Kállayéknál egész évben karácsony van

Az ünnepek közeledtével fontosabbá válnak családtagjaink, könnyebben és intenzívebben figyelünk oda egymásra, amolyan ideális otthont teremtünk magunk körül. Pedig az ünnep úgy tud igazán a szereteté lenni, ha az év 364 napja sem sokban tér el tőle. A Kolozsmonostori Református Egyházközség lelkipásztora, Kállay Csaba és családja a mindennapokban is szinte ugyanazt élik meg, mint szentestén: szeretet, egymásra figyelés, hosszú beszélgetések, közös ebédek, nagy családi ünneplések.

Néhány perccel korábban érkezünk a megbeszéltnél a Monostor-negyedi parókiára. Varázslatos fahéj- és friss kávéillat, izgatott családtagok fogadnak. Elég egy szempillantásnyi „terepszemle”, hogy felismerjük: sok időt töltenek együtt. Az apró gesztusok, mosolyok az egymásra való különös odafigyelésről, kölcsönös tiszteletről árulkodnak.

Azt sem nehéz észrevenni, hogy a két és fél éves Kata a család királylánya. A nagyszülők odavannak érte, ugyanakkor a nagynénik is a tenyerükön hordozzák. Az unoka még teljesebbé tette a családot. Tünde nagymamaként valósággal ragyog, s ez a ragyogás a Kállay otthon legrejtettebb zugát is betölti. Összhang van és csapatmunka:Sanyó, ahogy őt mindenki szólítja, friss feketét és langyos süteményt hoz, Panna csészéket vesz elő, Lilla a kávét, Zsófi pedig a tejet tölti. Közben a közelgő családi eseményekről, Csaba, vagyis Sapi külföldi utazásáról, Sanyó születésnapjáról beszélnek. Terefere közben szinte folyamatosan cseng valamelyik családtag telefonja. Van, aki odázza a választ, de István – vagy ahogyan mindenki szólítja, Pista – inkább elvonul a lakás egy csendesebb szegletébe. Ő az egyik ismert bukaresti étterem séfje. Szabolcs, a másik vej, Csabához hasonlóan szintén református lelkipásztor. A Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközségben szolgál.

Kállayék nem csupán akkor gyűlnek össze, ha feltétlenül szükséges, vagy valami miatt muszáj. Számukra a közösen eltöltött idő természetes, valahogy mindannyian így érzik jól magukat. Így például az adventi időszak is épp olyan vasárnapokat jelent számukra, mint bármelyik más. Lelkészcsaládban a vasárnap egyébként is kicsit másmilyen: bensőségesebb, szigorú időbeosztást követ, hiszen az istentisztelet, a hétről hétre ismétlődő találkozás a gyülekezettel éppen olyan fontos számukra, mint a családi együttlét. A két közösség azonban jótékony hatással van egymásra: a családtól kapott feltöltődést, egyensúlyt érzi a gyülekezet, és fordítva.

Az istentisztelet ugyanoyan fontos, mint  acsaláddal töltött idő

Karácsony közeledtével az egyházközségi munka is színesedik, hiszen az ünnepre való készülődés, hangolódás szorosabbra fűzi a kapcsolatokat. Különös ez, hiszen a szeretet megannyi irányba szóródik szét Kállayéktól. Tünde már novemberben elkezdi az iskolában az adventi és karácsonyi énekek tanítását, s ez a folyamat a gyülekezeti munkában is hasonlóképpen történik. A gyülekezetből néhány nyugdíjas asszony mindennap önkéntes munkával főz a gyülekezet konyháján, s az ebédet közösen fogyasztják el, akik egyedül vagy nehéz körülmények között élnek.És így lassan megértem: Kállayéknál tényleg egész évben érezhető az igazi, mindannyiunk által keresett és áhított karácsonyi jóság.

Ez a „titka”, hogy náluk nem sokban különbözik az advent ideje az év többi részétől. Ilyenkor is minden vasárnap együtt ebédelnek, a nappali kényelmes foteljeiben ülve hosszasan beszélgetnek, nevetnek. Tünde a közismert Spielhózni könyv szerzőjét, Varga Pétert idézi, aki azt mondja, hogy minden család számára szükségesek ezek az úgynevezett Boldog Családi Kör-alkalmak, vagyis a BCSK-k. Mosolyogva idézi fel, hogy amikor a lányok kamaszok voltak, fintorogva kérdezték, hogy „már megint kell BCSK-zzunk?” Ilyenkor a vasárnapi istentisztelet után a közös ebédig együtt volt a család. Aztán idővel BBCSK lett ebből: Bővített Boldog Családi Kör.

