Bűn és büntetés

Van, aki úgy gondolja, a nevelés szerves része, és van, aki szerint más módszerekkel is megtaníthatjuk a gyermeket a helyes viselkedésre. A régebb előszeretettel alkalmazott tenyeresről, körmösről, sarokba állításról, bizonyos dolgoktól való eltiltásról sokunknak vannak kellemetlen emlékei, szülőként mégis előkerül néha a büntetés mint eszköz. Mikor és hogyan büntessük a gyereket? Büntessük-e egyáltalán? Van-e haszna, hatása? Milyen más módszereket használhatunk? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

Annak idején egyértelmű volt a büntetés, a szülő, nagyszülő könnyen alkalmazta, mert az ő tekintélyéhez nem fért kétség. Azt kellett csinálni, amit ő mondott. Nem sokat gondolkodtak, hogy ezt a gyermek hogyan éli meg, még ha sértő, önkényes és ellentmondásos is volt a büntetés. Most pedig, ha jól tesszük is azt, amit teszünk, kétségeink vannak, hogy helyesen jártunk-e el abban a helyzetben, vagy tévedtünk. A bizonytalanságunk abból adódik, hogy közben azon gondolkodunk, hogy érzelmileg sérül-e a gyerek, manapság inkább foglalkoztatja a szülőket az ő lelki világa.

Régen csak az volt a cél, hogy leállítsák a nemkívánatos viselkedést, nem érdekelte annyira a felnőttet, hogy a módszer, ahogyan tették, miként hat a gyerekre, és figyelmen kívül hagyták azokat a belső ösztönzőket is, amelyek a cselekvést kiváltották – vélekedik Koncz Mária Magdolna tanácsadó tanár.

Ágotának egy harmadikos fia és egy előkészítő osztályos lánya van. „Nagyon ideális lenne, ha pusztán észérvekkel sikerülne elnyerni gyermekeink egyetértését, megértését, de a konkrét helyzetek legtöbbször egészen másként alakulnak.

Az agresszió minden formáját elítélem, úgyhogy igyekszem elkerülni. De persze nem mindig sikerül.

Legalábbis szóban sajnos előfordul, felemelem a hangom, ráüvöltök a gyerekekre. A zsarolást is elítélem, de időnként belefut az ember. Nálunk többnyire megvonás sincs, ha már nagyon haramiák, akkor a figyelemelterelés szokott működni, igaz, sok energiát és türelmet igényel. Van, hogy beszigorítunk, és akkor azt mondjuk, hogy mi elkezdjük kint az evést, megterítünk nekik is, ha jönnek, jó, ha nem, annyi. Hol bejön, hol nem. Ha nem nagyon éhesek, inkább nem jönnek ki, hogy nekik legyen igazuk. Így őrzik a szabadságukat.” 

Néha szűkös a nevelési eszköztárunk

„Nálunk szigorú szabályok vannak felállítva, másképp nem lehet. Ha ezeket a szabályokat megszegi a gyerek, akkor annak következménye van. És ezt, igen, nevezhetjük egyfajta büntetésnek is. Például ha a lányom nem eszi meg a levest és a másodikot, akkor nem ehet desszertet, mondjuk csokit, ami a kedvence. Ezt annak idején a szüleim is alkalmazták, gyerekkoromban persze nem tetszett, de most már látom, hogy jól jártak el. Persze ehhez következetesnek kell lenni, hogy tudja a gyerek, mire számíthat” – véli Noémi.

A büntetést sok szülő fontos nevelési eszköznek tartja, de a határozott, egyértelmű, a gyermek életkorához, képességeihez igazodó korlátok kijelölésével és következetességgel sokkal hatékonyabban lehet nevelni – hívja fel a figyelmet a tanácsadó. Még akkor is, ha néha nehéz következetesnek maradni, mert bizonyos mintákat hozunk a családból, a gyermekkorunkból. 

Tanul-e a büntetésből a gyerek?

„Sokszor alkalmaznak a szülők kapcsolati és pszichológiai következményeket, fenyegetéseket, hogy ha ezt meg ezt teszed, akkor anyuka nem fog szeretni stb.; neheztelnek a gyerekre, bűntudatot keltenek benne, vagy éppen egyfolytában noszogatják.” Koncz Magdolna úgy véli, hogy a megrovás hatására ugyan vége lesz annak a tevékenységnek, viselkedésnek, amit a szülő nem tolerál, de a büntetés inkább rettegést vált ki, mintsem helyes viselkedésmódot.

Tehát ha büntetéshez folyamodunk, akkor inkább rövid távon oldjuk meg a problémát. Ez érvényes a büntetés minden formájára. Mert ha büntetünk, a gyerek egy következő helyzetben a büntetést próbálja meg elkerülni, tehát nem az a célja, hogy ne tegyen meg valamit, hanem az, hogy ne kapják rajta. A gyerek inkább a döntése következményeit kellene felismerje, például ha nem írja le a házi feladatot, mert helyette egyébbel foglalatoskodik, akkor másnap rossz jegyet, elmarasztalást kap. Ezt meg kell tapasztalnia a gyereknek. 

