok megszűntek, Rozália azonban azt mondja, amióta visszakerült a normál oktatási rendszerbe, egyetlen olyan osztálya sem volt, ahol ne lett volna, ha nem is teljesen diszlexiás, de enyhén diszlexiás tüneteket mutató diákja. A tanító- és tanárképzés során beszélnek a tanulási zavarokról, tanulnak a beszédhibák és a diszlexia kezeléséről is, de nem mélyülnek el annyira a módszerekben és lehetőségekben, amennyire egy problémás gyermek szakszerű segítéséhez szükséges lenne. Az a kis ízelítő, amit a tanítóképzőben adnak erről, nem mindig elegendő a problémák felismerésére, nehéz például megkülönböztetni, hogy hátrányos helyzetű vagy valóban tanulási zavaros gyerekről van szó. Rozália annak idején több diszlexiáról szóló tanfolyamon is részt vett, és megtanulta a Meixner-módszert, melyet Meixner Ildikó dolgozott ki Magyarországon 40 évvel ezelőtt. Ezt azóta is alkalmazza. „Másképp tanulják a betűket. Más a sorrend, másképp hangoztatják, és más dolgokhoz hasonlítják őket” – magyarázza Rozália. A cél, hogy az első betűket nagyon jól megtanulják, ugyanis gyakran összetévesztik őket, például a d, b, p vagy a h és az n betűt. Később sok értelmetlen szótagot olvastatnak velük, mielőtt értelmes szavakra térnének, a diszlexiás gyermekek ugyanis gyakran felismerik a betűket, de nem tudják összeolvasni őket. Az általánosan alkalmazott módszerekkel nagyon nehezen tanulnak meg olvasni.

Kis Rozália: A meixner-módszer hatékony

Rozália legutóbbi osztályában is volt egy kisfiú, aki nemcsak diszlexiás, diszkalkuliás is. Egy másik iskolából érkezett második osztály elején, ahol nem kapta meg a szükséges segítséget, sőt meg is buktatták. „Ennek a kisfiúnak is diszlexiás osztályban lett volna a helye. Második osztály elején, amikor felmérőlapot adtam neki, sírógörcsöt kapott. Meg kellett magyaráznom neki, hogy ez csak azért van, hogy tudjam, miben segítsek. Azután nem volt probléma, ha lapot kapott, vagy felmérőt kellett írni. Második osztály második felére kezdte megjegyezni a betűket annyira, hogy össze tudja őket olvasni. Délutánonként külön foglalkoztam vele. Negyedik osztály végére már fogalmazást írt, helyesírási hibákkal ugyan, de önállóan, ami óriási eredmény” – mesél az elmúlt négy év kihívásairól. A kisfiúnak nemcsak az olvasás, a számolás is nehézséget okozott. Sajátos számolási módszert alakított ki magának, csak azzal tudta megoldani a feladatokat. Rengeteg asszociációs gyakorlatot végeztek, amelyben a számot a mennyiséggel kellett társítani, paszulyszemekkel számoltak.

Rozália azt mondja, ha a tanítónak nincs meg a megfelelő képesítése, nagyon keveset tud segíteni ezeknek a gyermekeknek. A tanórák keretében nagyon kevés idő jut arra, hogy egy-egy diákkal önállóan tudjanak foglalkozni. Vannak kevésbé súlyos, de szintén problémás gyermekek, akik ugyancsak egyéni bánásmódot igényelnek, ott vannak a jó tanulók is, akik pluszfeladatokat, figyelmet kérnek.

