Hit és szeretet a tízgyermekes család összetartó ereje

Valamely népmese hősei is lehetnének, vagy régmúlt idők szereplői, az ő történetük mégis valós, napjainkban íródik, Marosvásárhelyen. A Kásler család nem szokványos családi modellt képvisel: a középkorú házaspár példaértékű békességgel és lelki tisztasággal neveli tíz gyermekét.

Takaros udvarba térünk be, a hosszú, keskeny bejárat végén található a dísznövényektől virágzó ház, jóval beljebb a szomszédok épületeitől, távol az utca zajától. Ez is sejteti, hogy egy más, külön világba érkeztünk, ahonnan nyugalom árad, ugyanakkor tele van élettel. Elsősorban annak lakói teszik színessé az évek során bővülő lakást, ahogyan a család gyarapodott, növelni kellett a teret, ahol elfér tíz testvér, szüleikkel együtt, két házőrző eb, több tucat akváriumi hal, számtalan dísznövény, az udvaron minden generációnak megfelelő járgány s az utcán a családi kocsi, a kisbusz. 

A kisbusz az egyik kincsük

Marosvásárhely főterétől húszpercnyire található az a kis utca, ahova 1996-ban költözött Kásler Vili és Tünde a gyerekekkel. A környéken élők, de az erre járók is láthatják, hogy napi szinten megmozdul helyéről az a kisbusz, amellyel közlekedik e család apraja-nagyja. Bár a családfő, illetve a gyerekek is szívesen pattannak biciklire, és azzal közlekednek, ha tudnak, a természetbarát Kásler család gyakran jár kirándulni a kisbusszal is. Keresztény táborok és közös családi együttlétek helyszínére utaznak vele, néha csak a városszéli erdőalj és tisztás az úti céljuk, ahol szabadon futkározhatnak, játszhatnak a gyerekek. Imádják a természetet. A jármű alkalomadtán fekvőhelyül is szolgál a megpihenni vágyóknak, napvédő ponyvával felszerelt, de a jótékonykodó céllal is vásárolt kisbusszal tudták szállítani azt a rászoruló nénit is, akinek kerekes széke van. Ha a családi autó épp a ház előtt parkol, nem telik el olyan hét, hogy a gyerekek (főként a fiúk) ne takarítsák vagy bütyköljék, javítsák. Játékszer,  és hasznos eszköz egyben, olyan kincs ez, amelyre a család hálával tekint, hogy megadatott nekik, és akként is kezelik. 

Szerényen, néha nélkülözve, de hálásan

Akárcsak ennek a kisbusznak a megvásárlásakor, életük többi mozzanatában is visszatérő motívum az isteni gondviselés és a baráti segítség. A szerény körülmények között élő család gazdagsága erős hitükben, az összetartásban, valamint a barátok számában mérhető. A segítség mindig akkor jött, amikor a legnagyobb szükség volt rá. Bevallásuk szerint életüket Isten tartja kézben, felügyeli és vigyázza azt, és ha akadályokat is görgetett útjukba, ezzel egy időben erővel és kitartással ruházta fel őket, hogy ezeken a megpróbáltatásokon túllépjenek önerőből vagy segítséggel.

Tünde és Vili békességben élnek együtt

Tünde akkor érzett igazi elégedettséget és hálát, amikor a mostani házukba költözhettek, az addigi tömbházlakások után olyan volt itt lenni négy gyerekkel, mintha üdülni jöttek volna erre a nyugodt környékre. Nem számított, hogy több telet is a mostani ebédlőben élt át az akkorra hattagúvá bővült család: az volt egyben a konyha, a szoba és a fürdőszoba is. Megtörtént, hogy nejlonteknőben altatták az újszülött kisfiukat, mert a kiságyba a tizenegy hónappal nagyobb nővérét kellett fektetni. Vili mosolyogva gondol vissza arra az időszakra is, amikor három gyerekkel aludt egy ágyban, keresztbe fordulva, úgy, hogy a lelógó lábait székkel támasztotta ki. Arra is volt példa, hogy amikor Tünde nem tudta szoptatni egyik csecsemőjét, tehéntejre pedig nem volt pénze a családnak, Vili gyerekkori emlékeit felidézve megfőzött rizs levével itatták meg a kicsit. Máskor teljesen váratlanul egy idős hölgy megtakarított pénzével segítette ki őket, abból vásárolt élelmet a család. Emlékezetes marad az a meglepetés ruhaadomány, amelyet egy nagy teherautóval szállítottak hozzájuk, szinte ismeretlen jótevők. Utólag kiderült, hogy nagylányuk osztályfőnökének amerikai kapcsolatai révén sikerült e nagycsalád minden kiskorújának külön felcímkézett csomagot eljuttatni. 

A gyerek soha nem teher, hanem áldás

Vili fiatalkorában hallani sem akart a nősülésről. A gyerekek iránti szeretete viszont élt benne, és ez a katonaság utáni években csak fokozódott. Azt tervezte, hogy gyerekotthonból kivett gyerekeket fog nevelni, aztán akár egy mesebeli fordulat, meglátta egy istentiszteleten az Aranyoskát, a Tündért (ahogyan most is szólítja), és tudta, őt veszi el feleségül. Tünde akkor javában sportolt, iskolába járt, nem állt szándékában még férjhez menni. Valójában sosem gondolta, hogy nagycsaládja lesz, de a gyereknemzés olyan ütemben zajlott, ahogyan azt ők megbírták, és fokozatosan kaptak erőt újabb és újabb kisded fogantatásához, megszületéséhez, felneveléséhez.

