Egy mosoly, egy simogatás többet jelent mindennél

Testi-lelki betegségben megrokkant idős embereknek nyújt szállást és orvosi ellátást a Kolozsváron működő Theodóra Ház idősotthon vezetője, orvosa, mindenese, dr. Szentágotai Lóránt. A Mutass jó példát! programunk Kolozs megyei harmadik helyezettje mérhetetlen tisztelettel igyekszik mosolyra igazítani a ráncos arcokat. Rajta is maradt a közhálát tükröző titulus, ami betegeitől ered: ő az öregek és szegények orvosa.

Délelőtt 11 órakor érkezem a Theodóra otthonba, a doktor úr éppen a nap legnehezebb és legfelelősségteljesebb munkáját végzi: egyenként, névreszólóan,  dobozkákba rendezve készíti elő azt az 1500 tablettát, amit betegei naponta elhasználnak. Huszonnégy éve így kezdődik dr. Szentágotai Lóránt minden napja. Ez idő alatt egyetlen napot sem volt szabadságon, az elmúlt években alig volt olyan éjszaka, amikor ne hívták volna be valamelyik betegéhez.

Mi késztette a Theodóra Ház idősotthon megnyitására 24 évvel ezelőtt?

SZ. L.: Édesapám súlyos beteg volt, rákban szenvedett, és az volt az utolsó kívánsága: fiam, vigyázz az öregekre! Évekkel később egy unokatestvéremnél jártam Németországban, idősotthonuk volt, meglátogattam őket, és azt mondtam, hogy szeretnék én is egy ilyesmit létrehozni Kolozsváron. Itt nem volt idősotthon, csak az állami, mi voltunk az elsők. Nagyon sokat jártam a forradalom után a segélyekkel falura is, és láttam, mennyi szerencsétlen, elhagyatott öreg van, elmentek a fiatalok városba vagy külföldre dolgozni, és akkor azt éreztem, hogy valamit tenni kell.

Az idősotthont külföldi rokonok anyagi támogatásával nyitotta meg Szentágotai Lóránt. Az 1994-ben, két gondozottal indult létesítmény ma 103 idős ember otthona. Az orvos személyes kapcsolatot ápol minden betegével, mivel nagyon fontos számára az otthon lakóinak a közérzete. A 86 esztendős Szabó Mária – saját szavaival élve – a szolgálatos bohóc az öregotthonban. Mindenkit igyekszik jobb kedvre deríteni. Az intézmény szobái két személyesek. Szobatársa beteg, ezért van úgy, hogy ő eteti. Napközben köt, horgol, tévét néz és tornázik. Jól érzi magát a Theodóra Házban.  

Fotó: Angyalosi Beáta

SZABÓ MÁRIA, a Theodóra Ház lakója: Ez a közösség valahogy összefogja az embereket. Itt mindenki megkapja az orvosi ellátást, a tisztaságot, a figyelmet. Kell ennél több ebben a korban? Nem. A lényeg, hogy tiszteljék az embert, nem? Nem a tabletták gyógyítják meg az embereket. A lelki békét, ha megtalálod, akkor semmi baj nincs. Azt kell megtalálni. És itt, aki akarja, megtalálhatja. A doktor úr közvetlen. Megkérdezi az embertől, ha szomorú, mi baj van, tudunk-e segíteni. Jó volt-e az étel, vagy van-e valami kívánsága? Nem, doktor úr, nincs semmi, csak hát ez az idő közrejátszik sokszor az ember életében. Ennyi az egész. Nincs mit mondani, itt mindenki odaadó.

Az emberfeletti munkát végző orvost Kolozsvár díszpolgára címmel is kitüntették már. Az ő igazi jutalma azonban a betegeinek szeretete. Amikor végigvezet a négyszintes épületen, nincs ráncos kéz, amely ne nyúlna felé. Sok beteget kómában, rendkívül súlyos állapotban hoznak be, de Szentágotai doktornak és csapatának köszönhetően pár hét elteltével sokkal jobban vannak. Heim András kolozsvári grafikus súlyos szívbetegsége miatt került három éve a Theodóra Házba. Az állandó orvosi felügyelet mellett a közösségi élet az, ami nagyon fontos számára az otthonban.

Fotó: Angyalosi Beáta

HEIM ANDRÁS GRAFIKUS: Miután letettem a munkát, akkor éreztem az egyedüllétet. Sőt munka közben is. Jólesett volna, ha valaki szól hozzám, vagy bejön a műterembe, és kérdez valamit. De hát ez nem volt... Na de van egy csodálatos orvosunk, aki az embernek a gondját viseli, mert ugyanezt otthon megoldani nagyon körülményes volt.

A korszerűen felszerelt otthonban van gyógytornaterem és társalgó, ahol napi rendszerességgel kulturális programok, rajzfoglalkozások zajlanak. A közösségi térben a polcokon az otthon híres-neves lakóinak fényképei, érdemrendjei, megjelent kötetei, a róluk szóló újságcikkek. Szentágotai Lóránt célja, hogy a valamikor köztiszteletben álló emberek az általa vezetett otthonban megkapják a végső tiszteletet. A kilencvenkilenc éves korában elhunyt Senkálszky Endre színművészről szép emlékeket őriz.