Az eljövetelt várva

Noha lelkileg nem, külsőségekben azért mégis csak másabb picit az eljövetel időszaka. Az adventi koszorú mellett családi kalendáriumot készítenek, gyertyát gyújtanak, együtt énekelnek. „Régen a kalendáriumot Sanyó készítette” – emlékszik vissza Zsófi. A lányok akkor minden reggel közösen bontották ki a soron következő nap ajándékát. „De én különbnél különbet készítek Szabolcsnak” – büszkélkedik a férjének szánt kedvességgel Panni.

A lelkészi munkához tartozik, hogy ebben az időszakban a gyülekezet rászoruló tagjainak egy kis ünnepi figyelmességet visznek. A konyhán főző asszonyoknak is készítenek egy-egy kis csomagot. December 25-én este minden évben megszervezik a magányosak és idősek karácsonyát. Ilyenkor, akárcsak otthon, asztalhoz ülnek, énekelnek, ajándékoznak, az ifisek kántálnak, majd közösen vacsoráznak. Így senkinek sem kell egyedül töltenie az ünnepet. Karácsony másodnapján a gyermekeké a főszerep, ők mutatják be karácsonyi műsorukat.

A varázslatos szenteste

Az évek során kialakult szokások nagyon fontosak számukra. A karácsonyeste alaphangulatát például a körbeülés adja meg. Ilyenkor Csaba előveszi az 1704-es kasseli kiadású családi Bibliát, amit még a nagyapja vásárolt egy süldőért és egy véka búzáért. Ezt az a legnagyobb fiúgyermek örököli a Kállay családban, aki papi hivatást választ magának. Így korábban Csaba édesapja, most pedig Sapi őrzi. Három lánnyal megszakadni látszik ez a folyamat, bár Pannimegjegyzi, hogy igazán örülne, ha ők folytathatnák a felbecsülhetetlen értékű Szentíráshoz kötődő családi hagyományt. Kedvünkért Csaba előveszi a csodaszép kötésű Szentírást, a család körbeveszi, ahogyan szenteste szokták, és elkezdi olvasni. „És lőn azokban a napokban, hogy Augustus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld béirattatnék...”

Ugyanakkor nem csak az adventi időszak, de a szenteste is a gyülekezetben, a hívekkel telik. Aznap délelőtt Csaba a betegeknek úrvacsorát visz, ilyenkor a templomban a kórus ünnepi koncertet tart. Istentisztelet utána gyülekezettel kivonulnak a templom udvarára, ahol közösen eléneklik a Csendes éjt. „Nagyon szép, amikor a tömbházrengetegben felcsendül az ének” – mondja Panni. A családra csak este jut idő. Sanyó és a lányok az esti istentiszteletig az ünnepi vacsorát készítik elő. Délelőtt kerül sor az utolsó simításokra, délután pedig közösen díszítik fel a karácsonyfát. Körülbelül itt szokott elfogyni a türelem. „Akkor egy kicsit veszekedünk, majd elhangzik a valaki fejezze már be azt a fát varázsmondat” – összegzi kacagva Panni.

„Amikor kicsik voltak – emlékszik vissza Sanyó –, a fát mi, felnőttek díszítettük fel a padlásfeljáróban, és az istentisztelet előtt valaki mindig „belopta” a házba. Persze előfordult olykor, hogy egy-két gömb eltört, úgyhogy az angyalport is gyorsan el kellett tüntetni.”

Fontos a közös éneklés is Kállayéknál. Karácsonykor „körbejár a nóta”, a családba bekerült fiúk nagy csodálkozására. „Először annyit izzadtam” – szólal meg Pista. „Már majdnem én következtem, de nem jutott semmi eszembe’ – idézi fel az első, Zsófival töltött karácsonyt. „Az a baj, hogy nem elég a címet mondani, hanem el is kell kezdeni énekelni.”  Ilyenkor a dédszülők is náluk vannak, és sokszor velük ünnepel egy légátus is. A család már megszokta, hogy egy idegen is velük tölti a karácsonyt. „Voltak olyan légátusok, akikkel nagyon jó barátságba kerültünk. Úgy állunk hozzá, hogy ilyenkor a légátusnak is legalább annyira alkalmazkodnia kell, mint nekünk. Számára ezek az időszakok arról szólnak, hogy látnia, tapasztalnia kell, hogy az ünnepek hogyan zajlanak egy papi családban. Mi éljük a magunk életét, igazából nekik lehet nehéz minden évben egy másik család ünnepére rásimulni” – mondja Tünde. „Nem egyszerű légátusként idegen családnál ünnepelni” – utal saját tapasztalataira Szabolcs. „Bár lelkészi családból származom, az első alkalom mégis szokatlan volt.”

