Ilyés Ferenc kézilabdázó, a Pick Szeged csapatának játékosa

Sportos családban nőtt fel. Székelyudvarhelyen, a helyi csapatban kezdett kézilabdázni, onnan 2000-ben került Szegedre. Később játszott Veszprémben, majd a német Lemgónál és a lengyel Wisla Plocknál is, 2013 óta újra a Pick Szeged alakulatát erősíti. Tagja a magyar férfi kézilabda- válogatottnak, ahol korábban csapatkapitányi tisztséget is betöltött.

– Mi jelent számodra kihívást a magánéletben és a pályán?

– A pályán mindenféleképpen az, hogy eredményeket érjünk el. Így harminc fölött mentálisan is nagyon nehéz felpörögni a mérkőzésekre, elég nagy megterhelést jelent. Magánemberként szeretném megalapozni a jövőmet.

– Mit tartasz magadban erénynek, és mit gyengeségnek?

– Nagyon tudok harcolni és küzdeni a céljaimért. Gyengeségem az, hogy néha kishitű vagyok az adottságaimmal kapcsolatban. Talán jobban kellene hinnem a képességeimben.

– Mire vagy a legbüszkébb?

– Talán arra, hogy egy kisvárosból, Székelyudvarhelyről elindulva sikerült profi kézilabda-karriert befutni Magyarországon, aminek szerencsére még nincs vége.

Fotó: Farkas-Ráduly Sándor

– Hogyan kezeled a konfliktushelyzeteket?

– Nehezen. A sportban megszoktam, ha valami egyik nap nem működik, másnap könnyen ki lehet javítani, ez az életben nem mindig ilyen egyszerű. Megpróbálok türelmes lenni, csak így lehet megoldani a dolgokat.

– Elképzelhető, hogy kiabálsz?

– Nagyon ritkán. Néha azonban kifakad belőlem.

– Sírhat-e egy férfi?

– Mindenképp, ha megvan rá az oka. Miután csapattársammal, Marian Cozmával megtörtént ez a sajnálatos dolog Veszprémben (szerk. megj. – 2009. február 8-án, egy szórakozóhelyen meggyilkolták), az első héten majdnem mindennap sírtam.

Fotó: Farkas-Ráduly Sándor

 

– Mit teszel a külső megjelenésed érdekében?

A beszélgetés folytatását a Nőileg novemberi számában olvashatják.