Kamaszok az éjszakában: a veszélyeket felnagyítani, de elbagatellizálni sem érdemes!

Alkohol, rablás, drog, erőszak, verekedés, baleset. Talán ezek a legijesztőbb „mumusok”, amelyek a szülők szerint tinédzser korú gyerekeiket fenyegetik az éjszakában. Ahová – a szülői érvek, tiltás ellenére – vágynak a fiatalok. Mert ott van az élet, ott vannak a társak, a kalandok, és a szabadság érzete. 

Hirdetés

Egy-egy olyan esemény, mint az ősszel, az egyik fővárosi klubban történt tragédia, vagy amikor egy kisvárosi szórakozóhelyen éjszaka lövöldözés alakul ki, szélesebb körben is aktuálissá teszi azt a kérdést, hogy van-e keresnivalója 18 év alatti fiatalnak az éjszakában. Kamaszokat nevelő családokban pedig szinte mindennapi problémát jelentenek a függetlenedni vágyó fiatalok szórakozási szokásai, a dilemma, hogy hogyan óvjuk meg őket az esetleges veszélyektől úgy, hogy közben szabadságérzetüket túlzottan ne korlátozzuk, hogyan bízzunk bennük, hogyan neveljük felelősségteljes viselkedésre, egyáltalán: elengedjük-e bulizni, vagy ne, ha igen, akkor hány óráig és milyen feltételekkel.

Bár a hazai törvények szerint tilos 18 év alatti fiatalokat alkohollal és dohányáruval kiszolgálni, érdekes módon a klubok, éjjel is nyitva tartó kávézók, egyéb szórakozóhelyek hemzsegnek a tizenévesektől. Ma már a 14 éves is oda kívánkozik, s ha engedik, oda is jár, ahová akár a 30 éves felnőtt. Ez nem biztos, hogy egészséges helyzet, de valahogy manapság a korhatáros házibulik közel sem annyira divatosak, mint az, hogy valami jól menő klubban próbálgassa szárnyait és szabadságát az ember tizenéves fia vagy lánya. És persze, a házibulikon is ott lehet számtalan mumus, a szülők óvó-megrovó tekintetétől távol füstölögve, italozva sok mindent kipróbálhat a tinédzser. Ha olyan. Ha olyan állapotba kerül. Ha olyan a társaság. De mitől függ mindez? És mi lehet a megoldás?

Figyeljünk egymásra!

Tamás 18 éves, székelyudvarhelyi. Elismeri, hogy a fiúkra is, a lányokra is leselkedik veszély az éjszakában, majd hangsúlyozza: természetesen ez függ attól, hogy társaságban mozognak-e az emberek, vagy egyedül. Szerinte, ha társasággal vagyunk, jóval nagyobb az ember biztonságérzete, mint egyedül, de ez szinte magától értetődő. „Hazafele is javasolt magunk mellé gyűjteni néhány útitársat, már csak maga a tudat, hogy nem egyedül baktatunk a város sötét utcáin, szívet melengető tud lenni. Aduásznak ott a taxi – persze, ha az embernek van még pénze egy átbulizott, átsörözött éjszaka után” – fogalmaz a fiatal srác. Véleménye szerint a fiúkba általában hamarabb belekötnek a „vagány" csávók, akár a semmiért is. Tamás a lányok „kalandjait” nem ismeri annyira, de szerinte valóban megeshet, hogy az italukba kevernek valamit, bár ő még ilyen esettel személyesen nem találkozott. Mint mondja, a beszólásokat senki nem kerülheti el, nemtől függetlenül. „A városban szerintem nincs olyan péntek este, hogy valakinek ne szóljanak be csak úgy random, random emberek. Elkerülni leginkább úgy lehet, ha próbálunk távol maradni - fogalmazzunk úgy - a gyanúsabb egyénektől és helyektől.”– meséli Tamás.

Természetesnek tartja, hogy a szülők féltik gyermekeiket, viszont úgy véli, hogy nem tudják azt szabályozni, hová menjenek, mit csináljanak. Ha csak nem követik minden egyes lépésüket. Frappánsan foglalja össze: „általában a „Nyugi, vigyázok magamra, nem lesz semmi baj" mondattal indulnak el az emberek az éjszakába, és általában így is lesz, de ha nem, akkor nagy az ijedtség, jön a kontroll, „1-re itthon vagy" szabályok és hasonlók”.

