Barátság extrákkal

Mindketten tudták, a másiknak olyan tulajdonságai is vannak, amelyek elviselhetetlenek, amelyektől rettegnek és menekülnek. Ennek ellenére azt gondolták, engednek a kísértésnek, és megegyeztek: szigorúan csak a testiségre koncentrálnak, érzelmek kizárva. Ez lehet a leírása annak az egyre népszerűbb kapcsolati formának, amiről már filmet is forgattak Friends with benefits, Barátság extrákkal címmel. Főszerepben Justin Timberlake és Mila Kunis. Először kollégák, később barátokká válnak, aztán jönnek a fülledt együttlétek, és végül persze a karakán elhatározás, ami nagyon gyorsan dugába dől. Kiderül, a barátság extrákkal nem működik. Úgy tűnik, előbb-utóbb átcsapnak a fejünk felett az érzelmek.

Idegeneket és barátokat egyaránt megkérdeztem, mi a véleményük a következő cikkem témájáról. Egyesek csak kérdőn felhúzták a szemöldöküket, magyarázatot várva, mások rávágták: barátság extrákkal? „Oh, izgalmas lehet, de hosszútávon nem működik.” Amikor már majdnem mindent tudtam, rájöttem: nem írhatok addig az extrákról, amíg nem tudom pontosan, mit jelent a barátság, milyen formái ismertek és egyáltalán miért, mikortól nevezünk valakit barátunknak. Szóval meggugliztam. Mi a barátság? Millió idézet, történet került elő, szépek és giccsesek egyaránt, és ott volt közöttük a száraz meghatározás is, miszerint a barátság minden korban és kultúrában mást jelent, ritmusát, hangulatát, mélységeit és magasságait az érintettek, a „résztvevők” befolyásolják.

Erőforrás a léleknek. Örömteli találkozások révén alakul ki, többek között szeretet, elfogadás, bizalom jellemzi.

Hamvas Béla az egyik legfontosabb emberi kapcsolatnak, az érzelmek egyik legtermészetesebb kifejezési formájának nevezi, amely minden társadalomban jelen van – igen, már nagyon régen is léteztek barátságok, gondoljunk csak a férfiak körében népszerű vérszerződésekre! Hogy kit tartunk mi a barátunknak, és ő hogyan vélekedik a kapcsolatunkról, különbözhet.

Ami bizonyos, hogy a barátok hasonlóan gondolkodnak, éreznek, de nem szükségszerű mindenben egyetérteniük – ez is hozzájárul a személyiségfejlődéshez, annak kiforrásához. Amit szakértői véleményezés nélkül is látunk – sőt, nagyszerű viccek is épülnek rá –, hogy teljesen más a férfiak és a nők barátsága. A hölgybarátságban másképp nyilvánul meg az érzelmi gazdagság, mint a férfiaknál: míg a nők esetében a bizalmat, segítségnyújtást, támogatást emlegetik gyakori ismertetőjelként, a pasik közötti barátságot inkább a közös tevékenységekre, tapasztalatokra építik. De mi van a férfi-női barátságokkal? Azt mondják – és egyet kell értenem ezzel! -, a férfiak sokkal nyitottabbak női barátaikkal, mint férfitársaikkal, a nők viszont kevésbé alakítanak ki intim, minden tekintetben őszinte, bizalmi viszonyt férfi barátaikkal.

