Isten, ha létezik, nőnemű

György Attila író, újságíró, a Székelyföld című kulturális folyóirat egyik alapító szerkesztője. Élete nem szűkölködik izgalmas fordulatokban: a gimnáziumból kicsapták, a forradalom alatt volt katona, két évig dolgozott ácsként, jelenleg pedig az írás mellett politikus-férj. Számos szakmai elismerést kapott, többek között József Attila-díjas. A közelmúltban pedig Madách-díjjal tüntették ki.

Hirdetés

Muraturája messze földön híres, azt mondta, ha a románok levédetik a kürtőskalácsot, ő kezdeményezi a muratura hagyományos magyar termékként való bejegyzését. A savanyúság eltevése nem áll messze tőle, Gyimesben nevelkedett, az élet praktikus dolgaiból sokat ellesett a szüleitől.

- Csángónak vallod magad?

- Félig székely vagyok, félig csángó, vagy talán egészen az, József Attilát aposztrofálva. De semmi közöm a moldvai csángókhoz. A gyimesiek felcsíki székelyek, a moldvaiak félig kunok, félig besenyők, meg sok más nép keveredései. Mi Gyimesben kellő távolságtartással kezeltük őket, nem volt velük rokonságérzetünk soha. Legalábbis az én családomban így volt.

Fotó: Mihály László

- Meg tudod még fogni a kasza nyelét?

- Hát hogy a fenébe ne?! Mutatom: van egy hatalmas forradás a kezemen, látszik, hogy megtanultam a kaszafenést.  Mondjuk félig levágtam a hüvelykujjamat, de megtanultam. Nekem mai napig normális, hogy ha kell, kaszálok, ganyét hányok. Régen tartott a családunk jószágot. Most sajnos nem tartunk, de hogy én fogok, az biztos!

- Akarsz gazdálkodni?

- Hát persze. Marhákat, disznókat tartani, én erre vágyom, így nevelkedtem, nekem ez hiányzik. Persze kényelmes ez az élet, hogy most reggel 9-kor felkelek, bemegyek a szerkesztőségbe, onnan 3 órakor eljövök, megiszok két sört a barátaimmal, hazamegyek, ebédelek, majd lefekszem, pihenek két órát, majd este vacsorázok, aztán általában megnézünk a feleségemmel egy filmet. De azért jobban szeretném, ha lenne két disznó, egy kutya, három macska, két sündisznó az udvaron. Hogy elrakjam a saját savanyúságom a saját udvaromon, hogy kifőzzem a saját pálinkámat. Ez a cél.

- Nem hiányozna a város?

- Dehogynem. Van bennem egy balfasz polgári mentalitás. Az én nagyapám Krúdy Gyula ivócimborája volt. Én nem tudok úgy élni, hogy ne találkozzak időnként a csíkszeredaiakon kívül a budapesti, bécsi, stockholmi, göteborgi barátaimmal, ez nekem fontos. Kell utazni, kellenek a barátok.

- A Székelyföld folyóirat egyik alapítója vagy. Mi a küldetése a lapnak?

- Reális képet adni. Nekünk pedig mindenekfölött minőségi folyóiratot készíteni. Egyébként nagyon fontos szerintem, hogy a szerkesztőségben kiváló a hangulat, jó a társaság.

- Hogyan látod Székelyföld kulturális életét?

- Szokták mondani, hogy itt milyen sivárság van ezen a téren, de én pont az ellenkezőjét látom. Ha csak Csíkszeredát veszem, rendszeresen előfordul, hogy ugyanazon a napon 3-4 érdekes kulturális esemény is zajlik: irodalmi est, kiállítás, színház, koncert. Jó lenne összehangolni, a rendezvényeket elosztani, hogy akit érdekel, eljusson mindegyikre. Ráadásul rengeteg tehetséges író, képzőművész él itt, már csak ezért is izgalmas a kulturális élet.

- Min dolgozol most?

- Könnyebb könyvet írni, mint beszélni róla. Ha kész lesz, elmesélem. Egyébként egy etruszk témájú regényt írok éppen.

Fotó: Mihály László

- Megnősültél. Milyen most az életed?

-Feleségem politikus, Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. Rengeteget vitatkozunk, mivel mindketten rendkívül határozott személyiségek vagyunk. De mégis, jól kiegészítjük egymást.

- Miken vitatkoztok?

- Hogy például milyen fűszer kerüljön a levesbe.

 - Én meg azt hittem, este a vacsoraasztalnál megváltjátok Erdély jövőjét.

- Olyan is van, én radikalistább vagyok, Krisztina meg okosabban, finomabban közelíti meg a dolgokat. De mondok egy jó tanácsot: soha ne feküdj le úgy, hogy haragban vagy a társaddal. Simogasd meg, puszild meg, és kérjél bocsánatot. Így érjen véget a nap. Én például sehol nem lennék a feleségem nélkül. Nekem, ami jó történt az életemben, az mind a nők miatt történt. Anyám, a nővérem, a volt szeretőim, a női üzlettársaim, és most a feleségem, ők segítettek, segítenek az utamon. Én a nők nélkül már meghaltam volna, konkrétan, a szó fizikai értelmében. Nekem az Isten is, ha létezik, nőnemű. Mert Isten a szeretetről szól, a gondoskodásról, és mindez női princípium. Mondom ezt én, a macsó. Marha hálás vagyok a nőknek!