Jó volt hallani Tamástól, hogy ő nem találkozott még olyan emberrel, aki droggal kínálta volna, sem jó pénzért, sem a két szép szeméért. Azt már annyira nem, hogy a szórakozóhelyek előtt lézengő enyhén ittas fiúk és lányok látványa már-már természetesnek minősül.

„Mindent összevetve, ha az ember egy kicsit figyel arra, mit csinál, és hova megy, akkor nem kell tartania attól, hogy egy verekedés közepén találja magát” – summáz Tamás, majd megoszt egy nemrég történt esetet. „Egy fiatalember szállt ki a taxiból, és nem a reggeli teájával volt, szó, ami szó. Azzal a lendülettel, ahogy kipattant az autóból, úgy dőlt is volna el, mire mi elkaptuk, és közösen röhögtük el, hogy nem épp olyan stabil a lába alatt a talaj, mint gondolta. Apróság, de az ilyen kis pillanatok is fel tudják dobni az ember estéjét, s bizonyítják is akár, hogy nem mindenki lesz pár pohár rövid után nehézsúlyú boxvilágbajnok.”

Az elengedés nem serdülőkorban kezdődik

Serdülőkorú lánygyermeket terelgetve gyakran eszembe jutott egy szabály: nem várhatsz el a gyerekedtől – főleg a serdülő gyerekedtől! - olyat, amit te nem teszel meg! Ez meg is fordítható, például dohányzó szülőként nagyon nehéz megóvni a kamaszodó csemetét a cigarettázástól… A szabályra visszatérve: ha a családban bevett szokás, hogy mindenki tud a másikról, apa/anya nem tűnik el csak úgy, bejelentés nélkül órákra, ha természetes, hogy felnőttként is szólunk, hogy például színházba mentünk, 10 körül itthon leszünk, és haza is érünk a megígért időpontban, ha pedig nem, akkor jelezzük ezt akár a gyerekünknek is, akkor nem lesz olyan nehéz a nélkülünk kimozduló fiataltól is ezt kérni. Sőt, jó esetben kérni sem kell, mert mire eljut idáig, mindez már természetes lesz.

A felkészülésről beszél elsőként Dimén-Varga Tünde pszichológus, pszichoterapeuta is, aki tanár férjével két gyereket nevel, lányuk már 16 éves. „Azt gondolom, hogy a „készülés” folyamatos, mióta megszülettek a gyermekeink, hiszen a köldökzsinór elvágása óta gyakoroljuk az elengedést. Az, hogy most kiengedem az éjszakába, nagyon hasonlít ahhoz az érzéshez, amikor csecsemőként először bíztam néhány órára másra, vagy először hagytam ott az óvodában, vagy engedtük el táborba, külföldre. Röviden: féltem, nehogy bántódás érje őket. De úgy gondolom, hogy szülőként ez természetes, és azt is vallom, hogy ez bizony a szülői mesterség velejárója, nekem kell megbirkóznom vele, és nem a kamasz gyermekem dolga, hogy folyton csökkentse a szorongásomat. Ezért csak néhány alapszabályt követünk, de ezeket valahogy nem is kellett külön megfogalmazni, a több mint tizenöt éves együttlét alatt természetessé vált, hogy tudom hová és kikkel megy, hányig marad, hogy nem jön egyedül, gyalog haza az éjszakában, illetve, ha módosul az eredeti terv, máshová, másokkal megy végül, arról értesít. Bízom benne, hogy érzelmi igényessége megvédi attól, hogy felelőtlen vagy veszélyes helyzetekbe sodródjon. Nem várom el, hogy folyamatosan telefonáljon, úgy gondolom, hogy a külső kontroll nem sokat segít, a döntéseket úgyis neki kell helyben meghoznia” – mondja Tünde. Szakemberként a legnagyobb gondot abban látja, hogy a mai tizenéveseknél (és szüleiknél) összemosódnak az életkori határok: nem ritka, hogy egy 14 éves úgy és ott bulizik, ahogy egy 24 éves, holott esetleg csak fizikai értelemben tűnnek kortársaknak. Úgy véli, hogy azok a fiatalok veszélyeztetettebbek, akik nagyon szigorú, merev nevelési elveket valló családokból jönnek, ők elég valószínű, hogy lázadni fognak. A másik kategória a pszichológus szerint, akik olyan családokból jönnek, ahol szinte egyáltalán nincsenek korlátok, szabályok, ők nem is nagyon értik, hogy a társadalom miért támaszt bizonyos elvárásokat… Mindkettőre jellemző, hogy a szülő az együttélés folyamatában nem a gyermek valós érzelmi igényeire reagál, így a gyermek (majd később a fiatal) nem is lesz annyira igényes magával szemben, hogy saját rossz érzései  megvédjék attól, hogy méltatlan helyzetekbe keveredjen. Tünde hangsúlyozza, hogy mennyire sokat számít a szülői minta, hogyan szórakozik/töltődik/vezeti le a feszültséget anya, apa. „Kell-e ehhez nekik (mindig) alkohol, cigaretta, gyógyszer? A kikapcsolódás egyenlő-e (szinte mindig) a kontrollvesztéssel?” Végül határozottan kijelenti: „az egyoldalú tiltás nem eredményes serdülőkortól, annál inkább a valódi kommunikáció. A szabályokat együtt kell meghozni, és az a jó, ha mindkét fél elégedett a végén. A kompromisszumkészség mindkét fél részéről előny, ám lehet számítani arra, hogy nem egyetlen alkalommal kristályosodik ki az optimális megoldás. Sok beszélgetésre van szükség, és a szabályokat időnként aktualizálni kell. Nincsenek mindenkire érvényes szabályok, hiszen van, aki 15 évesen felelősségteljes, illetve ami az egyik családban elfogadható, a másikban nagyon nem”.

