Cékla, spenót, paprika: vitamindús színkavalkád a tányéron

Igazi színpompa vesz körül most bennünket, épp ezért gondoltuk, hogy az őszt asztalunkon is megidézhetjük.  

Tudjuk ugyan, hogy vidékünkön a férfiak többsége szerint a saláta nem étel, és becsületes étkezés nincsen hús nélkül, mi mégis és újfent zöldségeket tálalunk. Turbózzuk fel vitaminkészletünket!

Grillezett padlizsán – sült paprika saláta

Hozzávalók: 1 nagyobb padlizsán, 2 pirospaprika, 4 cikk fokhagyma, 2 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál almaecet, kevés cukor, só, 1 marék friss kapor.

Elkészítése: A padlizsánt és a paprikát megmossuk. A padlizsánt szeletekre vágjuk, enyhén megsózzuk, majd grillserpenyőben megsütjük. A paprikát rácsra tesszük, és megsütjük, majd vizes kézzel a héját lehámozzuk, kimagozzuk és csíkokra vágjuk. Egy tálban az ecetet az olívaolajjal és kevés cukorral összekeverjük, majd felöntjük kevés vízzel, és megsózzuk. A fokhagymát apróra vágjuk, és az ecetes léhez adjuk. A zöldségeket belerakjuk az ecetes lébe, hozzákeverjük az apróra vágott kaprot, és összekeverjük. Hűtőben állni hagyjuk legalább két órát. Fogyaszthatjuk pirítóssal, de sült húsok mellé is kiváló. 

Őszi spenót saláta

Hozzávalók (2 személy részére): 2 marék friss spenót, 2 marék szőlő, 1 avokádó, 1 marék dióbél, 1 marék aszalt vörös áfonya, 5 dkg feta sajt; az öntethez: 1/2 dl olívaolaj, 2 evőkanál balzsamecet, 1/2 evőkanál dijoni mustár, 1 cikk fokhagyma, só, bors, fél kiskanál méz.

Elkészítése: A vinaigrette-öntethez keverjük össze az olívaolajat a balzsamecettel, adjuk hozzá a mustárt, az összezúzott fokhagymát és a mézet. Sózzuk és borsozzuk, majd jól elkeverjük, hogy homogén szószt kapjunk. A spenótot és a szőlőt megmossuk, majd szárazra töröljük. A dióbelet száraz serpenyőben megpirítjuk. Az avokádót meghámozzuk és szeletekre vágjuk. A saláta összes hozzávalóját egy tálba rakjuk, és az öntettel meglocsoljuk.

 Joghurtos fekete retek saláta 

Hozzávalók: 2 darab fekete retek, 2 darab sárgarépa, 1 fej hagyma, 2 dl joghurt, 1 evőkanál tökmagolaj, 1 evőkanál citromlé, egy marék tökmag, só, bors.

Elkészítése: A retkeket, a répát és a hagymát meghámozzuk, majd lereszeljük. Az olajat összekeverjük a joghurttal és a citromlével. Beletesszük a reszelt zöldséget, sózzuk és borsozzuk.

A tökmagot száraz serpenyőben megpirítjuk, majd a salátára szórjuk. A fekete retek nagyon egészséges, és hamarosan itt a szezonja, a nyári zöldségeket (uborka, paprika, paradicsom) érdemes helyettesíteni a fekete retekkel. 

Céklatócsni 

Hozzávalók: 2 közepes cékla, 3 cikk fokhagyma, 1 tojás, 2-3 evőkanál liszt, só, bors, kevés olaj.

Elkészítése: A céklát meghámozzuk, és kis lyukú reszelőn lereszeljük, megsózzuk, majd 10 percig állni hagyjuk. Ez után kicsavarjuk a levét, hozzáadjuk a tojást, a zúzott fokhagymát, a lisztet, és őrölt borssal fűszerezzük. Jól összedolgozzuk, majd kis korongokat formázunk a masszából. Kiolajozott forró serpenyőben kisütjük. Tejföllel tálaljuk. Egyszerű, gyors vacsora lehet, ráadásul finom is. Frissen elfogyasztva a legjobb.

 A fotók a szerző felvételei. Kiemelt kép: pixabay.com.

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2016. novemberi lapszámában jelent meg. 

Előfizetésért látogasson el webáruházunkba >>>