Egy barokk kastély reneszánsza

Amikor elcsendesedtek a vendéglátás zajai, egyedül maradtam a kastélyban. Legalábbis így éreztem. Egy pohár fehérborral a kezemben bolyongtam abban a környezetben, amely talán éppen ilyen volt a Hallerek idejében, mielőtt a kommunista hatalom elüldözte volna őket otthonukból. Leültem a Kerelőszentpálról, a nagyobbik, ma már romos Haller- kastélyból idekerült zongorához, a falakról az ősök néztek le rám, és tényleg elfogott valami melankolikus, múltba vágyódó hangulat. A „Haller Kastélyszálló” új fényében is képes ezt előidézni. És – bár négycsillagos szálló – nagyon otthonos, családias hangulatot áraszt, ahol jelen van a múlt, az egykori tulajdonos arisztokrata család iránti tisztelet, és a korszerű, mai kényelem.

Fóris Réka olyan, mint egy kislány. Nővérével, a család többi tagjával irányítják a vállalkozást, de értékmentő hozzáállásuk kellett ahhoz is, hogy egy ilyen hangulatú „intézményt” teremtsenek a 2007-ben, lerobbant állapotban megvásárolt főúri ingatlanból. Önerőből és pályázati pénzből végezték el a munkát.

„Meghagytuk a nevét a kastélynak, hiszen történelmi műemlékként ismert, és a család iránti tiszteletből is” – meséli Réka. Régi fényképek alapján, történészek segítségével alakították ki a belső tereket, igyekeztek visszaállítani, amit csak lehetett úgy, ahogyan az egykor volt. Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakember segített ebben. A több évszázados, vastag falak között nem lehetett könnyű úgy „játszani”, hogy az a műemlékvédelmi előírásoknak, de a közegészségügyi szabályoknak is megfeleljen, és végül mégis elérjék a célt: egy színes, hangulatos, családias, barátságos, kissé romantikus környezet megvalósítását. A külső-belső falak színezése, az ajtók, ablakok kialakítása mind igényes munka, a szobákba, ebédlőbe-étterembe, a borospincébe a bútorzatot régi fényképek alapján készíttették el hazai cégeknél, minőségi anyagokból. Stílusukban nagyjából a késői barokk elemeit hordozzák a belső terek.

Hirdetés

Réka elmeséli, hogy sikerült megszerezniük néhány olyan bútordarabot, amelyek egykor is a kastély berendezését alkották. Ilyen a valamikori könyvtárban a bordó ülőgarnitúra, vagy az étteremben a tálalószekrény. Egyébként az első szinten, az ebédlő mellett van a kastély talán leghangulatosabb tere – Rékának is ez a kedvence –, itt kaptak helyet a még mindig a Haller -család tulajdonában lévő nagyméretű portrék az ősökről. Ezeket a család bocsátotta a szálló rendelkezésére, Fórisék restauráltatták, bebiztosították a képeket. „A még élő Hallerek szívesen látogatnak ide. Boldogak, hogy ismét régi fényében pompázik az épület, és hogy legalább ez megmenekült az enyészettől” – mondja Réka. „Sajnos ,Ilona néni (Haller Ilona, akitől vásárolták a kastélyt – szerk. megj.) már nem érhette meg a nyitást, de férje mai napig kilátogat ide, és érdekes régi történeteket mesél” – folytatja a fiatal mai „úrnő”, aki családjával többnyire itt is él. Sőt, néhány régi fotót, használati tárgyat is az új tulajdonosokra bíztak a régiek, amelyeket egy kis üveges szekrényben állítottak ki.

Az otthonos hangulathoz nagymértékben hozzájárulnak az apró csecsebecsék, régi dísztárgyak (imádtam a porcelánbabákat). Piacokról, régiségkereskedőktől vásárolták ezeket, főleg Réka nővére az, akit a belső terek dekorációjáért dicséret illet.

A szőnyegek, függönyök, bútorhuzatok, a legapróbb részletek is finoman aláhúzzák, vagy inkább ráerősítenek a „múltidéző”, elegáns hangulatra, ami például a lakószobákból árad. A berendezés mindenütt „korabeli”, és majdnem mindenikben van néhány meghitt, intim enteriőr, amitől a hatalmas méretű szobák annyira meleggé, otthonossá válnak.

„Úgy éreztük magunkat, mint a hercegek és hercegnők” – egy vélemény a vendégkönyvből. Valóban, aki szeret néha elidőzni a múltban, és ilyen módon feltöltődni, itt tényleg megteheti. Sőt – mondja Réka –, érdeklődő csoportoknak Kálmán Attila történész időnként történelmi előadásokat is tart a Haller- családról.