Dimén-Varga Tünde

A veszélyek nemcsak éjszaka jelentkeznek

Érdekes helyzet, hogy miközben a fiatalok egy része rendszeresen fogyaszt alkoholt, netán cigarettázik, sok szülő ezen már fenn sem akad, elfogadja és megszokja, mondván: mifelénk a szórakozás ezzel jár. A drogoktól viszont rettegnek. Egy hazai felmérés szerint a 17 év alatti fiatalok háromnegyede kipróbált már valamilyen kábítószernek minősülő készítményt. Nagyobb erdélyi városokban talán a veszély is nagyobb, hogy kapcsolatba kerül a drogokkal a fiatal, de ma már az ún. dizájnerdrogok elterjedésével falun, kisvároson sem lehet szőnyeg alá seperni a problémát. Dr. Dégi L. Csaba egyetemi docenst, drogprevenciós szakértőt is megkérdeztük az éjszaka veszélyeiről. Arra a kérdésre, hogy hány éves kortól lehet a gyereket elengedni, határozottam kijelentette: nincs ilyen kor. „Tíz év Félsziget áll mögöttünk, ahol este is láttunk gyerekeket hatévestől 20 évesig. Semmi nem bizonyítja, hogy ezek a gyerekek speciálisabb veszélynek vannak kitéve ilyen helyeken este, mint napközben. Ugyanígy van a kocsmákkal is: ha egy kocsma délelőtt 11-kor is nyitva van, a gyerekkel nappal is bármi megtörténhet ugyanott. A barátok vagy a drogdílerek nappal is ugyanúgy ott vannak mellettük, mint éjszaka” – világít rá a valós helyzetre a szakértő. Ez nem túl megnyugtató a szülők számára, de dr. Dégi szerint jó, ha tudjuk azt is, hogy egy adott életkoron túl a tiltás már nem működik, és ez akkor is így van, ha a szülő jelenti a biztonságot, és fontos kérdésekben hozzá tér vissza a gyerek felnőttkorban is. „A telefonos követés is a tiltásnak egy enyhébb formája, ami csak akkor működik, ha előzőleg közös megegyezés született erről a szülő és a fiatal között. A mobiltelefon se védi meg a gyereket attól, hogy veszélybe kerüljön. Ami megvédheti: a szeretet, a jó kapcsolat” - hangsúlyozza. Az addiktológiai szakember, drogprevenciós szakértő szerint a szülőnek nem a drogokból kell „felkészülnie”, nem biztatja őket arra, hogy megtanulják a kábítószerek neveit, hisz a klasszikus kábítószerek kimennek divatból, folyton újak és újak jelennek meg helyettük. „Fehér, szagtalan porokat kevernek, amiről már az orvosok se tudják a sürgősségen megállapítani, mi lehet az. Csak a tünetek alapján próbálják kezelni, az agyat ugyanis csak háromféleképpen lehet bódítani: vagy felpörög, vagy eltunyul, vagy hallucinál. A szülőnek is az a legfontosabb jel, ha a gyerek viselkedése megváltozik. Fölösleges a ruháit szagolgatni vagy kézzelfogható „bizonyítékokat” keresni” – mondja dr. Dégi L. Csaba.

