Anyák lapja

Zsófia, Marcell, Márton, Avar, Csanád és Flóra. Ők a „Nőileg -babák”. Mert a lap szerkesztői nem csupán írásban termékenyek: büszkeségtől és anyatejtől duzzad többek melle is, mert a Nőileg fennállása óta már hat baba született a csapatban, s ez csak a szigorúan vett belső munkatársak 2014 áprilisa után született gyerekeinek a száma! Ugyanakkor olyan kolléganőnk is van, akinél május első vasárnapján már két nővérke anyáskodott a nemrég született kis öcsi mellett. 

Hirdetés

„Takáts Zsófia 2014. június 5-én született Aradon.” - kezdi a tényekkel Takáts Ágnes kolléganőnk. Hét hónapos pocaklakó volt, amikor egy határozott rúgással kiválasztotta a nevét: bár négy lánynév volt a tarsolyunkban, a Zsófi hallatán hatalmas bulit produkált odabent. Újszülött korától két dolog hozza ki a sodrából: ha éhes, és nem ehet azonnal, vagy ha álmos, és nem alhat azonnal. Mai napig úgy érzem, hogy a világ legszerencsésebb anyukája vagyok, hiszen annyira értelmes kislány, hogy pici kora ellenére szinte felnőttként lehet vele kommunikálni – legtöbbször. Zsófi nagy dumás, valamikor 20 hónapos kora körül kezdett beszélni, egyik napról a másikra: nem a szívet melengető „apa” vagy „anya” volt az első szava, a legelső, amit tisztán és céltudatosan mondott, az a „hoppá” volt, mikor kiöntötte a kukoricapelyhet a szőnyegre... Csodás vele az élet, mindennap valami újat produkál, egyre többet beszél, imádja a könyveket, folyóiratokat, a zenét. Óriási humorérzéke van, még a legbizarrabb dolgokat, például a minden szülő rémálmának számító, porszívós orrszívót is képes elfogadni, ha kellő humorral „tálaljuk” neki. Imádja az állatokat, a virágokat, a bokrokat és fákat, mindent meg akar ölelni, puszilni. Mindenkinek integet és küldi a puszit a dundi kis kezecskéjével. Hogy engem miben változtatott meg? Nyilván sokkal felelősségteljesebb lettem, sokkal óvatosabb, elővigyázatosabb, de alapjában véve maradtam a régi. Annyi különbséggel talán, hogy táskákat kaptam tőle a szemem alá, meg néhány plusz kilót, de büszkén viselem!

Takáts Ágnes és Zsófia - Fotó: Adi Crisan

A rózsaszín felhőre szükség van

Vackor-Marci, azaz Máthé Marcell még meg sem született, de már havonta olvashattunk róla Barabás Blanka több hónapon át tartó kismamanaplójában, a Vackor-sorozatban. Marci az első - úgy is mint fiúgyermek a családban, úgy is mint unoka, és megtisztelő, hogy akképpen is, mint a Nőileg babanaplójának főhőse. Nekünk, szülőknek meg pláne őa kezdet és a vég, mindennek a mozgatója, amiatt is, hogy ő a legkisebb csemete. Aligha tudnám megmagyarázni neki, világrajövetele után másfél évvel, hogy elsőként apa megy a fürdőbe reggelente, mert várja a munka, Vackornak mindennél sürgősebb a kézmosás, aztán reggel, délben és este első a zene, bármilyen kütyüből jöjjön is. Illetve bárhová mennénk autóval, első és utolsó a kormánykerék, minek gyakori következménye, hogy kiborul a bili. Vagyis szó szerint a bili nem, olyanunk nincs. De sokszor borul a papírforma. Már benne nyakig a gyermeknevelésben, egyik olvasóm kérdi, no, eloszlott-e a rózsaszín felhő? Csak mosolyogtam, pedig mondanom kellett volna, hogy szükség van a kezdeti rózsaszín felhőre, akkor lenne baj, ha nem olyannak látnánk. Ugyanakkor csodálkozom, hogy miért nem szóltatok, hogy gyermeket nevelni nem  könnyű műfaj. Persze ettől még a színe rózsaszín. Azóta is gyakran elámulok, hogy ez a kicsi ember mekkora csoda, és alig hiszem, hogy mindez velünk történik. Visszatérve a boruló bilire: semmi sincs kőbe vésve, az állandó változás és (ki)borulás alapértelmezett, meg szokás kérdése, írjanak bármit a nagykönyvek, okos szakértők. Amúgy is mindent rózsaszín felhőn keresztül néz egy kezdő anyuka. Szóval, éljenek a fiúk, és virágozzanak a lányok!”   

