Délutáni tanulás: mikor és kivel?

Mind a szülők, mind a tanárok számára kényszerhelyzet a délutáni oktatás kisiskolások esetében. A helyzetből sokan húznak hasznot, viszont bármennyire is bírálandó a rendszer, a végső döntés alól nem bújhat ki a szülő, hisz neki kell határozni, hogy mit csináljon a gyerek délutánonként.

Hirdetés

A tanügyi rendszer „rendszertelensége” sok fejtörést okoz, hisz sok tanintézetben nem megoldható a gyerekek órák utáni foglalkoztatása. Ha az iskolában nincsen erre lehetőség, akkor marad a magántanár, aki a tanórák lejártával három, esetleg négy órán át foglalkozik a gyermekkel. Azonban mindkét lehetőség a szülőt terheli anyagilag, gyakorta nem is kevéssé, hiszen ha a gyermek késő délutánig iskolában van, akkor az étkeztetését is meg kell oldani.

Alapvetően hibás az elképzelés, hogy 6–10 éves gyermekeknek napi nyolc órát kell tanulással tölteni, hisz ez még felnőttek számára is nehézséget okoz, véli Kovács Zsuzsanna szichológus és szülő. „A délelőtti és délutáni oktatás között gyakorta a gyermeknek nincsen ideje megpihenni, energiát gyűjteni a délutáni órákra” – teszi hozzá. Ideális esetben legkevesebb kétórás megszakításra lenne szükség a délelőtti és délutáni tevékenység között, amikor a kicsi játszik, sportol, vagy egyszerűen csak pihen. Ez a lehetőség azonban az esetek zömében nem kivitelezhető, így fontos szem előtt tartani szülőknek és pedagógusoknak egyaránt: a délutáni oktatásnak a tanórákhoz képest kötetlenebb, játékosabb formában kell zajlania.

Iskolában vagy magántanárnál?

Nemcsak anyagi szempontból dilemma, hogy a gyermeket délutánonként az iskolában, a tanító gondjaira bízzuk, vagy magántanárt fogadunk mellé. A tanintézetekben tartott délutáni foglalkozások legnagyobb hátránya, hogy a csoportok magas létszámából fakadóan az oktatás nem sokban különbözik a megszokott tanóráktól. „Egy tanár képtelen figyelembe venni húsz gyermek egyéni igényeit, és igazodni egyéni ritmusukhoz. Van olyan elsős, akinek a matekben, másnak a románban van szüksége több segítségre, egyeseknek pedig elegendő egyszer átolvasni a megtanulandó szavakat, másoknál pedig többszöri ismétlésre van szükség” – sorolja a szakember. Éppen a nagy létszámból fakad az is, hogy a gyerek hozzászokik: ha ő maga nem tudja a választ, a megoldást, majd valaki más megadja azt a csoportból. A háromórás foglalkozáson húsz gyermekkel ugyanakkor nem jut kellő idő az ellenőrzésre sem, pedig nem alaptalan az a mondás, hogy mindenki a saját hibájából tanul a legtöbbet.

Nagyobb odafigyelés

Ezzel szemben a magántanítónak egyszerűbb egy vagy csak 2–3 gyermek igényeihez igazodni. „Két, három, vagy akár négygyerekes csoportokban az ideális a magánóra, hiszen így kialakul köztük a versenyszellem – hogy ki tudja hamarabb és jobban megoldani a feladatokat –, mégis jut elegendő idő mindenkit meghallgatni, akár párhuzamosan foglalkozni a diákokkal” – hangsúlyozza Zsuzsa. Nem utolsósorban, a gyerekek egymástól is sokat tanulnak, illetve a foglalkozás is kevésbé unalmas, ha több egykorú diák vesz részt benne. „Bár elsőre nem úgy tűnhet, a tanár dolgát is könnyíti, ha kis létszámú csoportokkal dolgozik, hisz így egyszerűbb bizonyos játékos feladatok – például szerep- és kvízjátékok – beiktatása a programba” – teszi hozzá a szakember.

Bár a megfelelő magántanár kiválasztásánál több szempontot is figyelembe kell venni – az anyagiak mellett az illető felkészültségét, életkorát, hogy rugalmas-e, esetleg hol lakik, hol tudja fogadni a gyereket –, elsődleges szempont, hogy létrejön-e bizalmi viszony a diák és a tanító között. Nem a megszokott iskolai tanóráról lévén szó, fontos, hogy a gyermek jól érezze magát a délutáni oktatás során, ne érezze kényszernek és tehernek, és jó kedvvel menjen órára.

A szülővel is kell tanulni

A délutáni oktatás azonban nem váltja ki teljes mértékben a szülővel való tanulást: hétvégén és a szünidőkben is kell foglalkozni a kicsivel. „Sok szülő abba a hibába esik, hogy a magántanár felfogadásával gyakorlatilag teljesen átruházza a kicsi oktatásának kérdését. Pedig talán a legfontosabb, hogy ő is kövesse gyermeke fejlődését” – hívja fel a figyelmet Kovács Zsuzsanna. A tanulás terén folyamatról beszélhetünk, ahol minden mozzanat egymásba olvad és összefügg – tudtuk meg. Például annak a gyermeknek, aki kiskorában kevés mondókát és éneket tanul, nem alakul ki a ritmusérzéke: nemcsak az énekórák okoznak neki majd nagyobb nehézséget, hanem a szótagolás is (melyet tapsolva tanulnak meg a kisiskolások), ez pedig a későbbiekben a hangos olvasásra és a szövegértésre is kihat. Ugyanígy, ha sokat mesélünk a gyermeknek, nemcsak a fantáziája, hanem a nyelvi készségei is bővülnek, könnyebb lesz számára az iskolában például a mondatalkotás, a fogalmazás stb. 

A cikk folytatását a Nőileg 2015. szeptemberi lapszámában olvashatják.