Hangsúlyozza, hogy a szülő részéről a nyitottság a legfontosabb. Nem szabad bezárni az ajtókat a fiatal előtt, aki például fogyasztott. „Közel maradni és készen állni: ez a szülő feladata. És ha megtörtént a baj, az a gyerek, akár kiskorú, akár felnőtt, az ugyanúgy a saját gyereke, és úgy is kell rá tekinteni. Nem szabad megalázni a gyereket” – fogalmaz, majd kiemeli: „rendkívül fontos szem előtt tartani, hogy más okból kezd el valaki drogozni, cigarettázni stb., és más okból folytatja. Amikor valaki függővé válik, akkor az azt jelenti, hogy a szervezet tolarenciaszintje megnövekedett az illető szerrel szemben. A függőség óriási teher egy családon, és olykor előfordul, hogy emiatt a szülő megalázóan, lemondóan kezd beszélni és viselkedni a függőségben szenvedő gyerekkel. Ez súlyos hiba, mégpedig azért, mert a leszokás legfontosabb feltétele a jövőkép. Tehát aki „csak” nem akar meghalni vagy súlyosan megbetegedni, az még nem fog leállni. Annak van esélye, akinek a leállás utánra van egy terve. Úgy is mondhatnánk, hogy igent mond az életre.”  

Dr. Dégi L. Csaba

Figyeljünk a slusszkulcsra!

A taxisok nagyon sokat látnak az éjszaka történéseiből. A csíkszeredai István 10 éve taxizik, és sokszor vállal éjszakai műszakot. Elmeséli, hogy valóban gyakran ülnek be részeg fiatalok az autójába. „Némelyik még 14 sincs szerintem. Szoktam gondolkodni, hogy elvigyem-e őket, de ha otthagyom, még valami bajuk esik, hiszen szemmel láthatóan hazamenni sem bírnak. Olyan is volt nem egyszer, hogy összehányták az autómat, ilyenkor ki kell fertőtleníttetni, ami nem 2 lej. Persze a szüleiket sem értem, vajon mennyire figyelnek ezekre a kamaszokra? Ha az én gyerekem jönne haza ilyen állapotban, nagyon megrémülnék, és azon gondolkodnék, mit rontottam el, vajon mit nem beszéltem meg vele alaposan? Nálunk a 17 éves fiam ebéd után megihat egy pohár sört. Ezt mi nem tiltjuk neki, de ha elmegy bulizni, nem is jön haza öntudatlan részegen." Így látja a helyzetet a taxisofőr, de vajon mit mond a rendőr? Constantin Crainic közlekedési rendőrtiszt, az Arad Megyei Közúti Rendőrség munkatársa komoly veszélyekre is felhívja a figyelmet, de arra is, hogy ezek közül sok megelőzhető lenne.Az éjszakai kiruccanások során sajnos a fiatalok sokszor kerülnek olyan helyekre, ahol bűntényeknek vannak kitéve, és itt elsősorban erőszakos bűncselekményekre, rablásokra gondolok. Egy jól öltözött fiatal, akinél sok pénz, telefon van, ékszereket visel, jobban felkelti a rablók figyelmét, és könnyen lopás vagy rablás áldozatául eshet. Emellett nagy rizikót jelent az alkohol-, drog- vagy kábítószer-fogyasztás. Egy bizonyos kor után a fiatalok szívesen kipróbálják ezeket, és azt mindenki jól tudja, hogy hatásuk alá kerülve többnyire a megszokottól eltérően viselkednek: olyasmit is megtesznek, amit egyébként nem szoktak. Főleg, hogy jól tudják, hogy az éjszakai kiruccanásokkor nem látja meg őket sem a szülő, sem pedig más nagykorú. Az alkoholfogyasztás sajnos igen gyakori a fiatalok körében, ebből kifolyólag pedig a duhajkodás is!” – ecseteli a jól ismert tényeket a rendőr.

