Beszélgetések a válásról

A gyerekek világképében a válás kétségtelenül egy katasztrófa, világuk tartóoszlopainak összeomlása. Ez még inkább így van akkor, amikor a gyerek is elszenvedője ennek a lelki tornádónak,  amely  szétzúzza benne a biztonság illúzióját. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy lehet szépen és sérülésmentesen, mert nem lehet. 

Hirdetés

Akkor is nem kis riadalmat kelthet a válás jelensége, ha a gyerek viszonylag stabil, jól működő családban él, de találkozik a helyzettel a rokonságban, vagy osztálytársai, barátai révén. Egyszer lányomat óvodásként egy gyermekelőadásra vitték, amely, sajnos, nem tündérekről és sárkányokról, hanem, bummbele!, a kegyetlen hétköznapi valóságról szólt, éspedig egy gyerekről, akinek szülei sok veszekedés közepette elválnak, és a gyerek továbbra is azon mesterkedik, hogy újra összehozza őket. Hazajön Anna, és elmeséli nagyvonalakban, amit ő megértett: ha a szülők veszekednek, akkor el fognak válni. Ezután, ha csak egy kicsivel intenzívebb szóváltásba keveredtünk is a férjemmel, riadt tekintettel szegezte halántékunkhoz a kérdést, hogy ugye nem fogunk most elválni. Tegyük hozzá, hogy ez a manővere jó volt arra, hogy kizökkentsen minket beszűkült tudatállapotunkból, és hirtelen szempontot váltsunk.

Többször kellett beszélgessünk erről, amíg megértette, hogy a vitatkozás, veszekedés úgy, ahogy közte és barátnője közt is előfordul, nem eredményez feltétlenül válást, a kapcsolat megszakadását. Nem könnyű felfogni egy gyereknek, és még sok felnőttnek sem, hogy- ha néha vagy akár gyakran veszekednek is, „örökharagszalmakalap”- gondolják magukban egy kiadós csörte után, de a haragvihar elmúltával vagy mindez mögött, fölött szeretik egymást-, az összetartozás nem kérdőjeleződik meg. Gyerekek mesélik, hogy falra tapadt fülekkel, remegő lélekkel hogyan hallgatják este szüleik kiszűrődő vitáit, és mennyire aggódnak amiatt, hogy vajon most az ő szüleik is el fognak-e válni, mint Peti vagy Bori szülei. Olyan nehéz megmagyarázni egy kisgyereknek, hogy a felnőttek miért döntenek úgy, hogy nem laknak már együtt! Nincsen erre sablonos, jó mondat vagy megoldás, de ha már mer kérdezni, ha már megfogalmazza a félelmeit, saját kis világmagyarázatait, akkor a téves elképzelések korrigálhatóak, és a gyermek könnyebben megnyugtatható.

A másik nagy kérdése a lányomnak, hogy például Borinak mért van két apukája? Hát, mivel még én is élőben tanulom a gyermeknevelést, azt mertem válaszolni egy kontrollálatlan őszinteségi rohamomban, hogy azért, mert a Bori anyukája más bácsiba lett szerelmes, és vele akart lakni. Na, ezzel elindítottam egy lavinát. Miért? A Bori apukája már nem szerette az anyukáját? És ha kiszeretünk valakiből, vagy másba vagyunk szerelmesek, akkor már nem lakunk vele? Ti ugye szeretitek egymást apával? De ugye szerelmesek is vagytok? Ugye nektek nem fog elmúlni? A legdurvább: ha a gyerekekből is kiszeretnek a szülők, akkor is elköltöznek? Úgy éreztem magam, mint egy vizsgán, amire csak fél napot tanultam.

Az a gyerek, aki viszont érintett a válásban, ritkán kérdez ennyit, azért is, mert érzi, hogy több valóságot már nem bír meg a lelke egyszerre, és így a szülő haladékot kaphat  a korának megfelelő válasz megfogalmazásához. Egyet nagyon tanácsolnék az érintett szülőknek: a valóságot mondják neki, olyan adagolásban, amelyet ő igényel, és olyan szinten, amit megért. De legfőképpen: hangsúlyozzák azt, hogy ő vagy a viselkedése soha nem oka a válásuknak, és az iránta érzett szeretetük soha nem múlik el, még akkor sem, ha már nem laknak együtt.