Erdőn él és ír

Nem írónő és nem egy nő, aki ír. Író. Nemtől függetlenül. Bennem van a férfi, a férfias világszemlélet is – mondja Tamás Kincső, Méhes György-debütdíjas író, akinek manapság az jelenti a legnagyobb örömet, ha gyerekeivel otthon lehet, elszigetelve sepsikőröspataki, erdőszéli házukban, ahol nemcsak az írás, az élet is öröm.

– Mikor kezdted érezni az írás vágyát? Hiszen gyógyszerésznek tanultál.

– Már általános iskolás koromban foglalkoztatott az irodalom, volt egy magyartanárnőm, aki tolt előre: szavalóverseny, prózamondó verseny, helyesírási verseny, szép kiejtési verseny, mindenhol, ahol lehetett, ott voltam. Voltak kisebb sikerélmények is, viszont nem akartam magyartanár lenni. Gyerekkori vízióm, hogy az erdőn élek és írok, állatokkal körülvéve – ezt sikerült valóra váltanom. De előbb kellett a vargabetű az életembe, hogy legyen egy szakmám. Az első írások az egyetem befejezése után születtek, 2006-ban. Aztán jött a családosdi, akkor csak ez töltötte ki a napjaimat, de 2014-től nagyon belehúztam, azóta legfőbb foglalkozásom az írás.

– Mesélj a valóra vált álomról, az idillinek tűnő erdei házról, a mindennapjaitokról...

– A mindennapjaimat általában a gyerekek töltik ki, és a ház körüli teendők. Imádom a miliőt, amelyben élünk. Szomszédunk nincs, a telek tágas és gyepes, amit magam ültette fák és bokrok szabdalnak, körülöttünk erdő. A csend, a nyugalom számomra munkakörülmény. Az egész napom tulajdonképpen egy belső monológban telik, ehhez képest keveset írok, napok, hetek telnek el úgy, hogy a naplómon kívül nem írok semmit. Amikor gondolkodom, próbálom feldolgozni a valóságot, állandóan él bennem, amit az elmúlt harmincöt évem alatt megéltem, újabb és újabb értelmezéseket, összefüggéseket teremtek. Feltöltődésként pedig ott vannak a szenvedélyeim: a lovaglás és az aikidó.

– Magadról írsz az első könyvedben. Nem féltél „kiteregetni” az életed?

– Nincs kiteregetve, a kritika hiányol is rengeteg információt belőle, de nem vagyok az a kitárulkozós fajta. Nem hiszem, hogy az én életemet meg kellene írnom úgy, ahogyan én látom. Inkább a környezetemről és a világomról próbálok képet alkotni.

– Nehéz íróként betörni ma Erdélyben?

– Két évig kizárólag Magyarországon publikáltam, oda nagyon könnyen beengedtek. Mostanság inkább itthon jelenek meg, az első könyvem után felfigyeltek rám. Hogy miért volt nehezebb itthon betörni? Talán igaz a mondás, hogy senki nem lehet próféta a saját hazájában.

– Tavaly több elismeréssel is jutalmazták a munkáid. Debütdíjat kaptál.

– Tavaly két ösztöndíjat kaptam, egy-egy kötet megírására, mindkettőt sikerült teljesíteni. A debütdíjat az Erdélyi Magyar Írók Ligája adta, nem is nagyon értettem, hogy mivel érdemeltem ki, hiszen alig volt velük kapcsolatom.

– A férfiak uralta irodalomban mennyire lehet nőként érvényesülni?

– Annak, hogy nő vagyok, elsősorban az előnyét látom, hiszen ahol sok a férfi, ott szívesen fogadják a nőket. Ha akarnék, érzékelhetnék előítéleteket, amelyek valamilyen szinten jogosak, mivel a nők világa kissé zárt, számunkra a kardinális dolgok a szerelem, család, gyerekek.

Ettől eltekinteni és más, egyetemes problémákkal foglalkozni, más megközelítésben, nem könnyű. Nekem szükségem volt arra, hogy a saját életemben ez a fejezet legyen megoldva, ne zaklasson a hiánya. A gyerek és család abszolút prioritás, a női és anyai lelkiismeret ezt diktálja. Csodálom azokat, akik úgy oldották meg az életüket, hogy épülő család mellett folyamatosan tudtak alkotni. Én nem tudtam.

– Mire vagy a legbüszkébb?

– A gyerekeimre. Beléjük fektettem a legtöbb munkámat, és valószínűnek tartom, hogy minden tudásom azért halmozódik, hogy őket a lehető legjobban tudjam eligazítani az életben.

– A gyerekeid érdeklődnek a munkád iránt?

– Az ötödik kötetem kimondottan a gyerekekről szól, de már az elsőben, A Csinált-patak állatkertjében is szerepelnek. A lányom segített újraolvasni a kötet állatokról szóló darabjait – ő az érdeklődőbb –, én így párhuzamosan tudtam javítani a szöveget. A fiamnak vannak fenntartásai, kissé elutasító az első könyvemmel szemben, mintha attól tartana, hogy kiábrándul belőlem, amiért esetleg ő nem így képzeli az irodalmat, a jó történeteket... Úgy érzem, büszkék rám.

– Most min dolgozol, mit várjunk kíváncsian tőled?

– A Csinált-patak gyermekei című novellafüzér utolsó simításait végzem, ami a gyermekek lelki és gondolati világát mutatja be, a problémákat, amelyekkel ők találkoznak, ahogyan ezeket feldolgozzák. Megjelenése 2020-ra várható, a következő évekre már két kéziratom előkészületben. A harmadik könyv, a Fehér kavicsok – műfajilag erotikus levélregény – jövőre várható, majd 2019-ben, ha minden jól alakul, a Lila hajtű következik. Legnagyobb terjedelmű regényem elsősorban a férfi-nő párkapcsolatokat járja körbe, erre kaptam a Móricz Zsigmond-ösztöndíjat, ami rangos szakmai elismerésnek számít. Én remélem, hogy mindegyik kézirat valóban könyvvé válik, és sikeres lesz a maga módján.

Fotó: Toró Attila, Dimény-Haszmann Árpád

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2017. októberi lapszámában jelent meg. 

Előfizetésért látogasson el webáruházunkba >>>