Dóri: a barátommal heti egyszer szeretőkké válunk

„A jelenlegi szeretőmmel 9 hónapja tart a viszonyunk. Épp egy gyerek kihordására elégséges, elvesztegetett idő. Heti egy, rendszeres, hiper-szuper intim találka. Alapvetően változott meg mellette a szexualitásról alkotott véleményem, annyira jó vele! És ezzel nagyjából mindent elmondtam. Minden egyes alkalommal eget rengető élmény! Korábban azt hittem, csak a filmekben van ilyen. Nincsenek - egyelőre - hullámvölgyek. Előtte évekig barátok voltunk.  Jómagam 36 éves vagyok, évek óta egyedülálló, ő árnyalatnyival idősebb, foglalt, kutyával, házzal, nyaralóval és gyerekekkel. Amúgy most is barátok vagyunk, csak heti egyszer szeretőkké válunk. Ugyanúgy megbeszéljük a dolgainkat, mint barátságunk idején, ugyanúgy segítjük egymást szakmailag és az élet több területén, csak most már a férfi-női játszmák is belevegyülnek. A szeretősdi és a barátkozósdi között érzelmileg adódnak olykor - jól rejtegetett - különbségek. Titkoljuk, amikor tudjuk, de féltékenyek vagyunk egymásra, érzékenyebb lettem az új felállásban nőként, mint korábban barátként. Ő is könnyebben megbántható, kiborítható, felkavarható és bosszantható, mert kötődünk egymáshoz. A hét 6 napján csak telefonon vagy e-mailben értekezünk, barátok vagyunk, a hetedik napon viszont szeretőkké leszünk. Az összes fantasztikus titkával, gyönyörűségével, sziporkázó izzásával és hegyeket mozgató vágyaival együtt is rémes, borzasztó érzés és helyzet. Neki nyilván kényelmes, hiszen több helyről kap gyöngédséget, megértést és a hosszú házasélet monotóniáját feldobó szexet, nekem meg egy jó megoldás a biológiai szükségleteim teljes és tökéletes kielégítésére. (Mielőtt bárki követ dob rám, halkan kérdem, szükségszerű, hogy az egyedülálló vagy elvált nő akár évekig is szex nélkül éljen?) Hosszú távon nem tartható fenn, és egymás kihasználása ez, bárhogy is burkoljuk a barátság leple mögé.

Kihasználás, közös megegyezéssel. Nincsenek olyan illúzióim, hogy elhagyja értem a családját, kizárt, bár természetesen el tudnám képzelni a jövőmet vele.

Megy, amíg ki nem hűl, amíg jó mindkettőnknek ez a szexbarátság. De eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy a szexuális viszony után is fenntartható a barátság, nem egy olyan férfi barátom van, aki régen szeretőm volt. Nincs szexmentes barátság heteroszexuális férfi és nő között, legfeljebb ideig-óráig. Ma már biztos vagyok benne, hogy akik sokat időznek együtt, legyenek baráti házaspárok, kollégák, barátok vagy barátnőink párjai, előbb-utóbb vonzalom lesz belőle. S ne áltassuk álszenten magunkat: az erős kölcsönös vonzódásoknak csak elenyészően kevesen állnak ellen."

Barátság extrák nélkül. Sci-fi?

Elkerülhetetlenül felmerül a kérdés: hol van a határ a férfi-női barátságokban? Egyszer csak óhatatlanul eljön a pillanat, amikor átlépjük a küszöböt, mert ez a fajta kapcsolat egyszerűen túl nagy falat a biológiának? Ha tényleg így van, hol dőlnek el ezek a meccsek, és ki nevet a végén? Az „győz", aki nem vonzódik a másikhoz? Egyetlen kémiai reakció különböztetné meg a barátságot a párkapcsolattól? Erdős Alpár pszichoszomatikus pszichológus szerint a hangsúly nem a vonzalmon, hanem a kommunikációs csatornán van. „Ha jól tudok kommunikálni valakivel, akkor szimpatikussá válik. És attól szimpatikus, hogy a személyiségünk bizonyos részei megfelelnek egymásnak" - majd összecsapta a két tenyerét, mint aki jól végezte dolgát: kérdés megválaszolva, téma letudva. Ilyen egyszerű volna? És ha igen, mi ez a sok bonyodalom, amitől kapkodva vesszük a levegőt? Én hiszek a férfi-női barátságban, de mi van, ha közben a gyomrunkban röpködnek a pillangók? „Az már nem barátság!" - szögezi le velősen Alpár. „Ha egy férfi és egy nő kedveli egymást, az még nem jelenti azt, hogy azonnal ágyba szeretnének bújni egymással. Természetesen, vannak olyan emberek az életünkben, akiknek jó érzés a közelében lenni, hiszen szociális lények vagyunk, de egy jó barátság is tönkre mehet, ha a felek lefekszenek egymással. Persze, át is alakulhat a viszony: ha két független személyről beszélünk, akkor lehet belőle szerelem is, azonban ha valamelyikük párkapcsolatban, házasságban él, akkor az egyik fél visszaél a másik gyengeségével" - jelenti ki szigorúan. És ezen a téren bizonyára tényleg nincsenek kompromisszumos „senkiföldjék", olyan szabad területek, amelyeken korlátok, törvények vagy akár elköteleződés nélkül lehet szelni a habokat. Az emberi kapcsolatokat ugyanis jól meghatározott erővonalak szabályozzák, amelyeket - mint Alpár magyarázza – a szociálpszichológia egzakt módon le is ír.