A közös éneklés megfelelő légkört teremt a szenteste egyik fénypontjához, az ajándékozáshoz. Fontos azonban számukra, hogy ne az anyagi értékről, sokkal inkább az egymásra való odafigyelésről szóljanak ezek az emlékezetes pillanatok. Ilyenkor valaki beül a fa alá, és kiáltja a csomagoláson szereplő neveket. Általában mindenki vesz mindenkinek ajándékot, vagy nagyobb értékű meglepetés esetén többen csoportosulnak. „Fel szokta írni mindenki egy listára, hogy mi az, amit szeretne” – meséli Sanyó a jól bevált módszert. Mindenki különös figyelmet fordít a csomagolásra, hogy a szalag és a névkártya színben és anyagban összhangban legyen a csomagolópapírral. „Erre azért rászánunk dugiban estéket, hogy az valóban személyes és szép legyen” – vallja be Tünde. „A fa kiválasztása sem egyszerű dolog” – jegyzi meg Pista. A fenyőnek ugyanis tökéletesnek kell lennie: a dús, szimmetrikus az igazi. A díszítéssel nem követik a trendeket. Szabolcs például magával hozta a nagymamáitól kapott karácsonyfadíszeket, azoknak minden évben ott kell lenniük a fán.

Sanyó tavaly bevezetett egy új szokást is. „Szeretném, hogy Kata kapjon mindig valami általam készített ajándékot. A tavaly egy lovacska, Pejkó lett belőle. Ez nagyon jólesik a készülődésben, mert Pejkót elkészíteni az utolsó napokban, este későn, titokban, nagy öröm volt. Korábban sosem készítettem ilyent.” Csaba most is emlékszik gyerekkora egyik legkedvesebb ajándékára, egy nagy motoros autóbuszra. „A mai napig, ha rágondolok, felvidul a lelkem.”

Az est egyik legjobban várt pillanata a közös vacsora. Kedves gesztus, hogy ilyenkor az asztalon mindig valamilyen meglepetés vár a család tagjaira. Gyakran ez egy összehajtogatott papír, rajta egy személyre szabott idézettel. Ez Sanyó feladata, hiszen évekkel ezelőtt ő találta ki. „Egyre nagyon emlékszem: A legtöbb, amit tehet egy apa a gyermekeiért, hogy szereti az anyjukat” – mondja ragyogó tekintettel Csaba. S ahogy az emlékek közt kutakodunk, rendre felcsendül egy-egy nagy, ropogós kacagás, melynek előzményét, okát csak a családtagok értik.

Kállayéknál a karácsonyi menü sosem változik, ilyenkor minden évben szigorúan töltött káposzta kerül az asztalra. A sütemények terén sem történnek nagy változások: a gyülekezetben több olyan asszony van, aki ilyenkor sütni szokott. „Olyan kedves dolog egy ilyen nagyvárosban, hogy nemcsak süteményt hoznak, hanem az ünnep előtt két-három héttel megkérdeznek, hogy mit süssenek” – világít rá a lényegre Sanyó. „Így tudom, hogy mire számíthatok, és mi az, amit még pótolni kell.” Zsófi fontos megjegyzést tesz: „nálunk azért ilyenkor nem egy tál süti fogy el, és nem is kettő” – nevet. „Sósból legalább négy rendet szoktunk sütni.”

Az ünnepi vacsora után megkezdődik a kántálás, ami több napig tart. Sanyó jelenlegi és volt diákjai minden évben eljönnek énekelni. „Olyan is volt, hogy tíz éve érettségizettek jöttek kántálni” – büszkélkedik Tünde. „Ez egy zeneiskolás szokás, amely lassan húszéves már.” Ilyenkor három nap alatt akár nyolcvan kántáló is megfordul náluk. Valóságos örömünnep így a karácsony.

Emlékezetes marad

Csaba úgy érzi, hogy számukra az első közösen töltött ünnep maradandó. „Október 15-én házasodtunk össze, és ahogy közeledett az ünnep, mindketten nagyon készültünk. Én reggel elmentem otthonról, mert ilyenkor a betegeknek úrvacsorát kell vinni. Aznap nagyon sok helyre mentünk, de ezt előre nem tudtam. A feleségem egy óra körül megterítette az asztalt, ebéddel várt haza. Az meghűlt, kettőkor újramelegítette, háromkor, majd négykor ismét. Öt után hazaértem, gyorsan átöltöztem, hatra mentem is vissza a templomba istentiszteletre. Ez volt az ebéd. Olyan karácsonyunk volt, hogy le a kalappal” – kacagnak most mindannyian a történeten. Tünde nevetve jegyzi meg, hogy mire Csaba hazaért azon a karácsonyon, ő már csak sírni tudott. Panni, a legkisebb lány hasonlóan élte meg férjével, Szabolccsal, az első közös karácsonyukat.

