Katona László: Udvarhelyi vagyok, az is maradok

Alázatos és kedves, zsigereiből árad valami mindig mosolyra késztető, fanyar humor. Gyakran látni a színpadon ügyefogyott, esetlen tökfilkónak, de osztanak rá „agresszív állat” szerepeket is. A Budapesten élő székelyudvarhelyi színész a 2000-es évek elejének legendás előadásait létrehozó Krétakör miatt hagyta el a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházat, azóta számos filmben is láthattuk. Olykor Macerás ügyekbe kerül, máskor Mucsi Zoltán és Scherer Péter partnereként nevettet a Nézőművészeti Kft.-vel, de zenekar és utazások egyaránt színesítik az életét.

 – Mikor dőlt el, hogy színész leszel?

– Harmadikos vagy negyedikes általános iskolás voltam, amikor láttam egy  román filmet, amelyben volt egy jelenet, egy nagyon kicsi kutya egy vonat fülkéjében ugatni kezd egy embert, aki rettenetesen megijed, felugrik az ülésekre, próbál elbújni a csomagok között. Nagyon viccesnek találtam. Másnap az osztályban eljátszottam, én voltam az ijedős ember, a szemetesvödör meg az agresszív kiskutyus... Nagy sikert arattam. Meg  talán műdalokat is énekeltem parodizálva, de erre nem emlékszem pontosan. Így indult. Ötödik osztálytól szerencsére Szász-Mihálykó Mária tanárnő osztályába kerültem, aki színjátszó kört vezetett, aztán folyamatosan diákszínjátszó voltam.

– Jó szakma ez?

– Mint minden szakmának, ennek is vannak előnyei és hátrányai. Nagyon szeretem benne az alkotást, létrehozást. Van úgy, hogy mi írjuk, improvizáljuk a jeleneteket. Ez nagyon érdekes, folyamatosan ötletelni kell, gondolkodni. De persze ebbe is bele lehet fáradni, akkor meg azt kívánod, jöjjön már egy rendező, és mondja meg, hogy mit kell csinálni...

Remek partnerek, Mucsi Zoltán és Scherer Péter

Szerintem a legfontosabb tisztában lenni azzal, hogy a színház csapatmunka. Ha nem tiszteled, nem szereted az alkotótársaidat, partnereidet, akkor megette a fene. Imádok olyan színészekkel dolgozni, akiket szeretek. Például Mucsi Zolin néha a mai napig röhögök előadás közben, pedig 14 éve játszom vele együtt. Persze volt olyan is, hogy sem magamat, sem az előadást, sem a partnereket nem szerettem. Úgy nagyon nehéz.

– Mostanában hol és miket játszol?

– A Krétakör szétesése után, 2009-ben Mucsi Zoltánnal, Scherer Péterrel és Gyulay Eszterrel létrehoztuk a Nézőművészeti Kft.-t, hogy évente csináljunk egy-egy „saját fejlesztésű” darabot. Ez mára nagyon kinőtte magát: körülbelül 12 előadásunk van repertoáron, évi 200-at játszunk. Ezenkívül még játszom a Centrál Színházban, a Szkénében, Mundruczó Kornél darabjaiban, a Proton Színházban. Nemrég volt a Nézőművészeti Kft.-vel egy általunk írt darab bemutatója,  a Testvérest. Nyáron fogok egy új darabot próbálni a Centrál Színházban Mark Bell angol rendezővel, akivel már dolgoztam a Ma este megbukunk-ban.

– Voltak, vannak nagy rendezők az életedben, akiktől sokat tanultál?

– A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen a legfontosabb a Bocsárdi Lászlóval való találkozás volt. Aztán a Krétakörben természetesen meghatározó volt Schilling Árpáddal dolgozni. De említhetném Hajdu Szabolcsot a filmekben, vagy Mundruczó Kornélt, aki teljesen más szerepkörben használ, mint általában. És még nagyon sok jó rendezővel volt szerencsém dolgozni.

– Hogy állsz a nőkkel? Elképzelhetőnek tartod a férfi-nő barátságot?

– Nagy rajongója vagyok a női nemnek, imádok tehetséges színésznőkkel játszani. Volt, hogy csak néztem, és csodáltam a partnernőmet, annyira jó volt, és gyönyörű, a szöveget sem mondtam, annyira elragadott. Igen, azt gondolom, hogy lehet barátság férfi és nő között, főleg ha ez munkakapcsolaton alapszik, akkor nagyon is.

– Nagyon gyakran látunk balfék, ügyefogyott szerepekben. Miért? Alapjáraton is ilyen vagy?

– Igen, valószínűleg jól állnak ezek a balfék, esetlen szerepek, tudatosan építem őket fel. De még nem láttál Mundruczó-előadásokban. Ott mindig a legnagyobb agresszív vadállatokat játszom. (Aki Lacit egy kicsit is ismeri, úgy hiszi, a légynek sem tudna ártani – szerk. megj.)

– Kedvenc filmszereped?

– A hangya és a tücsök. Ez egy rövidfilm, anno a Duna Tv is többször leadta. A tücsköt játszottam benne.

– Úgy tudom, szeretsz utazni, gyakran járod a világot. Merre jártál, milyen utak ezek?

– A Krétakörrel, majd Mundruczó előadásaival bejártam a fél világot. És ez, mint egy drog, megmaradt. Társasági embernek tartom magam, de nagyon szeretek egyedül utazni. Elképesztően kikapcsol és pihentet. És egyáltalán nem érzi egyedül magát az ember, sőt. Egyszer felmentem egyedül Észak-Norvégiába egy hónapra, oda, ahol még a madár sem jár. Az valami fantasztikus. Meg sokat mászkálok Franciaországban is.

– 15 éve élsz Budapesten. A hazaköltözés nem merült fel?

– Egyelőre nem gondolkodom a hazaköltözésen, de semmit sem zárok ki. Az élet annyira kiszámíthatatlan...

– Nem sokkal ezelőtt megkaptad a székelyudvarhelyi Príma Rádió Udvarhelyért díját. Ezt hogy fogadtad?

– Természetesen nagyon örülök neki, hiszen udvarhelyi vagyok, és az is maradok.

Fotó: Böjte Ágnes, Nézőművészeti Kft. 

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2017. májusi lapszámában jelent meg. 

Előfizetésért látogasson el webáruházunkba >>>