A legfontosabb, hogy a szülő elfogadja, hogy a gyermekének tanulási nehézségei vannak, és próbáljon segíteni, ami nem mindig könnyű. „Volt olyan szülő, hogy tíz évig tartott az a folyamat, amikor ő ezzel szembe tudott nézni, és el tudta fogadni azt, hogy az ő gyermeke más. Az ő gyermeke másfajta módszerekkel tud tanulni, nem olyan, mint a szomszéd, és annak ellenére, hogy ötödikes, nem tud úgy olvasni, mint a szomszéd gyermeke, aki elsős” – mondja a logopédus. A Kis Rozália osztályába járó kisfiú ilyen szempontból kiváltságos helyzetben volt, megkapta otthonról a szükséges támogatást. „A pedagógusnak akkor van a legnehezebb dolga, amikor a szülővel el kell fogadtatni ezt a helyzetet. Ennek a kisfiúnak az anyukája nagyon nyitott volt, az elején több órára eljött, hogy ő is megtanulja, miben tud segíteni” – mondja a tanító. Hozzáteszi, azzal is szerencséjük volt, hogy az iskolának jó logopédusa van, aki elkérte az osztályban használt ábécéskönyvet, és annak segítségével gyakorolt a kisfiúval. Fontos ugyanis, hogy több forrásból, többször hallják ugyanazokat a gyakorlatokat.

A diszlexiás gyermekek ellátása a gyógypedagógiához tartozik, de ez csapatmunka.

A tanító, a speciális, célzott módszerekkel fejlesztő gyógypedagógus tevékenysége mellett sok munka marad a szülőnek is, hogy a gyermeke fel tudjon zárkózni az osztályközösséghez. Az említett zavarok bizonyos járulékos hiányosságokkal is járnak, például a rendszeretet területén. Ezek a gyermekek nem tudnak rendet tartani a szekrényükben, szanaszét hagyják dolgaikat. Előfordulhatnak ugyanakkor kisebb koordinációs problémák, ritmuszavar is, például hogy mindig ugyanazzal a lábukkal lépnek, ha lépcsőn közlekednek. Mindezek miatt is az átlagosnál több türelemre, elfogadásra és megértésre van szükségük.

A közösség és a törvénykezés szerepe

Ha a tanító felismeri a problémát, a szülő elfogadja, és szakember is van, aki segítsen, még mindig ott a kérdés, hogy be tud-e illeszkedni a gyermek a közösségbe. „Ennek a kisfiúnak szerencséje volt, hogy nagyon meleglelkűek voltak a gyermekek. Meg tudtam beszélni velük, hogy neki nehezebb, mint másoknak, közösen kell segítenünk neki. Amikor a második osztály második felében kiolvasta az első értelmes szót, az osztálytársai megtapsolták anélkül, hogy kértem volna. Örültek neki.

Ez nagyon motiváló volt számára, utána olyan ügyesen ment az olvasás, hogy fel tudott zárkózni, be tudott kapcsolódni a délelőtti tevékenységekbe, a láncolvasásból többé nem kellett kihagyni. Nem csúfolkodtak vele, befogadták, játszottak vele, nem volt kiszorítva – meséli Rozália. – Vannak azonban olyan osztályközösségek, ahol a gyermekek nem tudják elfogadni, hogy valaki más, hogy bizonyos dolgok nehezebben mennek neki. Ez a kisfiú is hasonló helyzetben volt az első osztályban, ahonnan érkezett. Sokat csúfolódtak vele, emiatt pedig rosszul érezte magát, nem tudott figyelni és tanulni.”

Marosvásárhely élen járt abban, hogy a lehető legtöbb segítséget nyújtsa a tanulási zavaros gyerekek számára. 1999-ben létrehozták az első diszlexiás osztályt, amelyben nagyon sok volt a bukott, kiközösített diák. Elkezdődött a keresés, nyitott, felkészült pedagógusokat kellett találni, népszerűsíteni kellett az oktatást. Lassan-lassan az alsó és felső tagozat osztályai is kialakultak. 2015-ben végzett az utolsó osztály. Nehéz volt megszűrni, hogy kizárólag diszlexiás, ne hátrányos helyzetű gyermekek jelentkezzenek, így a szülők hátat fordítottak, inkább normál osztályokba íratták gyerekeiket. Pedig a rendszer egyáltalán nem gyermekközpontú. Sok tanító nem is érti, miért akarták ezeket a gyermekeket elkülöníteni, vagy miért nem kisegítő iskolába íratják őket.

