Célok és csillogó szemek

Az év végi nagy versenyfutás lejártával, melynek során önmagunkat lehagyva sürögtünk-forogtunk, ünnepet varázsoltunk, még a karácsonyi élmények kábulatának hatása alatt kóvályogva máris egy új év elején találjuk magunkat. Természetesen nem gondolom, hogy mindenkit ilyen hirtelenséggel lep meg az újév.

Hallottam olyan emberekről, akik sokkal előrelátóbban, szervezettebben, céltudatosabban kezelték ezt a nagy átlépést. Összegeznek, számadást végeznek, megírják 1-5-10 éves tervüket, visszafizetik tartozásaikat, beszedik a kiteregetett ruhákat. Fontosnak tartom én is a célokat, az előre nézést, tervezést, és értelmét látom a nagyobb mérföldkövek kiemelésének, megünneplésének, csak mostanság valami mást nézek, keresek a tekintetekben...

Az életvágyat, életéhséget, az életkedvet. Amikor a gyermekekkel bábozunk, hancúrozunk, vagy bújócskázunk ,akkor lendületük, virágos kedvük hatalmába kerít engem is, belemerülünk, és elmélyülten játszom velük a végéig. A befejezés mindig nagy megpróbáltatása a következetességemnek, ekkor hangzik el a végeláthatalan „mégmégmég!” könyörgés. Ez történik esti meseolvasásnál is, sosem elég, sokszor a rongyosra forgatott mese kell újra és újra...

Csak a fantáziátlan, kötelesség ízű, elvárt dolgok kivételek ez alól az ismétlési „kényszer” alól. Van nekik újult kedvük ahhoz is, amit már betéve tudnak, ismernek, csillogó szemmel vetik bele magukat a jól ismert habokba. Tudják, mi fog következni, ismerik az érzést, és mégis kell ugyanúgy vagy változtatásokkal akár.

Január 5: halogatott teendőim startállásban várják, hogy rám vessék magukat, új farsang jön, új tavasz, és mind ugyanazok a teendők, amiket ismerek, és csak most értek véget nemrég. A késői lefekvések miatt nem csillog a szemem, és az ünnepi jóleső, de attól még fáradalmak miatt leginkább egy kéthetes pihenőszabadságra vagyok megérve, nem egy új évre.

Mégis, a reggeli kávét szürcsölgetve, s a szemközti erdő didergő csupaszságán eltűnődve, megérint annak a láthatatlan erőnek a jelenléte, amely tavasszal újra pattanásra bírja a rügyeket, s ezekből a rügyekből egyetlen évben sem bomlik ki pont ugyanaz a levél. És ebben a magas rezgésű belső csendben felbukkan újra bennem a karácsonyi prédikáció alapgondolata, melyet Wass Albert így sűrít verssé: „Karácsony készül, emberek!/ Szépek és tiszták legyetek!/ Súroljátok föl lelketek, csillogtassátok kedvetek,/ legyetek újra gyermekek,/ hogy emberek lehessetek!”

Hogy hajóm nehogy jó szél híján céltalanul lődörögjön az élet tengerén, én is elvégzem az év eleji ultrahasznos stratégiai tervezést, de stratégiám középpontjába nem A, B, C fontosságú határidőkkel sarokba szorított, operacionalizált célokat biggyesztek. Nem.

Elősimogatok a háttérből egy csillogó, tiszta szemű gyermeket, akinek legnagyobb erőssége csigaszem-érzékenysége, kitárt lelke, játékossága, istenközelsége. 

Kívánom neked is, Olvasóm, hogy a nagy célozgatás idején te se feledkezz meg róla! Hálája az életkedv, az életszeretet.

Kiemelt kép: pixabay.com

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2015. januári lapszámában jelent meg. 

Előfizetésért látogasson el webáruházunkba >>>