Fredrik Backman: Mi vagyunk a medvék (Björnstad 1.)

Barátság, szülőség, fájdalom, küzdés, a kisvárosi lét minden szépsége és szűklátókörűsége, minden, ami egy zárkózott kis közösségre jellemző lehet, megtalálható ebben a regényben, plusz a sport iránti rajongás, ami ezt a közösséget élteti.

Barátság, szülőség, fájdalom, küzdés, a kisvárosi lét minden szépsége és szűklátókörűsége, minden, ami egy zárkózott kis közösségre jellemző lehet, megtalálható ebben a regényben, plusz a sport iránti rajongás, ami ezt a közösséget élteti.

Björnstad egy erdő mélyén fekszik, egy olyan vidéken, ahol a tél az úr. Egy hokiváros, ez a legfontosabb jellemzője, ez alakítja a helyiek gondolkodásmódját, közvetlenül vagy közvetve ekörül forog az életük. Ha valakit nem is érdekel annyira ez a sport, akkor is szerves része az életének, mert vagy valamelyik családtagja, barátja űzi, rajong érte, vagy a jégcsarnokban dolgozik. Idáig nem feltétlenül hangzik izgalmasnak a regény, de tulajdonképpen a hoki csak körítés, az igazi témája az emberi lélek. Ezt pedig nagyon élethűen rajzolja meg a svéd író (hiába, na, a skandináv irodalom rajongója lettem), egyik szereplő sem kizárólag csak jó vagy rossz, bemutatja a gyengeségeiket ugyanúgy, mint a pozitív tulajdonságaikat, a barátság árnyoldalait, a szülői lét nehézségeit, egy kisváros túléléséért vívott harc minden negatívumát.

Mert a politika mindenbe beleszól, és ez olyan szinten nyilvánul meg, hogy befolyásolja a junior hokicsapat minden tagjának az életét, pedig még csak tinédzserek. Ez is ismerős lehet a kisvárosi embereknek...

Izgalmas a történet az első soroktól kezdve, olvasás közben görcsbe rándul a gyomrunk, és nem is enged ki, amíg nem tudjuk meg, hogy kikre utal ezekben a sorokban a szerző, és mi lesz a sorsuk. Magába szippant, sodor a történet, miközben megismerjük a szereplőket, akik közül sokan hősök lesznek valamilyen formában a regény végére, pedig hétköznapi emberek, egyszerű kisvárosi figurák, gyermekek, szülők, barátok, pedagógusok.

„Minden felnőtt életében vannak olyan napok, amikor úgy érezzük, itt a vége. Mikor már azt sem tudjuk, miért harcolunk olyan keményen nap mint nap, amikor a valóság és a mindennapok maguk alá temetnek, és azon gondolkodunk, meddig is bírjuk még. A legfantasztikusabb az, hogy több ilyen napot is túlélünk anélkül, hogy összeroppannánk. A legszörnyűbb pedig az, hogy nem tudjuk, pontosan hány ilyen nappal vagyunk képesek megbirkózni.”

Szívesen ajánlom a könyvet fiataloknak és idősebbeknek egyaránt, mert mindkét szemszögből bemutatja az emberi lélek rejtelmeit, rezdüléseit, és általa akár jobban megérthetik egymást a különböző generációk.

Kiemelt kép: Shutterstock

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2018. szeptemberi lapszámában jelent meg. 

Előfizetésért látogasson el webáruházunkba >>>