Gyakran gondoltam jómagam is arra, milyen egyszerű megoldás lenne az amerikai rendszer bevezetése, miszerint bizonyos szórakozóhelyekre nemhogy 18, hanem 21 év alatt is tilos a belépés. Constantin Crainic is egyetért ezzel, szerinte 22 óra után bárokban nincs mit keresnie a kiskorúnak. „Pedig sajnos gyakran előfordul, hogy éjfél után is találkozom fiatalokkal kocsmákban, szórakozóhelyeken. Még ha nem is fogyasztanak alkoholt, és nem dohányoznak, szerintem az éjszakázás nem egészséges számukra. Ilyenkor természetesen jelentkezik a kíváncsiság, hogy vajon milyen lehet, aztán pedig ott a késztetés arra, hogy ők maguk is kipróbálják”.

A rendőrtiszt elismeri, hogy bizonyos szempontból tehetne többet is a rendőrség. „Például én mint közlekedési rendőrtiszt rendelkezem olyan technikai felszereléssel, amely kimutatja az alkoholszintet a vérből. Viszont ez nem áll módjukban azoknak a kollégáimnak, akik más területeken dolgoznak, tehát technikailag nem tudják leellenőrizni azt, hogy ki mennyit ivott. Pedig hatásos lenne, ha a szórakozóhelyeken minden rendőr használhatna alkoholszondát a fiatalkorúak ellenőrzésére. Ha észrevesszük egy fiatal viselkedésén, hogy alkoholt fogyasztott, akkor a szondával megerősíthetnénk ezt, és ilyen esetekben megbírságolható lenne a szórakozóhely tulajdonosa vagy az, aki kiszolgálta a fiatalt” – mondja, de hát ez még csak egy elképzelés.

Constantin Crainic

Addig is, amíg szinte semmi nem korlátozza a kamaszok szórakozását az éjszakában, a szülő következetes odafigyelése, józan szigora védheti meg sok esetben az éppen zabolátlan korban lévő fiatalt. A rendőrtiszt érdekes dolgokat emel ki ezzel kapcsolatosan: „Amikor a gyerek nincs szülői felügyelet alatt, sokszor teljesen másképp viselkedik, mint szokott. Sajnos a szülő nem tudja előre felbecsülni, hogy gyermeke hogyan fog viselkedni egy adott csoportban, szerintem a szülők nem ismerik eléggé egy-egy csoport pszichológiáját, ezért lehet, hogy azokat a veszélyeket sem tudják felmérni, amelyekkel a gyermek egy szórakozóhelyen, bárban, diszkóban találkozhat. A csoport mindig másfajta viselkedésre ösztönöz, mint mikor egyedül vagy, főleg, ha ehhez még alkoholfogyasztás is társul.” Külön felhívja a figyelmet a játéktermekre, kaszinókra, ahol sokszor fogadásokat is lebonyolítanak. Normális esetben a fiatalok nem játszhatnának, de a játéktermek üzemeltetői legtöbbször nem is ellenőrzik a fiatalok életkorát, és szinte bárkit beengednek. „Sokan vagyonokat veszítenek ilyen helyeken, és biztos vagyok benne, hogy a szülők erről mit sem sejtenek. Pedig a játékgépek ugyanolyan függőséget okozhatnak, mint az alkohol vagy a drog. Ajánlom a szülőknek, hogy gyakran ellenőrizzék gyermekeiket” – mondja Crainic, aki közlekedési rendőrként néhány sajátos tanácsot is megfogalmazott. „Azt javaslom a szülőknek, hogy figyeljenek arra, hol tartják a slusszkulcsot. Fontos, hogy elmagyarázzuk fiatalkorú gyermekünknek, hogy milyen veszélyekkel jár az éjszakai száguldozás, pláne abban az esetben, ha a fiatalnak még nincs is jogosítványa. Nemcsak magukra, hanem másokra is veszélyt jelenthetnek az utakon. Találkoztam már olyan esettel, hogy a fiatal ellopta szülei autóját, és balesetet okozott. Sőt, az autóban ott ültek a barátai is, tehát az ártatlannak tűnő „sétakocsikázás” több család tragédiájához vezetett. Másrészről figyelmeztetni kell a gyermeket arra is, hogy kinek az autójába ül be! Helytelennek tartom azt a szülői felfogást is, miszerint erős, gyors autókat vagy motorokat vásárolnak a fiataloknak. Ezzel voltaképp a szülő lovat ad gyermeke alá, hiszen biztosra vehető, hogy a fiatal kihasználja a lóerőket, és bizonyos sebesség fölött a vagány, új autóból könnyen vaskoporsó válik. Nagyon sok fiatal veszti életét ilyen erős autókban. Rendkívül veszélyesnek tartom azt is, hogy egy 16. életévét betöltött kiskorú motorral közlekedjen, hiszen korántsem biztos, hogy ebben a korban képes helytállni a zsúfolt nagyvárosi közlekedésben.”