Vidám családi együttlétek egyike

A házaspár az évről évre termő gyümölcsfához hasonlította a lelkiekben, családilag gazdagodó életét. E történet szépsége talán abban rejlik, hogy nem egy elhatározás van a sok gyerek vállalása mögött, hanem az alázat, a nyitottság és szeretet, amellyel fogadják az isteni szót és akaratot. Tünde ma is úgy érzi, hogy a Fennvaló soha nem osztott nagyobb terhet rá, mint amekkorát megbír, s itt pontosít is, a gyerek soha nem teher, hanem áldás. Hozzáfűzi, már nem aggódik amiatt sem, ha a Fennvaló képesnek tartaná a további gyerekvállalásra. 

Az álmok meghatározzák útjukat

Tünde és Vili életének fontosabb mozzanatában egy-egy álom jelentette a továbblépés kulcsát. Mindkettőjük álmában megjelent egy várakozó kocsisor. A járdán gyerekek álldogáltak, akiket senki nem akart felvenni, vagy senki autójába nem fértek el. Megesett a szívük rajtuk, kinyitották az ajtót, és beterelték az összes álldogáló kis törpét a kocsiba. Ez az álom is bátorítást nyújtott az akkor már többgyerekes anyának. Vili úgy meséli, hogy amikor felvették a Dacia hátsó ülésére az útszélen álldogáló gyerekeket, aggódni kezdett, hogy a leereszkedett hátsójú autóval lemaradhatnak a kocsisorban, de jött a biztatás, miszerint a Fennvaló mutatja az utat a haladáshoz.

Máskor a gyerekek álmaiból építkeztek. Egyik gyerekük azt álmodta, hogy egy ruhásüzletből csodaszép kezeslábasokat vásároltak. Nem sokkal ezután Tünde megtudta, ismét teherbe esett. 

Tízen a földi életben, ketten az angyalok között

Házasságuk első évében megszületett első kislányuk, Zsuzsika, akit sajnos négy hónapos korában elveszítettek. Ez volt Tünde élete első legnagyobb megpróbáltatása. Úgy érezte, mintha valami kiszakadt volna belőle. Úgy emlékszik vissza, „abban az időszakban egyedül Isten szava nyújtott vigasztalást. Megértettem, hogy Isten szuverén, azt cselekszik, amit akar, Ő ad, de el is vehet.” Akkor született meg benne az elhatározás, hogy nem keresztezi az Ő akaratát, és annyi gyereket fogad el, ahányat ad. Hét évvel ezelőtt volt egy veszítése, amit úgy dolgozott fel, hogy a két és fél hónapos magzat találkozott már a testvérével, tehát nincs egyedül. A szülések alatt sosem érezte egyedül, elveszettnek magát. Negyedik terhessége végén ráijesztettek az orvosok, valószínűsítve, hogy akár az életébe is kerülhet ennek a babának a kihordása. Tündét végül egy imacsoport erősítette meg lelkiekben annyira, hogy ne adja fel a reményt, élni fog, tovább kell lépnie. Az egyik legkülönlegesebb élménye a második fiúgyermekének a szülésénél történt, mondhatni fájdalommentesen bújt ki Dávid fia. 

A gyerekek boldogságánál nincs fontosabb

A Kásler családban amellett, hogy támogatják a gyerekek taníttatását, odafigyelnek külön-külön az egyéni képességekre is. Mindegyikükhöz egyénileg közelednek. A fiúk inkább technikai érzéket örököltek, a művészi hajlammal megáldott gyerekeket a továbbtanulásukat segítő szakiskolába íratták, de a zenélés egyébként is áthatja a család életét. A keresztény összejövetelek mellett otthon is előkerülnek a hangszerek, mindennap találnak alkalmat az együttlétre. Minden este kilenc órakor ül össze a család az ebédlőben, amikor beszélgetni, imádkozni tudnak együtt a szülők és a gyerekek.

A család legkisebbje, Áron

A családfő bevallása szerint, ha csak egy gyerek is hiányzik otthonról, nagyon üresnek érzi a lakást. Eszter lányuk volt az első, aki tavaly külön családot alapított, a gyerekek közül négyen próbáltak szerencsét külföldön, jelenleg csak egyikük dolgozik Ausztriában, négyüket pedig egy marosvásárhelyi cég alkalmazta. Az apa igencsak hálás azért, hogy nem kellett állást keresnie gyerekeinek, hanem az alkalmazó kopogott be az ajánlattal hozzájuk. Az utódok részéről sem maradt el a pozitív visszaigazolása annak, hogy példaértékű szülőként nevelik őket: legnagyobb lányuk megköszönte nemrég a lehetőséget, hogy a város legboldogabb gyerekei lehetnek. A Kásler szülők azt kívánják, hogy megéljék azt a kort, amikor minden gyerekük a boldogulás útjára került, és tudják majd továbbadni azt a szeretetet, megbecsülést és tiszteletet, amit itt, otthonukban, a szülőktől kaptak. Azt szeretnék, hogy olyan vejeik és menyeik legyenek, akik a szüleiknek azt tudják mondani: szeretlek, mert ez azt jelenti, hogy a Kásler gyerekeket, vagyis férjüket/feleségüket is hasonló őszinteséggel szeretni tudják. 

Fotó: Rab Zoltán 

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2017. májusi lapszámában jelent meg. 

Előfizetésért látogasson el webáruházunkba >>>