SZ. L.: A legnagyobb boldogság volt számomra velük foglalkozni. Sohasem felejtem el, amit Senkálszky Endre mondott, amikor behozták. Azt mondta: doktor úr, az utolsó szerepet együtt játsszuk el. 98 éves volt. Mondom, melyiket. Azt mondja: a Végállomást.

Fotó: Angyalosi Beáta

Mi a legnehezebb ebben a munkában?

SZ. L.: A legnehezebb az, amikor eltávoznak az életből. Furcsának tűnhet, de annyira ragaszkodom hozzájuk 10–15 év után. Tudom, hogy nincsen senkijük, és mindent tőlem várnak, csak bennem bíznak, és akkor eljön az a pillanat. Nagyon-nagyon nehéz elválni tőlük, ezért mindenkiről van egy-egy fényképem, így megmaradnak az emlékek. Sokszor, amikor van egy szabad percem, leülök és nézem őket. Mindenkihez különleges emlékeim fűződnek. A legtöbb beteget hetente látogatják a hozzátartozók, de olyan is van, akinek már senkije nem maradt, húsz éve lakója az öregotthonnak. Az a legnehezebb, amikor el kell válni. Pedig tudom, meg vagyok szokva ezzel. A szüleim a kezem között haltak meg. Itt sokan a kezeim között halnak meg, mégis annyira fáj, amikor eljön az a pillanat. És mindig felteszem a kérdést, vajon nem lehetett volna többet tenni, vajon megtettünk-e mindent.

Mi jelenti mégis a sikerélményt?

SZ. L.: Barátaim gyakran a szememre vetik, hogy csak a szenvedést nyújtom meg. Lehet, de az életet is meghosszabbítom. Az jelenti a sikerélményt, amikor reggel megjövök, és ki kell nyitniuk az ajtót, hogy láthassák, hogy megjöttem; amikor elmegyek mellettük, és megfogják a kezem; amikor rám mosolyognak. Ez mindennél többet jelent. Nincsenek anyagiak, ami a lelki elégtételt pótolni tudná számomra. Egy mosoly, egy simogatás többet jelent mindennél. Amikor azt mondják, hogy ha reggel nem látnak, akkor készek meghalni estig. Akkor inkább eljössz reggel, hogy lássanak.

Fotó: Angyalosi Beáta

Hogyan sikerül mindenkivel személyes kapcsolatot kialakítani?

SZ. L: Ha érzik, hogy szeretjük őket, akkor minden sokkal könnyebb. A legnehezebb az első két-három hét, amikor bejön valaki. Azt érzi, hogy teljesen el van hagyatva. Akkor kell mindent pótolni, gyermek helyett gyermeknek lenni, férj helyett férjnek, mindent meg kell tennünk, hogy érezze: nincs egyedül. Azt hiszem, a legnehezebb egyedül lenni. Egyesek szerint a világon a legnehezebb szó a halál. Nem, a halál nem olyan nehéz. A legnehezebb szó: egyedül. Ezt próbáljuk pótolni mindennel. Amikor alkalmazok valakit, az az első feltétel, hogy úgy rendezze az idős embert, mintha nagyanyja vagy édesanyja lenne. Volt olyan jelentkező, aki nagyon felkészült volt, és mégis, egy óra után elküldtem, mert rákiáltott egy betegre. Ilyesmit egy idős emberrel nem szabad megtenni.

Mindenki tudja, hogy az idősekkel nehezebb foglalkozni, mint a gyermekekkel. Nagyon érzékenyek, mindent nagyon könnyen félreértenek, egy szó, egy gesztus, egy nézés nagyon súlyos sértés lehet, amit lehet, hogy soha el nem felejtenek. Olyan mély sebet hagy a lelkükön, amit soha ki nem lehet törölni. Orvosi részről nagyon fontos, hogy szinten tudjad tartani a beteget lelkileg ahhoz, hogy aztán fizikailag is kezelni lehessen.

Fotó: Angyalosi Beáta

Társadalmunk nem kedvez az időseknek, talán nem figyelünk rájuk eléggé, nem tiszteljük őket eléggé. Egyetért ezzel?

SZ. L.: Elfelejtettük az egyik legfontosabb bibliai parancsot: tiszteld anyádat és apádat – és ebbe beletartozik minden idős ember. A fiatalok elvesztették ezt a tiszteletet. Én azt látom, hogy azt viselik a legnehezebben, amikor úgy érzik, hogy nincsen szükség rájuk. Hogy nincsen értékük. Tegnap igazgató voltál, főorvos, polgármester úr, ma esetleg öreg tata, vénember.... Létezik az emberiségnek egy különleges csoportja: a száműzöttek. Nem gonosztevők, nem rablók, gyilkosok, hanem egyetlen nagy bűnük van: idősek. A társadalomnak nincsen szüksége rájuk mifelénk, a fiatalok beléjük botlanak, csak útjukban állnak. Ha valaha létezett ez a magatartás az idősekkel szemben, ez most van. Elmegyünk külföldre, kezeljük a mások időseit, vigyázunk rájuk, igaz, euróért... A célom az, hogy ezt a helyzetet enyhítsem. Egy esetet említek: egyetemi tanár itt, Kolozsváron. Nálam van az édesapja, és két éve nem látogatta meg. Arra viszont van ideje, hogy naponta sétáltassa a kutyáját a főtéren.Mi a megoldás? Egy új generáció kinevelése, akiket már arra tanítanak, hogy az időseket tisztelni kell.