Testi fenyítés és elvonásos büntetések

„Én sajnálom a gyerekeimet büntetni, úgyhogy nálunk a feleségem a büntető, rá hárul ez a »nemes« feladat. Testi fenyítést nem igazán alkalmazunk a családban, ha nagyon elfajulnak a dolgok, esetleg kapnak a kezükre, de ez is nagyon ritka. Gyerekkoromban nekem is ritkán volt részem testi fenyítésben, viszont lelki megfélemlítés, ordítozás volt. Az iskolában általában úgy büntettek, hogy a sarokba állítottak, és volt annak egy szigorított formája is, amikor guggolni kellett feltartott kezekkel. A sarokba állítás szintén lelki megalázás. Ha valaki rossz jegyet kapott, akkor vasárnap reggel hét órakor el kellett gyalogoljon az osztályfőnök házához, és becsengessen. Ezt főleg télen volt nehéz teljesíteni” – emlékezett vissza Árpád. Fiainak, ha alkalomadtán rossz fát tesznek a tűzre, az a büntetésük, hogy nem számítógépezhetnek, vagy nem nézhetnek tévét.

A fizikai bántalmazás során lelkileg is sérül a gyermek, és sokszor nem is tudja, miért kapta. Ha a logikus következményként alkalmazott büntetés sem változtat a gyermek nem megfelelő magatartásán, akkor érdemes elgondolkodnunk az okain. Az ellenszegülés sokszor azért van, mert nem érti, hogy mit várunk el tőle, így annak következményét sem érti. A büntetés egy esetben lehet célravezető, ha hirtelen kell egy helyzetet megoldani, különben a gyerek esetleg kárt tenne magában. Ilyenkor a magyarázatok nem hatékonyak, de amikor lenyugodtak a kedélyek, meg kell beszélni az esetet – mutat rá Koncz Magdolna. 

Nem célravezető a büntetés. Iskolában sem

„Én annak idején tenyerest kaptam a suliban is és otthon is. A suliban, ha egyvalaki felmérgesítette a tanárt, végigvert mindenkit. Otthon akkor kaptam tenyerest, ha az öcsémmel összeverekedtünk. Ha eltekeregtem, akkor csak megszidtak, ha nem végeztem el a rám bízott munkát, nem engedtek a barátnőmhöz játszani. A tenyereseket igazságtalannak tartottam. Kisiskolásként megfélemlítettek ezzel a módszerrel, de ahogy telt az idő, rájöttem, hogy az a tanár gyengesége, és sokszor nevettünk azon, ki mekkorát kapott, vagyis már nem volt hatása. Jobban mondva nem az a hatása volt, amit a tanár szeretett volna. De mindenképp személyiségromboló volt” – elevenítette fel Andrea.

Előre beszéljük meg a szabályokat, ez hosszú távon eredményre vezet

A tanácsadó rámutat: a bántalmazás nem célravezető és nem etikus, főleg egy pedagógus részéről, akit egy osztály, egy iskola, egy közösség figyel. „Az a jó az óvónőknek, tanítóknak, hogy több évig együtt vannak egy gyerekközösséggel. És ha már első perctől célirányosan tudják a gyerekek, hogy mi miért van, mi miért jár, akkor könnyebben együtt tudnak dolgozni hosszú távon is. Hasznos, ha a pedagógus a gyerekekkel közösen behatárolja azt, hogy az osztályteremben, a szünetben mit teszünk, hogyan beszélünk egymással, és ha azzal kezdik a közösségformálást, hogy megalkotják a saját szabályaikat. A következményeket is meg kell beszélni, hogy mi történik, ha nem tartják be a megbeszélteket. Az osztályfőnökök is általában így kezdik a jó együttműködést célzó osztályközösség formálását. A tapasztalat az, hogy a gyerekek nagyon receptívek erre.” 

Tipp:

  • Gyermekünk nem végzi el a rábízott dolgot (a szemét levitele, rendrakás a szobájában stb). Szidás, büntetés helyett tartsunk családi kupaktanácsot, amikor közösen átbeszéljük, hogy a háztartásban kire milyen munkák hárulnak, és azt is, hogy ezek közül melyiknek az elvégzése okoz néha nehézséget, és miért. Aztán közösen írjunk színes, rajzokkal is díszíthető listát (amit majd kifüggesztünk jól látható helyre) az újra elosztott, közös megegyezésen alapuló feladatokról. Ha a gyermek úgy érzi, hogy a döntési folyamatba őt is bevontuk, továbbá látja, hogy mindenkire hárulnak feladatok, inkább magáénak érzi a saját vállalását.
  • Ha több alkalommal nem pakolja el a gyerek a játékait – holott előtte a szülő megmutatta, hogy mit hova kell tenni –, előkerülhet a mindent elnyelő zsák. Ebbe belevándorolnak a játékok, és bizonyos ideig ott is maradnak. Ebben az esetben is el kell magyarázni a lurkónak, hogy fontos, ha vigyáz a saját dolgaira, és rendben tartja őket, és azért is szükséges elpakolni, hogy ne rongálódjanak (valaki ráléphet), és hogy másnap is tudjon játszani velük.

Kiemelt kép: ridikulmagazin.hu/ Fotók: pixabay.com

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2016. november lapszámában jelent meg. 

Előfizetésért látogasson el webáruházunkba >>>