A karácsonyhoz fűződő szokások összehangolása viszont könnyen ment. „Mivel én jöttem papi családból, egy bizonyos tradícióval nőttem fel, és ragaszkodtam ahhoz, hogy az nálunk is így menjen tovább” – gondol vissza a kezdetekre Csaba.

A vejek sem tapasztaltak különösebb gondot ilyen téren. Szabolcsnak, aki maga is papi családból származik, nem volt furcsa a lelkészcsaládba beilleszkedni. Bár Pannival közösen is díszítenek fát otthonukban, és külön is ajándékoznak, mégis először a nagy családdal ünnepelnek, csakúgy, mint Zsófi, Pista és a kis Kata. „Amikor férjhez mentek, én számítottam rá, hogy nem óhajtanak majd velünk karácsonyozni, és ez teljesen természetes. Akkor megrendezik a magukét. De ez föl sem merült” – vallja be Sanyó.

Pistának szintén nem volt gondja a beilleszkedéssel, bár otthon, Baróton nem volt ennyire mozgalmas a karácsony, mint Kállayéknál. „Tetszik, hogy a közösség együtt van. Nem hittem volna, hogy nagyvárosban ilyen létezik. Otthon nem ennyire nyitottak az emberek.”

A nagy Kállay karácsony

„Van azért még egy fontos szokás nálunk” – veszi át a szót Lilla. Karácsony harmadnapján tartják a nagy Kállay karácsonyt. Kezdetben a három Kállay fivérnél felváltva gyűltek össze, ez a szokás idővel változott. Csaba édesanyja és testvérei családjukkal együtt a Kolozsvár melletti Magyarfenesen gyűlnek össze az ottani családi házban. Bár az utóbbi években erre a találkozóra az új évben került sor, az összejövetel szabályai nem változtak. Ilyenkor ugyanis a lazításé a főszerep: szánkózás, társasjáték a program, amelynek állandó eleme a Feketeszakáll szelleme című film újranézése. „Négy vagy öt éven keresztül próbáltuk megnézni, és technikai okok miatt sosem sikerült. A végéig talán egyszer jutottunk el” – meséli nevetve Csaba. Szabály ugyanakkor az is, hogy ezekre az összejövetelekre csak maradékot szabad vinni. „Ahányan mi vagyunk, nem tudok annyit főzni, hogy még maradék is legyen. Ezért karácsony másodnapján mindig főzök és sütök egy kis maradékot” – viccelődik Sanyó.

Bár Katának nem ez lesz az első karácsonya, csak most fogja felfogni, hogy mi is történik ilyenkor, épp ezért a szenteste idén lesz igazán titokzatos a család számára.  A kisunoka fényt hozott a nagyszülők és az egész család ünnepébe. „Már az első karácsony melegebb volt” – jegyzi meg Csaba. „Egy kisgyermek születik akkor este, és ezt kisgyermekkel ünnepelni csodálatos. Visszahozta a varázst.” Zsófiék gondolkodnak azon, hogy megtartsák-e az angyaljárással kapcsolatos hagyományt, mert nem szeretnének hazudni lányuknak. „Nem hazudsz! El kell magyarázni, hogy mi az angyal jelentése. A szó küldöttet jelent: ha én az Isten küldötte vagyok, aki örömet szerzek valakinek, akkor én magam angyal vagyok” – érvel Csaba. „Azért nekem nagy csalódás volt, amikor megtudtam, hogy nincs is angyal” – szól közbe Lilla.

„Nagyon fontos, hogy figyeljünk oda, hogy a karácsony megmaradjon karácsonynak. Ez még lelkész családokban sem könnyű a nagy pörgés miatt” – világít rá a lényegre Szabolcs. „Figyelmet kell ennek szentelni, és tudatosan szem előtt tartani.” Az ünnep lényege nem csak ebben a néhány napban, hanem egész évben, hogy együtt legyünk azokkal, akiket szeretünk, figyeljünk egymásra. „Nekünk így természetes, hogy karácsonykor is együtt vagyunk – mondja Csaba –, de mi máskor is nagyon jól érezzük magunkat egymás társaságában.”

Fotó: Angyalosi Bea 

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2014. decemberi lapszámában jelent meg. 

Előfizetésért látogasson el webáruházunkba >>>