„A kapcsolatokat legjobban a molekuláris kémiához lehetne hasonlítani, ahol az atomok szabad elektronokat tesznek közzé, amelyek molekulákká alakulnak. Így jönnek létre stabil vagy kevésbé stabil kapcsolatok, attól függően, hogy hány elektron kerül a közösbe. Az ember egy olyan csupasz majom, amely továbblépett a fejlődésben, éppen ezért nagy a dilemma: milyen szinten éljük az életünket? Van, aki az állatok szintjén él, a másik személyt csak szexuális együttlét keretében élvezi. Mások figyelembe vesznek érzelmi, szociális és spirituális faktorokat is" – mutat rá.

A rossztanuló határai

Szóval azért olyan nehéz néha megérteni az emberi kapcsolatokat, mert nem megfelelőek a biológiai, fizikai vagy akár kémiai ismereteink? Ennyi volna? Egyetlen leckét kell megtanulnunk, és máris megfejtettük a nők és férfiak közötti bonyolult egyenletet? Csak kémia kell, és beindul a szerelem? „Nem. Az igaz szerelemnek hét összetevője van, és a kémia a legutolsó. Mindenki maga szabja meg a saját határait, de csak akkor, ha tudja, hogyan kell. Sokan szeretnének határokat szabni, de képtelenek rá” – mondja Alpár. A vonzalom tehát „sokszereplős": nem elég a kémia, a személyiségjegyeinknek is hasonlítaniuk kell. Itt van például Dóri története: hol vannak a határok egy olyan barátságban, amelyben fizikai extrák is vannak? Elkerülhetetlenül törnek elő az érzelmek? Valaki azt mondta, teljesen természetes, hogy a barátok lefekszenek egymással. Amikor meglepetten ránéztem, megmagyarázta: nem az a legideálisabb kapcsolat, ahol két barát vonzódik egymáshoz? Elgondolkodtam. Igaz volna? Úgy lennének elkerülhetők a legpusztítóbb, legfájdalmasabb párkapcsolati ajtócsapkodások, ha szerelmes párok helyett jó barátok kötnék össze az életüket?

A mérleg: extra-barát vagy szerető?

Ha nagyon szigorúan végignézem múltbéli és jelenlegi férfibarátaim lajstromát, nem tagadom, hogy egyikben-másikban felbukkantak gyöngéd érzelmek: egy-egy ponton valamelyikünk többet szeretett volna. Alpár szerint, bár a mai társadalom számtalan kapcsolati formával egyetért, és elfogadja létezését, igenis nagy bonyodalmakat okozhat, ha két barát lefekszik egymással, hiszen elkerülhetetlen a pont, amikor a kapcsolatuk mérlegre kerül, amikor tudni akarják, mi történik köztük. De vajon miért érezzük szükségét annak, hogy meghatározzuk a kapcsolatainkat? Miért akarunk egzakt kereteket, jól belátható, pontosan körbepisilt kalitkákat, ha a kapcsolatainkról van szó? Talán megnyugtat, hogy folyton keretezünk, és csak akkor érezzük magunkat biztonságban, ha pontosan tudjuk, mibe „keveredtünk”? A pszichológus szerint a biztos pontok, a folytonos vonalak arra is jók, hogy tudjuk, min akarunk változtatni.