Romániában az oktatási rendszer sincs felkészülve a tanulási zavarral küszködő gyermekek fejlesztésére. Gyakran fogyatékkal élőkként kezelik őket, vagy nem vesznek tudomást róluk. 2011-ig, ami a hazai törvénykezést illeti, ezek a gyermekek nem léteztek, a módszertanokban nem voltak rájuk vonatkozó fejezetek. Hosszas harcok árán abban az évben a sajátos nevelési igényű kategóriába bekerült a tanulási zavar, tanulási nehézség fogalma. Ennél bővebben azonban nem szól erről a jogszabály, és a vonatkozó módszertant azóta sem sikerült kidolgozni. Az 5573-as törvény, amely jelenleg szabályozza a speciális és speciálisan integrált oktatást, ilyen szempontból nagyon rosszul volt megírva. 90%-ban a kisegítő iskolák működését írja le, és 10%-ban ír elvétve, borzasztó általánosan fogalmazva az integrált gyerekek ellátásáról – tudtuk meg Bartók Évától, a Romániai Diszlexiás Gyerekekért Egyesület elnökétől. „Amikor megjelent ez a törvény, azt hittük, hogy most már minden jó lesz. 2011 óta azonban folyamatosan érkeznek a visszajelzések a szülőktől, hogy nem jó így, a gyerekeik semmi segítséget nem kapnak az iskolában” – mondja az elnök, aki maga is logopédus. 2014-ben benyújtották a törvénymódosító javaslatot, amelyet 2015 decemberében a szenátus megszavazott, de a folyamat itt elakadt. „Elkezdték bojkottálni a törvényt, azt mondták, hogy veszélyezteti a kisegítő iskolák létét. Annak ellenére, hogy ezek a gyerekek csak kívülről láttak kisegítő iskolát” – panaszolja Bartók Éva, értetlenül állva a fejlemények előtt. A problémát az is bonyolítja, hogy nincs standardizált román nyelvű írás-olvasás mérő teszt. Ennek kidolgozását Kolozsváron már elkezdték, egyelőre azonban nincs egy országosan elfogadott séma. A magyar nyelvű gyermekek esetében egy magyarországi tesztet használnak.

Vannak apró eredmények. Egy júniusban elfogadott kormányrendelet értelmében a sajátos nevelési igényű gyermekek is havi állami támogatásra jogosultak, amit ruházatra, tanfelszerelésre és élelemre költhetnek. Bartók Éva úgy látja, ez a törvény lehetőséget ad a szülőknek, hogy nagyobb összegeket fordítsanak terápiára, hiszen amit muszáj volt, azt minden bizonnyal eddig is megvették. Mivel pedig az iskolákban nagyon kevés a szakember, ha reális esélyt szeretnének adni gyermekeiknek, a szülők kénytelenek rendszeres magánterápiára járatni őket, ami nem olcsó mulatság, akár évekig is eltarthat, míg látszik az eredmény.

Törvényes lehetőség az is, hogy a sajátos nevelési igényt igazoló papírral rendelkező gyerekek esetében minden tantárgyból egyéni fejlesztési tervet kell kidolgoznia a pedagógusnak a segítő szakemberrel közösen, és eszerint bírálják el a tanuló teljesítményét is! Vizsgákon pedig (például a nyolcadik osztály végén esedékes országos felmérés esetében) egyéni bánásmódot kérhet a szülő a tanfelügyelőségeken, a gyermeke problémáját igazoló dokumentumokkal, így például a diszgráfiás gyerek külön teremben lediktálhatja a válaszokat, nem kell írnia.

