Farsangi furfang

A farsangi hagyomány reneszánszát éli. A nagyböjt előtti vigasságos hetekben nem csak jókat mulatni, nevetni, de enni is lehet. Az ivói Irgó Étterem szakácsaival ezúttal két, alkoholosan mámoros fogást sütöttünk ki a gasztronómiában farsangolóknak. 

Az egyben sült csirkétől sokak visszariadnak, attól félve, hogy a szárnyas nem sül át rendesen. A tökéletes sült csirke kulcsa az alacsony hőfokon való sütés, illetve, hogy nem hagyjuk a húst kiszáradni. A farsangi csirkénk éppen ezért kapta humoros nevét: azért részeges, mert borban úszva sütöttük. S hogy átsüljön, egyszerű matematikázás szükséges csupán: minden kilogramm hús félóra sütést jelent, így például egy másfél kilogrammos csirkét körülbelül 45 percet, egy kétkilós madarat pedig egy órán át kell sütnünk.

Ne siessük el a tálalást sem: miután a sültet kivettük a sütőből, alufólia alatt 10 percet pihentessük, így egyszerűbben lehet majd szeletelni.

Fánk-fantázia

Ugyan a nagyi fánkja a világon a legfinomabb, az alap fánkrecept „megfűszerezésével” magunk is próbálkozhatunk. Legyünk bátrak: kerülhet a tésztába őrölt szerecsendió, szegfűszeg, fahéj, ánizs, kardamom, de akár mazsola, konfitált vagy aszalt gyümölcsök, vagy kevés tehéntúró is.

Ha nem akarjuk túlkomplikálni a desszertet, önmagában vagy kevés lekvárral tálaljuk. Az áfonyalekvár mellé például vastag tejfölt is kínálhatunk. Az általunk készített öntet is bármilyen fűszerrel és lekvárral elkészíthető.

Részeges csirke

Hozzávalók: 1 grillcsirke (körülbelül 1,5-2 kilogrammos), 3 dl száraz fehérbor, 50 gramm vaj, 1 alma, 1 kis fej lilahagyma, 2-3 cikk fokhagyma, szárított fokhagyma, 100 gramm bacon, kakukkfű, szegfűbors, só, bors

Illusztráció

A Karib-szigetekről származó, a borsra hasonlító formájú fűszer íze a feketeborséra emlékeztet, illata mintha a szegfűszeg, a fahéj és a szerecsendió keveréke lenne. . Pácok, szószok, pástétomok, halételek, vagdalt húsok, sütemények ízesítésére is használják. Bár íze jellegzetes, szükség esetén egy fél csipet szerecsendióval és egy-egy csipet fahéjjal és szegfűszeggel helyettesíthető.

Elkészítés: A csirke belső üregét átmossuk, majd konyhai törlővel szárazra töröljük a bőrét. A sütés előtt legalább egy órával kivesszük a hűtőből, hisz a hús egyenletesebben átsül, ha szobahőmérsékletű. Az almát megmossuk és cikkekre vágjuk, a fokhagymacikkeket és a hagymát meghámozzuk, majd a csirke belsejébe tömjük. A szárnyas nyakánál és a lábai közt óvatosan fellazítjuk a mell bőrét, vigyázva, hogy sehol ne szakítsuk azt fel. A puha vajat a fűszerek felével habosra kavarjuk, majd a mell bőre alá nyomkodjuk, és egyenletesen „elmasszírozzuk”. A maradék fűszerekkel bepácoljuk a csirkét, sózzuk, borsozzuk, majd a mellre ráfektetjük a vékony szeletekre vágott bacont. A csirkét tepsibe helyezzük, és alátöltjük a bort, valamint 1 dl vizet. Előmelegített sütőben 220 fokon tíz percet sütjük, majd alufóliával borítjuk le, és 170 fokon 45 perc alatt készre sütjük. Az utolsó percekben levesszük a húsról a fóliát, és 220 fokon megpirítjuk a csirkét.

Farsangi vermutöntet

Hozzávalók: a grillcsirke szaftja, 50 gramm vaj, 2 dl vermut, szerecsendió, 2-3 evőkanál balzsamecet, 2 evőkanál liszt vagy kukoricakeményítő

Elkészítés: A csirke visszamaradt levét egy kis lábasba öntjük, hozzáadjuk a fűszereket és a balzsamecetet, majd felforraljuk. Miután felfőtt, levesszük a tűzről, hozzáadjuk a vajat, és selymesre kavarjuk. Kevés liszttel krémes, de nem túl sűrű szószt készítünk belőle. Melegen tálaljuk.

Aranykocka

Hozzávalók: fél kilogramm piros burgonya, sütőolaj, só, bors, fahéj, cayenne-bors

Elkészítés: A krumplit meghámozzuk, és körülbelül két centiméteres kockákra vágjuk. Lobogó vízben 10 percet előfőzzük, majd szűrőben lecsepegtetjük. A krumplikockákat forró olajban ropogósra sütjük, majd amint kiemeltük az olajból, a fűszerekből készített keverékbe forgatjuk.

Fűszeres farsangi fánk

Hozzávalók: 30 dkg liszt, 4 tojássárgája, 500 gramm vaj, 150 gramm élesztő, 1,5 dl tej, 400 gramm porcukor, 1 evőkanál rum, egy citrom vagy narancs reszelt héja, gyömbérpor, szerecsendió, sütőolaj

Illusztráció

Óvatosan használjuk a fűszert, mert kellemes aromája becsapós: nagyon aromás, könnyen dominálhatja az étel ízét. Levesek, mártások, főzelékek, krumplis ételek készítésének használjuk, íze fűszeressé teszi a tejszínes, tejfölös fogásokat. Amennyiben tehetjük, ne őrölve, hanem egészben vásároljuk, és minden használatkor frissen reszeljünk belőle.

Elkészítés: A langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt. A tojássárgákat egy kanál cukorral kikavarjuk, majd hozzáadjuk a rumot, a citrom vagy narancs héját és a fűszereket. A lisztet a tojássárgával és a felfuttatott élesztővel jól összedolgozzuk. Felolvasztjuk a vajat, majd apránként hozzáadjuk a tésztához, fakanállal alaposan elkavarjuk. Amikor a tészta összeállt, hólyagosodik, és elválik az edény falától, kilisztezett edényben, konyharuhával letakarva langyos helyen legalább fél órát kelesztjük. A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk, kinyújtjuk, és kiszaggatjuk. A tésztát ismét legalább 30 percig kelni hagyjuk. Ezután nem túl forró olajban a fánk mindkét oldalát aranybarnára sütjük. A fánkokat rácsra vagy papírtörlőre szedjük, és hagyjuk jól lecsepegni. Amíg még forró, porcukorba forgatjuk. A sütés előtt a fánk egyik oldalában bemélyedést készítünk az ujjunkkal, az így kisütött fánkba ugyanis belecsurgathatjuk az öntetet.

Vörösboros áfonyaöntet

Hozzávalók: 200 gramm áfonyalekvár, egy narancs héja és leve, 1 dl száraz vörösbor

Elkészítés: A lekvárhoz hozzáadjuk a bort, a narancslevet és a gyümölcs lereszelt héját, majd néhány perc alatt összefőzzük. Az öntetet melegen vagy hidegen is tálalhatjuk.