Barabás Blanka és Marcell - Fotó: Csedő Attila

Küzdeni, bízni, kitartani és szeretni tanít Marci

Marci-fiú - így hívjuk mi Csatlos Mártont magunk között, s még ezeregyféleképpen: Marci-kutyus, Manó, Kicsi bogár, Kukac, Maci-Marci és folytathatnám hosszasan e sort” - csacsogja a mi Csatlos Tündikénk. Egy hónap múlva lesz egyéves Marci, aki egy hős. Talán ez lehetne a legfontosabb tulajdonsága. Hős, mert szembeszáll az elé gördített akadályokkal, és átküzdi magát rajtuk. Erre tanított meg minket is ezalatt az egy év alatt: küzdeni, bízni, kitartani és szeretni. „Épp ilyen kisfiúra vártunk” – mondtam egyszer a páromnak, és tényleg, olyan, ahogy elképzeltük. Marci egyébként egy csodaszép, meleg júniusi vasárnapon jött világra, miután megnéztük a retróautó- kiállítást a Ligetben, és mókásan, vajúdás közepette még gyümölcslevet iszogattunk a barátokkal egy nyári teraszon. Egy csoda volt – de ezt nem kell mondanom az anyukáknak, hiszen minden baba születése egy csoda. Marci legjobb barátja Pocak, aki egy csücsökmanó, és mindenhová elkíséri őt. Ő tartja a cumikáját is, ha Marci nem bírja már, vele alszik, és vele sétál. Sípoló labdi és nyivákoló kutyus a kedvenc játéka, és imádja azt is, ha a levegőben dobálom. S mivel is zárhatnám a sort, mint azzal a kedves megjegyzéssel, amit a gyógytornászunk mondott minap, aki egy hétig nem látta a fiunkat: „Jaj, el is felejtettem, hogy Marci ilyen jópofa és vicces.” Hát ilyen a mi kis Marci-fiunk!”

Csatlos Tünde, Márton és Károly

A leggyönyörűbb, legfájdalmasabb és legfelemelőbb kapcsolat

Mindennap kicsivel jobban szeretem, bár sokszor már azt hinném, jobban nem is lehet” - meséli kisfiáról Kovács Eszter. Nem volt ez ennyire természetes az első perctől: Jakab Avar úgy csöppent az életünkbe tavaly december elején, hogy jóformán nem is volt időnk megbarátkozni a gondolattal, hogy szülők leszünk. Pici volt, tojásfejével, hosszú ujjaival, bumfordi orrával és pihe-puha hajával maga a tökély. Ez a majdnem háromkilónyi, félméternyi élet teljesen kiforgatott önmagamból: hihetetlen büszkeséggel töltött el, megrémített a rám zúduló felelősség, a túláradó csodálat és szeretet. Aztán jöttek a hétköznapok, igyekeztünk megismerni és megszokni egymást. Mi, a család. Nehezen találtam rá magamban az anyára, akit ő viszont első perctől felismert. Gyakran álltam a tükör előtt, karomban a fiammal. Néztem, hogy áll nekem a gyermek… Felfoghatatlan, hogy most már örökre az enyém, a miénk. Hétről hétre megéltük a szakkönyvekben, kismamablogokon olvasottakat: hogy az első napokban könny nélkül sírt, és vaksin kémlelte a világot, majd ahogyan felismerte, reagált az apjának, anyjának a hangjára. Amikor kezdett folyni a nyála, és megszerette a fürdést. Amikor fájt a hasa, és éjjel ordított, először kóstolt mást az anyatej mellett. Amikor felfedezte egyik kis kezét, majd hogy ebből és a kis lábból is kettő van. Amikor lepisilt, lekakilt, és amikor beteg volt. Vagy amikor először rám mosolygott, és majd két hónap után éreztem: több vagyok, mint puszta tejcsárda. Majdnem fél év telt el, amióta megszületett Bogyóka, és most már biztosan tudom: ez lesz életem legnehezebb, leggyönyörűbb, legfájdalmasabb és legfelemelőbb kapcsolata. És hogy huszonnyolc év után idén először az én napom is május első vasárnapja.”