A felsorolt könnyítésekkel együtt az iskolában mégis a pedagógus jóindulatán múlik, hogy megérti-e és segíti-e a gyereket, hogy valóban a tudásának megfelelő jegyet szerezhessen.

Nem bélyeg, kihívás

Loránd ma már nem tűnik ki osztálytársai közül. Szülei azt a tanácsot kapták, hogy írassák be úszótanfolyamra. Ezt meg is fogadták. A kisfiú hat évet járt úszni, és kitűnő eredményekkel szerepelt a versenyeken. Idén áprilisban betöltötte a 10. életévét. Az iskolában néha még most is elkalandozik, figyelmetlen, ha felszólítják váratlanul, meg sem tud szólalni. Nem volt szükség speciális iskolára, nagyon jól beilleszkedett és felzárkózott az osztályhoz, még akkor is, ha nem járt velük felkészítő osztályba pont a diszlexia miatt. „Most azt mondhatom, hogy nem tűnik ki a harmadik osztály tanulói közül. Nagyon hamar felfogja a leckéket, könnyen tanul, egy éve zongorázik és furulyázik. Aki nem tudja, hogy mi van vele, az észre sem veszi. Otthon lehet hagyni egyedül, el tudja magát látni étellel, felöltözik. Ha megbízom valamivel, örömmel teljesíti. Imádja, ha feladatokat kap, és persze elvárja a sok puszit és a dicséretet” – meséli az anyukája.

A tanulási zavaros gyerekeknek nagyon sok türelemre, szeretetre, megértésre, figyelemre és odaadásra van szükségük – ezt a tanító is megerősíti. Érezniük kell, hogy elfogadják őket, hogy fejlődhetnek, ez motiválhatja őket abban, hogy nagyon sokat gyakoroljanak, hiszen hiába minden segítség, ha részükről nincs meg a befektetett munka. Vannak szülők, akik a szakember diagnózisa ellenére sem hajlandók elhinni, hogy a gyermekük problémákkal küzd. „Lusta, nem tanul eleget” – mondják talán nem is sejtve, mitől fosztják meg könnyelműségükkel csemetéjüket. Ne feledjük: kudarcot kudarcra halmozva még a legjobbaknak is nehéz felállniuk!

Figyelmeztető jelek

Gyakran már óvodáskorban észlelhetők a diszlexiára, diszgráfiára utaló jelek. Például nehezen megy a térbeli tájékozódás, a bal-jobb, lent-fent, előtt-mögött megkülönböztetése, aránytalanságok tapasztalhatók a rajzokban, ügyetlenség a nagymozgásokban és a finommozgásokban egyaránt (nehezebben kapják el a labdát, ügyetlenebbek a mozgásos játékokban, rosszul fogják a ceruzát).

Zavar mutatkozhat a gyermek saját testképe észlelésében. A beszédfejlődés területén is mutatkozhatnak figyelmet érdemlő tünetek, mint a megkésett beszédfejlődés, később artikulációs nehézségek. Ezek a gyermekek gyakran figyelmetlenebbek, nehezen és rövid ideig képesek összpontosítani egy feladatra. Iskolába lépéskor hangsúlyosabbá válnak a tünetek, érdemes odafigyelni, ha színezéskor nehezen tud a gyermek a vonalak között maradni, ha a lapot furcsán használja, a betűk tanulásakor a vizuálisan vagy fonetikusan hasonlóakat összetéveszti (például a b-t a d-vel), gyakoriak a betűkihagyások, a szótagok felcserélése, illetve kihagyása, rendezetlen az íráskép stb. A kudarcélmények magatartásproblémákhoz is vezethetnek, ilyen például az állandó bohóckodás, a figyelmetlenség, visszahúzódás vagy éppen az agresszió.

 Kiemelt kép: pixabay. Fotó: Rab Zotán  

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2016. szeptemberi lapszámában jelent meg. 

Előfizetésért látogasson el webáruházunkba >>>