Milyen kritériumok alapján kerülhet ide valaki?

SZ. L.: 103 betegem van beutalva tulajdonképpen 95 helyre, átalakítottunk minden irodát, hogy tudjunk betegeket fogadni. Több mint 180-an vannak a várólistán. Akkor, amikor bevesszük a beteget, az első kritérium a sürgősség. Olyan beteget veszünk be, akinek tényleg szüksége van állandó orvosi felügyeletre. Van olyan idős ember, akinek van két-három gyermeke, őket nem veszem előre. Olyan időseket veszek be elsősorban, akiknek senkijük nincs, a kórházból majdnem az utcára kerülnek ki. Nem számít a nem, a vallás. Őszintén, azért van még egy másik kritérium: olyan emberek, akiknek a világ magyarsága sokat köszönhet, ők megérdemlik elsősorban erkölcsi szempontból a tiszteletet, a gondviselést és az ápolást. Az ilyen embereket nagyon tisztelem, hogy őket bevehessem, még az irodámból is képes vagyok betegszobát kialakítani.

Fotó: Angyalosi Beáta

Az időseknek különösen fontos itt, a házban a közösségi élmény.

SZ. L.: Nem telik el nap, hogy ne legyen valami szervezett program. Havonta kétszer szervezünk koncertet, van itt klub, teadélután, rajzkör, kézimunkakör. A kézműves tevékenységeken készült alkotásokból kiállítást is szervezünk. Ezek a dolgok nagyon számítanak a hozzátartozóknak is.

Igaz, hogy 24 éve nem volt szabadságon?

SZ.L.: Száz embert nem lehet elhagyni. Nem létezik óra, hogy ne történjen valami, megkezdem reggel fél héttől egészen este nyolcig, kilencig, és nincs olyan éjszaka, hogy fel ne költsenek vagy le ne hívjanak. De inkább pszichikailag vagyok fáradt. Nemrég volt egy infarktusom. Van olyan este, amikor úgy fekszem le, hogy kész, többet nem csinálom. Aztán reggel alig várom, hogy láthassam a betegeimet.

Mi jelenti a kikapcsolódást?

SZ.L.: Klasszikus zenét hallgatok és tudományos munkákat írok. Orvosi kutatásokat, egy dolgozatomat nemrég Amerikában mutatták be a kelet-európai idősotthonokról. Az írás megnyugtat. Szerencsém van a családommal, nagyon sokat segítenek, a feleségem, a gyermekeim megértenek. Rendkívül nehezen megérthető életmód az enyém.

Dr. Szentágotai Lóránt a Theodóra otthon ebédlőjében őrzi az általa kezelt idősekről készült legszebb fotókat. Fényeket, árnyékokat, ráncokat láthatunk, a képek mégis életkedvet sugároznak.

Fotó: Angyalosi Beáta

SZ. L.: A kiállításnak azt a nevet adtam: Fény és árnyék. Valóban, ha arra gondolsz, hogy 80, 90 év után az élet több, mint árnyék, de mégis, maga a kép fényt mutat. Ezt a fényt szeretnénk mindenáron az időseknek biztosítani. Bármilyen állapotban vannak, bármennyire demenciások, mégis kell hogy érezzék, hogy emberek, és fényt érdemelnek.

A jelölő véleménye

„Ha az altruizmust és a szívvel-lélekkel dolgozó embertípust szeretnénk megmintázni, nyugodtan forduljunk dr. Szentágotai T. Lóránthoz, aki huszonegy éve a Szamosfalván működő Proiect Theodora Jótékonysági Társaság elnöke és a Theodora Ház Idősek Otthonának vezetője, orvosa, mindenese. Olyan korszerűen berendezett intézményt irányít, amely nem kórház és nem siralomház, mégis sajátos formában emlékeztet ezekre. Nagyon sok testi-lelki betegségben megrokkant idősnek nyújtott és nyújt szállást, orvosi ellátást, emberséges viselkedést. Rajta is maradt a ritkaságszámba menő, de kimondottan közhálát tükröző titulus, ami ügyfeleitől ered: ő az öregek és szegények orvosa. ”

Fotó: Angyalosi Beáta

A zsűri értékeléséből

„Odafigyelni azokra, akik a legnagyobb szükségben vannak, és tenni ezt emberi tartással, orvosi erkölccsel, keresztényi érzékenységgel: megindító. Remélhetőleg sokan veszünk róla példát!”