Kovács Eszter és Avar - Fotó: Csedő Attila

Bagolyanyává váltam

„Azt szokták mondani, hogy várandósan főként klasszikus zenét érdemes hallgatni, mert az nyugtatóan hat a magzatra, és minél többet pihenjen a kismama, lehetőleg vízszintes pozícióban…”- sorolja Trella-Várhelyi Gyopi, mi az, amiből kilenc hónap alatt nem sikerült jelesre vizsgáznia, kisfia, Trella-Várhelyi Csanád várása közben. „Szerencsére nem koppintott emiatt a fejemre az élet. S boldog vagyok, hogy a gyerekdalok és mondókák, kakis pelusok és tejbegríz mellett felnőttes témákkal is foglalkozhatom: cikket írhatok nemcsak a Lurkó rovatba (bár az az egyik kedvencem), interjút készíthetek orvosokkal, beszélgethetek színészek ruhatáráról és politikusfeleségek lakásába látogathatok el. Így, és ezért csöppentem a Nőileg csapatába is. Szükségét éreztem annak, hogy néhány évi babázás mellett újra kitekinthessek a nagyvilágba, s rámragadjon valamia művészetekből, okuljak az egészségügy terén, betekintést nyerjek más családok életébe, felnőttekkel is beszélgessek, és megosszam az élményeket másokkal. Alig pár hónapos lehetett a kisebbik lányom, amikor nekifogtam írni a magazinba. Hónapról hónapra újabb és újabbkihívások elé néztem: izgalmas interjúalanyok, tabutémák, kedves arcok, akiknek legfeljebb a hangját vagy játékát ismertem. Kisgyerekek mellett az interjúkészítés és – lejegyzés konkrét időintervallumokhoz volt kötve. Alvásidőben vagy két etetés között elszaladtam az alannyal beszélgetni, a cikkírásnak viszont mindig este fogtam neki. A gyerekek fektetése után tudtam minden pluszt kikapcsolni, és csak pötyögni, hangfelvételt hallgatni és pötyögni. Azon sem csodálkoznék, ha a kisfiam altatódala a billentyűk ritmusos koppanása lenne. Várandósan picit bűntudatom volt, hogy nem pihenek eleget, és az éjszakákat nem mindig alvással töltöm. „Ilyen anyával nem könnyű, s mégcsak napvilágot sem láttam”gondolhatta magában, miközben rúgkapált a hasamban. Mindenképp nagyon hálás vagyok neki és a lányoknak is. Gyerkőceink igazi csapatjátékosok: a lányaink, mert aludtak éjszaka és hagytak írni (vagy csendben átsomfordáltak apa mellé), a fiunk, mert igazi úriemberként bírja nyja pörgő bagolyéletét.”

Trella-Várhelyi Gyopár, Zselyke, Csanád és Boróka - Fotó: Boda Levente Gergely

Korábban soha nem érzett szeretetet hozott Flóra

Ez év március végétől új időszámítás kezdődött nálunk: Flóra születésével izgalmas, új kalanddá vált életünk, amely az ismerkedésről, összeszokásról és a korábban soha nem érzett szeretetről szól” - mondja Zörgő Noémi, a legfiatalabb Nőileg-baba, Jakab Flóra édesanyja. Bár még alig néhány hetes, mindennap meglep: többet nézelődik, mint korábban, mosolyog, nem sír fürdés közben, vagy egész jól elvan a hintában. Csodálatos érzés, amikor a mellkasomon elalszik, amikor jóllakottan elengedi magát a karjaimban, amikor – bár még nem tudatosan – rám néz, vagy amikor az édesapjával, szerelmes pillantásokkal kísérve, beszélgetnek. Mindez feledteti a nehezebb éjszakákat, és varázsával betölti a mindennapokat. Így lesz számomra az idei május első vasárnapja varázslatosabb, mint valaha.”

Zörgő Noémi és Flóra - Fotó: Csedő Attila

A Nőieleges baby-boomnak azonban közel sincsen vége: a cikk nyomtatott változatának megjelenése óta még három szerkesztőségi babánk született, továbbiakat is várunk. Az újabb gólyahírekig olvasóinknak jó babázást kívánunk, s akiknek (még) nincsen babája, szívből dedikáljuk az Anima Sound System régi slágerét, a Csinálj sok-sok gyermeket!”