Szóval, a kereteink tulajdonképpen skatulyák, amelyekből lélegzet-visszafojtva várjuk a szabadulást?

És a tudat, hogy végre megfejtettük a viszonyainkat, megnyugtat, vagy feltüzel? Jó a biztonság – még ha langyos is –, vagy menekülni vágyunk? Ha elkezdünk topogni, úgy járunk, mint a fabulában az ökör: elsüllyedünk? Csak akkor élhetjük túl, ha ismerjük a mocsarat? Ha folyton meg akarjuk fejteni az érzelmeinket, és nem engedünk magunknak egyetlen vargabetűt sem, azt jelenti, hogy félünk, vagy csak egyszerűen már tudjuk, mi jó, és mi nem jó nekünk?

Ragályos?

A barátság extrákkal társadalmi megítélésén gondolkodtam. Felütöttem a Gyakori kérdések oldalt, beírtam a címet, és ledöbbentem: mégsem vagyunk annyira toleránsak! Mennyit ér egy nő, ha neki már volt extra-barátja? Szégyenkeznie kell miatta, vagy inkább olyan, mint egy ragályos betegség: ha egyszer megküzdött vele az immunrendszered, túl vagy rajta örökre? Esetleg vigyáznunk kell, mint a himlővel, nehogy „lekaparjuk", mert örökre nyomot hagy? „Szégyellni egyáltalán nem kell.

A szégyen nem tartozik a velünk született érzelmi repertoárba, a szüleink nevelik belénk. Szerencsés ember az, aki a szégyent le tudja vetkőzni. A magánéleted csak rád tartozik, de ma már nincs magánélet. Minden fent van a közösségi oldalakon, a fotókat nézegetve mindent szépen össze lehet rakni. Aki azt hiszi, hogy van magánélete, illúzióban ringatja magát" – világít rá Alpár.

Akadály vagy végvár?

Veszteséges befektetés, vagy lehet menedék is egy jó barát, aki néha másként ölel? Felírható receptre egy barátság extrákkal egy fájdalmas szakítás után? Lehet egy ilyen barátság biztonságos közeg, miután oly sokszor megégettük magunkat? Vagy lehet, hogy a barátság extrákkal tulajdonképpen egy érzelmi szempontból biztonságos bemelegítő gyakorlat, egy „olcsó tanulóóra", amelyben tét nélkül kísérletezhetünk addig, amíg bevágtat a herceg fehér lovon, akivel boldogak leszünk, amíg élünk? De mi van, ha a barátom „visszaüt"? Ha, miközben én a hercegek irányába galoppozok, a barátom rádöbben: ő velem akar boldogan élni - ásó, kapa, nagyharang. Alpár mondta, a kötődést neurobiológiai nézőpontból is meg lehet magyarázni, ugyanis az idegrendszerünk kétféle módon csillapítja a fájdalmat: negatív, illetve pozitív visszacsatolással. Ha a visszacsatolás pozitív, függőséget okozhat. Szóval, ha betoppan az igazi, hogyan szakítsak úgy az extrákkal, hogy közben ne veszítsem el a barátomat?

Most biztosan a könnyű, feloldozó megoldást várják. A konklúzió mégsem rózsaszín: a barátság extrákkal hosszú távon nem működik. Azt hiszem, vannak kiemelkedő esetek, jól képzett „kerítésépítőkkel", akik pontosan tudják, hol kell meghúzni a határokat, hogy ne tolakodhassanak be azonosítatlan érzelmek. Ezek az emberek szigorú szabályok mentén gardírozzák a lelküket. Ha viszont titkos légyottok helyett igaz kapcsolatokra, a külvilág előtt is felvállalható – és ez igenis fontos szempont! –, kézen fogós, romantikus sétákra vágyunk a virágzó magnóliafák alatt, érdemes távol tartanunk barátságainkat az extráktól.

Fotó: piaxabay.com 

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2016. májusi lapszámában jelent meg. 

Előfizetésért látogasson el webáruházunkba >>>