Balla Géza pincészete: jó borok, rusztikus egyszerűség, gyönyörű táj

A sok jó erdélyi szőlőtermő vidék és régi jó nevű borászat közül az egyik legismertebbet mutatjuk be így szüret idején a Nőileg olvasóinak. Aki szereti a jó bort, annak bizonyára nem ismeretlen Balla Géza neve. A partiumi borász több mint száz hektáron termeszt szőlőt a Kárpát-medence egyik legrégebbi borvidékén, Ménes-Magyarádon.

Arad-hegyalja a Maros-parti várostól alig karnyújtásnyira, a Zaránd-hegység lábánál terül el. Mediterrán adottságú festői környékének egyik központja a ménesi borvidék, amely mindig is az erős, tüzes vörösborok, a vörös aszúk, a fűszeres kadarkák hazája volt. A vidéken napjainkban a minőségi borok előállítása főként Balla Géza borász nevéhez fűződik, aki több mint száz hektáron gazdálkodik, java részén kék szőlőt művel. Az ismert vállalkozó 1999-ben, a helyi állami gazdaság felszámolása után hozta létre a ménesi dombok lábánál fekvő borászatát, amelyhez egy korszerű szőlőfeldolgozó, borkóstoló terem és egy 56 férőhelyes panzió tartozik.

„Ebben a kis kúriában valamikor német iskola működött, majdnem romokban hevert. A talapzatig lebontottuk és újraépítettük. Nagysága nem változott, csak az épület beosztása módosult, de ugyanezen a területen állt az iskola is százötven évvel ezelőtt” – mesél a kezdetekről a házigazda. 

Döntő az első benyomás

A bejárat már az útról megragadja a figyelmünket. A vasrácsos kapuk mögött egy félhordó alakú épület csalogat a betérésre, miközben egy szőlővel megrakott kocsi fordul be mellettünk az udvarra. Szőlőfürtökkel találkozunk akkor is, ha a másik bejárat felől közelítjük meg az épületet.

A parkolóból átvezető kishíd falát ugyanis szőlőmotívumok díszítik. Bármelyik irányból érkezünk, egy rusztikus udvarba lépünk, ahol diófák, bokrok és százévesnél idősebb fenyők nyújtanak árnyékot, miközben otthonossá és kellemessé teszik a külső teret. A természetközeli hangulatot fokozzák a fából készült nádfedeles kerti pavilonok és az a gomba alakú filagória, amelynek hatalmas kerekasztalát akár huszonöten ülhetik körbe. Mellette áll a téglával burkolt kemence, bográcsozó és grillező. A kovácsoltvas szintén jól illeszkedik ebbe a barátságos stílusba.

A szőlőmotívum több helyen is feltűnik az udvarban, mivel Balla Géza meggyőződése, hogy az első benyomás mindig döntő fontosságú. Hamar tudatosul a látogatóban, hogy a szőlő és a bor otthonában jár. 

Minden a szőlő és a bor körül forog  

A hívogatóan kényelmes, kissé vidékies külső berendezés tehát remek előtere a főépületnek, amelynek egyik helyiségében található a korszerű acéltartályokkal teli színvonalas szőlőfeldolgozó részleg, az alagsorban pedig a borászat szíve, a pince, ahol barrique-hordókban érlelik a vörösborokat. Ráadásul jóleső hűvöse télen-nyáron kellemes menedéket nyújt.

Nem meglepő, hogy ez a kedvenc helye a házigazdának is, aki hozzáteszi, hogy a pince az egyetlen része az épületnek, amely megmaradt eredeti formájában. A pincébe vezető lépcső két oldalán oklevelek sorakoznak a falon, melyeket Balla Géza hazai és nemzetközi borversenyeken kapott a kiváló nemes nedűkért.

A borkészítés és -tárolás helyszínei után a borkóstoló terembe vezet utunk. Itt mintha egészen más hangulat fogadna, inkább az egyszerűség dominál, a népies vonások kevésbé hangsúlyosak. Stílusosak viszont a masszív, robusztus megjelenésű székek, a szőlészethez köthető festmények valamelyest természetközeli hangulatot idéznek a négy fal között is. És ott lóg a falon Balla Géza különleges eljárással készült fényképe is, amit a borász ajándékba kapott. Érdekessége, hogy bármelyik irányból tekintünk rá, a házigazda szeme mindig minket néz, mintha ő állandón jelen lenne. Mivel a házban minden a borászathoz kapcsolódik, teljesen természetes, hogy parafa dugókból készült koszorú díszíti az egyik ajtót, az egyik sarokban pedig egy régi, hagyományos tulipános borospalackállvány található. 

Egyszerűség natúr anyagokkal

Az egyszerűség és a rusztikus hangulat uralkodik a panzió tetőtéri szobáiban is. A vendéglátók elsősorban a funkcionalitásra és a szellős elrendezésre összpontosítottak. Minimális bútort és dekorációt találunk a világos, pasztellszínű falak között, ahol szívmelengető nyugalmat teremt az egyszerű formavilág és a természetes fa színe.

Egyébként az enyhe népies ihletés, a letisztultság és a fa harmóniája az épületegyüttesben mindenhol visszaköszön, némiképp utalva arra is, hogy a borhoz hasonlóan a fa is örök, sosem megy ki divatból. Mégis a legmeghatározóbb érzésünk az, hogy a természetben vagyunk a borbirtok valamennyi szegletében. Ehhez persze hozzájárul az is, hogy amerre nézünk, szőlőültetvényeket látunk a domboldalon. Ez a természetközeli környezet pedig döntő szerepet játszik abban, hogy sikerüljön elmélyülni a borok világában, vallja Balla Géza, aki különben nagyon fontosnak tartja a borturizmust. Szerinte erre szükség van azért is, hogy az emberek felismerjék a jó minőségű borokat, megtanulják, milyen ételhez milyen bor illik.

Mindezt egy gyönyörű helyen, a természet lágy ölén, a dűlősorok szépségét élvezve. A kulturált borfogyasztás ugyanakkor kitűnő lehetőség a helyi szőlő- és borhagyományok megmentésére és népszerűsítésére is. Ebből pedig szerencsére nincs hiány a ménesi borvidéken, amely állítólag szerepelt a Himnuszunk eredeti változatában is, története pedig a Szent István-i időkre vezethető vissza.

 Fotó: Kiss Bea

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2018. októberi lapszámában jelent meg. 

Előfizetésért látogasson el webáruházunkba >>>