És végül: maradjunk „viszonyban” a gyermekünkkel

De hányig engedjem el? Erre a kérdésre nem adtunk, nem is adhatunk választ. Valahol olvastam, hogy egyértelmű összefüggés van például a hazamenés időpontja és az ivás mennyisége között. Igen ám, de a legtöbb esetben a szórakozóhelyeken éjfél után indul be igazán az élet, ha tehát 12-ig engedjük el, joggal mondja a fiatal, hogy akkor nincs is értelme elmennie. És jön a duzzogás. A kiút ebből a kelepcéből: a beszélgetés, az egyezkedés, a kompromisszumos megoldások megtalálása. És igen, a 15 évest is meg lehet várni a gólyabál után a következő utcasarkon (ha ebben előre megegyeztünk), utána lehet menni autóval, mindenütt vannak megbízható taxisok, akikkel időre hazajöhet!

Sok szülő próbál a tiltással élni a kamaszkor elején. Kézenfekvőbb, az ő szempontjukból egyszerűbb. De! A tiltás dacot szül, és még kívánatosabbá teszi a kinti világot. Ha pedig egyszer mégis kiszabadul, például elsőéves egyetemistaként, akkor aztán nyakló nélkül beleveti magát az éjszakába, ahol a kortársai már rutinosan megvédik magukat a kísértésektől.

Társadalmi szinten egyre inkább bebizonyosodik, hogy a partizó tizenévesekkel szemben a szórakozóhelyekről való teljes kizárás, a tiltás, a hatósági ellenőrzés nem igazán vezet eredményre. Sokan tartanak attól, hogy ha ezekkel élünk, ismét fellendül a házibulik világa, ahol aztán tényleg nulla kontroll mellett bulizhatnának a kamaszok. Mondják, hogy alternatívaként jól működő, a fiatalokat megszólító, de biztonságos ifjúsági klubokra lenne szükség. De ahol nincs? Ameddig nincs?

Addig maradnak a mumusok: az alkohol, rablás, drog, erőszak, verekedés, baleset. Veszélyes dolgok, de azt gondolom, hogy a veszélyeket sem démonizálni, sem bagatellizálni nem érdemes. Minden kornak, a „bezzeg a mi időnknek” is megvoltak a maga veszélyei. Voltak, akiket meglegyintett egy-két mumus, de felálltak és továbbmentek, voltak, akik védettek maradtak, és igen, sajnos, voltak, akik kimaradtak az élet további részéből. Ez ma sincs másképp. Viszont az egyre hosszabb és láthatatlanabb póráz egyik végén – jó esetben – még mindig ott van a szülő! Kicsit ijesztően hangzik, de ebben a korban dől el, hogy eddig jól neveltük-e a gyermekünket. Sikerült-e értékké tennünk olyasmiket, mint a pontosság, megbízhatóság, önkontroll, felelősségérzet önmagam, mások, szüleim iránt stb. Van-e még szavam a gyerekem előtt, vagy már csak legyint rám? Ha pedig nincs, mert valami elcsúszott, akkor viszont tudnunk kell: nem a gyerekkel van a baj, és mindannyiunk érdekében legyen erőnk rendezni a kapcsolatunkat a tinédzserrel.

A varázsige talán az lehet: maradjunk „viszonyban” a gyerekünkkel. Akkor mesél az élményeiről, betekintést enged akár a „partizós” világába is, észrevehetem, ha gondja van, de ő is látja, ha aggódom. Ezen a talajon eléldegél a bizalom, ami elengedhetetlenül fontos – mindkét részről -, amikor elindul a kamasz az éjszakába. Ha pedig baj történt, beszéljünk róla, ne seperjük szőnyeg alá! Ha például nem leüvöltjük, hanem fogjuk a fejét az első berúgás utáni rosszullétkor, az olyan bizalmi légkört teremt, amelyben egészen másképp lehet beszélni a mértékletesség fontosságáról, mintha csak úgy, felnőtti „magasságunkból” osztanánk az észt.