Bábudöntögető

Talán a világ egyik legrégebbi játéka: az ókori Egyiptom területén, egy piramis belsejében talált golyók és bábuhoz hasonló formák időszámításunk előtt 3200-ból származnak. A játék eljutott Babilóniába, majd a rómaiak Julius Caesar idején eljuttatták Észak-Olaszországba is.

A jelenkori bowlinghoz nagyon hasonló játék kialakítását több nemzet, régió is magáénak vallja. Az angolok például egy nyolcszáz évvel ezelőtti, Londonról szóló írással kívánják bizonyítani áhított elsőségüket. Az akkor még szabadtéri játékot nemesemberek játszották. Az első fedettpályás bowling említése 1445-ből származik, szintén Londonból. Más elmélet szerint a jelenkori bowlingjátékhoz hasonló időtöltés Németországban alakult ki időszámításunk után 300 körül. Ez nem szórakozás volt, hanem a korai keresztények megtisztulási szertartásának szerves része. A hollandok hasonló játékában a kilenc bábut gyémánt alakban állították fel, és csak a középső bábut kellett ledönteni. Az első holland bevándorlók által aztán elkerült a bowling Amerikába is, ahol kialakult a mai napig játszott formája, amely szerint tíz bábu háromszög alakban kerül felállításra.

Lebovits Gábor, egy csíkszeredai bowlingklub tulajdonosa talán álmában is fel tudná sorolni a sportág kialakulásának sarokszámait, az országokat, amelyek fejet hajtottak a játék előtt. Amit viszont azonnal hozzáfűzne a történeti áttekintéshez, hogy manapság nem csak a játék izgalmáról szól a bowlingpálya. Együtt van benne a sport, a közösség, az ifjúsági nevelés, az egészséges életmód, a verseny, a család – vallja.

A sztori

A csíkszeredai bowlingpálya első mérföldkövén azt írta: szerelem, barátság és kitartás. Gábor most már egyszerűnek látja a hat évvel ezelőtti indulást: adott volt a bowlingért rajongó, vendéglátásban, kivitelezésben jártas budapesti üzletember, aki csíkszeredai lánynak udvarolt, és a pénzügyekben jártas gyerekkori barátja, akit meggyőzött arról, hogy jó és szükséges Csíkszeredában megépíteni Hargita megye első olyan sport- és szabadidő komplexumát, amelynek nyolc sávos bowlingpályája nemzetközi versenyek megtartására is alkalmas, ráadásul lehetőség van snooker-, biliárd- és darts- játékra is. Hamar kiderül, hogy nem csak üzleti vállalkozásban gondolkodott. Miért ne lenne része a csíkszeredai pálya és a később léterjött bowlingcsapat a romániai bajnokságnak? Rövid időn belül létrejött egy lokális sportközösség, és a korábban szinte ismeretlen bowling nemcsak meghonosodott a régióban, hanem egy sikeres versenysporttá vált. Az elért sikerek alapján Csíkszereda rákerült a „bowling térképére”, és meghatározó tényezővé vált az országban, a Sportklub 2012-ben Hargita megye 5. legeredményesebb sportklubja lett, amelyet csak a hagyományos -és látványsportban szereplők előztek meg.

 

A szabályok

A modern bowlingot csapatban és egyénileg is lehet játszani. A játékban egy játékosnak tíz alkalommal, alkalmanként két gurításra van lehetősége. Ha a bábuk a gurítási lehetőség első golyójával egy gurításból letarolásra kerülnek – ezt nevezzük strike-nak –, akkor a következő két gurítás eredményét a gép automatikusan hozzáadja a tarolás eredményéhez. Abban az esetben, ha a játékos a gurítási lehetőség második golyójával dönti le az összes álló bábut – ez a spare –, csak a következő első gurítás eredménye adódik hozzá pluszba a pontszámokhoz. Ha nem sikerül a két dobásból sem ledönteni az összes (10) fát, akkor a ledobott fák száma adja a mező értékét. Érvénytelennek számítanak azok a gurítások, amikor belépünk a pályára, illetve azok, amikor a golyók a pályán kívüli csatornákba érkeznek.

 

Gyerekek is játsszanak!

Hála a gyereksegítő speciális gurító állványnak és a gyerek gurításakor bekapcsoló, oldalra gurulást akadályozó „bumper”-nek, a gyerekek sikítva ünneplik a tarolást jelentő „strike”-ot. „Két alapvető dologra helyezzük a hangsúlyt: az egyik a helyi kisközösségi, például családi, iskolai, munkahelyi, baráti rendezvények, a másik pedig a versenysport, ezen belül is az utánpótlás- nevelés. Tudjuk, hogy a kulturált szabadidő- eltöltés és szórakozást biztosító hasznos időtöltés része az életminőség javulásának, és a sport fontos az emberek fizikai és mentális egészségének megőrzésében, az ifjúság nevelésében” – fogalmaz a tulajdonos ,és hozzáteszi: a jelen cikk eredeti példányát bemutatók 15%-os kedvezménnyel vehetik igénybe a csíkszeredai bowlingpályát. Gurításra fel!