Bologna: la dotta, la rossa, la grassa

Nem olasz nyelvlecke kezdődik, hanem ezek a hetedik legnagyobb itáliai város népszerű jelzői: a művelt, a vörös, a kövér. A sort folytathatnám az árkádok, a tornyok városa megnevezésekkel is. Bár Emilia Romagna tartomány fővárosa nem annyira felkapott, mint akár a közeli Firenze, Ravenna vagy Velence, de ha hétköznapi és valódi, nem turistaáradattól elhomályosított olasz hangulatra vágyik valaki, akkor irány Bologna!

Már az első sétán feltűnt, hogy mekkora igazsága van ma is a művelt vagy tanult jelzőnek. Ennyi könyvesboltot és képzőművészeti galériát egy szűk helyen talán még sehol nem láttam, mint Bologna óvárosában, és bekukkantottunk olyan könyves birodalomba is, amelynek egyik részét kávézó, illetve kis étterem foglalta el. Tele volt, s az olaszok a megszokott lazaságukkal merültek el a számukra fontos élvezetekben: könyvet lapoztak, miközben kávéztak, vagy sajtokat kóstolgattak egy pohár bor mellett.

Persze a „la dotta” jelzőt már jóval régebb kiérdemelte a város, és nem is a fentiekért, hanem mert 1088-ban itt alapították meg a világ első egyetemét. Szóval a tudásnak, műveltségnek van itt hagyománya… Fel is lehet keresni az egyetem egykori épületét, a bonctermet (a Bolognában végzett orvosdoktorokat tartották évszázadokon keresztül a legjobbaknak). A gyönyörű palota falain, mennyezetén található címerek között pedig lehet keresgélni magyar vonatkozásút, ezek az egykori diákok címerei, és bizony a Kárpát-medencéből akkor is el-elmentek tanulni a fiatalok.

A Piazza Maggiore hangulata leírhatatlan

Hogy miért vörös Bologna? Mert ez a szín dominál az épületeken, a gótikus és reneszánsz paloták zöme vörös téglából épült, és terrakotta színekben pompázik az óváros épületeinek többsége is. Napfényben sajnos egyszer sem sikerült megcsodálni a Piazza Maggiorét körbeölelő paloták és a hatalmas Szent Petronius-bazilika összhangját, esti fényben viszont igen. Az óriási tér hangulata leírhatatlan! Nemcsak a nap, Neptun hatalmas bronzszobra is elbújt előlünk, a szökőkutat éppen restaurálták…

A borús és néha esős időjárás azonban egy csepp kellemetlenséget sem okozott, hiszen Bologna az árkádok városa is. Majdnem negyven kilométer az árkádsorok hossza összesen, régebbi vagy újabb építésűek ezek, gerendaboltozatosak vagy éppen boltívesek, és apró érdekességeket – egy freskómaradványt, kőbe faragott arcot – lehet felfedezni, miközben a többnyire mozaikos járófelületen kényelmesen sétálhatunk esőtől, nyáron pedig a tűző naptól védetten.

Miközben az egyik legnagyobb látványosságnak számító tornyokat kerestük, azon tűnődtem, hogyan is nézhetett ki az egykori város, ahol 180 „torre”, amolyan középkori felhőkarcoló emelkedett az égnek. A két legmagasabb épp egymás mellett található. Az Asinelli torony közel százméteres, és a 12. század óta még mindig olyan biztosan áll, hogy akinek kedve van megmászni a majdnem félezer lépcsőfokot, fel is mehet a tetejére, a mellette lévő 48 méter magas Garisenda viszont igazi ferde torony, hiszen 3,2 méternyire hajlik el a függőlegestől. Hátborzongató látvány! A sokból alig húsz torony maradt meg, az egyikben például szálloda működik, erre is rábukkantunk egy esti séta alkalmával. Úgy tudom, nincs egyetértés abban, hogy az egykori tehetős családok miért is vágtak bele ebbe a példa nélküli építkezésbe anno. Talán védekezési célból, vagy egyszerűen a gazdagság fitogtatására? Lakótoronyként is használhatták, a legmagasabban valamikor börtön is működött.

Bologna la grassa! Nem a kövér emberekre utal a jelző, hanem az Itália szintjén is előkelő helyen jegyzett konyhaművészetre. És ne a bolognai spagettire gondoljanak, azt nem is láttam egy étlapon sem, ettem viszont olyan tagliatelle al ragút, kóstoltam bolognai zöld lasagne-t, legalább tízféle sajtot és sonkát, kolbászt, hogy az ízük emlékét szeretném hosszút távra „elmenteni”. Az egész óváros egy gasztronómiai „élő múzeum”: az apró éttermek, a csemegeboltok, amelyekben az igazi pármai sonkától és a híres sajttól kezdve a modenai balzsamecetig minden a magas minőségről, eredetiségről, az olaszok étel és étkezés, egyáltalán az élet iránt tanúsított határtalan szeretetéről szól.

Bolognai egyetem: van itt látnivaló!

Azt hiszem, jó választás volt a szombat délelőttöt az óváros egyik legnagyobb piacán, a Mercato delle Erbén tölteni. November elején maga a paradicsom volt számunkra a rengeteg féle-fajta friss zöldség látványa, amelyek valahol az olasz csizma területén még ebben az évszakban is beérnek. A zöldségstandok körül húsboltok (ahol a lótól csirkéig bármi beszerezhető), halárus, halétterem, sajtbolt, apró csemegeboltok (fűszerekkel, friss és szárított tésztákkal, ezerféle ínyencséggel a polcaikon) találhatók, és az olaszok ráérősen, kóstolgatva, beszélgetve vásároltak. Nem, nem siettek: megadták a módját a válogatásnak, miközben fejben már bizonyára megkomponálták a hétvégi menüsort.

A Szent István bazilika népszerű turisztikai látványosság

Az olaszok között próbáltunk úgy élni, mint az olaszok. Egy gerendaboltozatos kis apartmant választottunk, a napot egy közeli kávézóban kezdtük reggelivel, és a csodálatos ristrettóval. Na jó, az ebédnél gondjaink voltak, mert novemberben is megáll az élet délután két óra körül, így többnyire a vacsora volt a fő étkezés. A lakásunk alatti kis étteremben igyekeztünk minél több finomságot kipróbálni, akár úgy is, hogy egymás ételeit körbekóstolgattuk, miközben kortyolgattuk a felejthetetlen helyi borokat. Mit mondhatnék még? Az élmény, mindenestől, egészségünkre vált.

 A fotók a szerző felvételei

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2016. decemberi lapszámában jelent meg. 

Előfizetésért látogasson el webáruházunkba >>>