Komplexusaink dicsérete

Ha visszatekintünk eddigi életünkre, azt hiszem, mindannyian be tudunk számolni fejlődésünket meghatározó fájdalmas komplexusokról, kisebbrendűségi érzések szorításáról. Ilyenkor gyomor- vagy mellkasi tájékról újra feltámad egy szorító, görcsös érzés, amely emlékeztet régi harcostársunkra, a félelemre, aki szerint nem vagyunk elég szépek, okosak, viccesek, menők. Tehát szeretetre méltók.

Nemrég egy diákom világosított fel, hogy ki mostanság a menő, milyen elengedhetetlen tulajdonságai, milyen előjogai vannak egy menő csajnak. Hát először is jól néz ki, szép és vékony! Aztán jó cuccai vannak: márkás táska, cipő, telefon, stb. A márkákat nem írom le, egyrészt csak saccolni tudtam, hogy angolul mondta, másrészt elfelejtettem. Ezt a fajta „luxust” még megengedhetem magamnak addig a röpke pár évig, amíg serdülni készül a lányom. A menő csaj vicces, nagy önbizalmú és bevállalós. Őt kergetik legtöbbet a fiúk, minden szülinapi parti kihagyhatatlan első számú meghívottja, az ő képeit lájkolják a legtöbbet. A menő csaj tehát népszerű, sokan szeretnének jóban lenni vele, rejtetten utánozzák a többiek a stílusát, irigylik magabiztosságát, ő pedig néha (sajnos, gyakran is) megengedi magának, hogy kevésbé jó fizikai/anyagi adottságokkal, önértékeléssel rendelkező társait cikizze, gúnyolja. Ezt a korántsem elhanyagolható vonást most figyelmen kívül hagyva sokszor elnézem diákok közt, hogyan fürödnek a menő csajok a többiek figyelmében, rajongásában. Nekik nem kell küzdeni a figyelemért, gének által, szüleik által adatott privilégiumok, amikben lubickolnak, és gyakran látom, hogy beleszenderülnek, elkényelmesednek.

És látom, hogyan lapítanak a külsejük szempontjából kevésbé attraktív, komplexusaik hálójába gabalyodott, szerény önbizalmú, de erős ambíciójú lányok. És mivel ezek a gyerekek is vágyják a figyelmet, a kitűnni akarás ott bujkál tekintetükben, szeretnék a rajongást, a dicséretet, elindulnak, szinte öntudatlanul, felfedezni azokat a területeket, ahol megtapasztalhatják, hogy ők is jók valamiben. Sokszor a tanulásba „ölik” bánatukat, ott próbálnak egyre több elismerést, sikert bezsebelni, versenyekre jelentkeznek, és nyernek. Van, aki,  valamelyik sportágban kezd jeleskedni, van, akiben egy tehetségre érzékeny pedagógus felfedezi, hogy jó versmondó, szép énekhangja van, színpadra termett, bűvöli a gitárt, ég a lába alatt a deszka (lehet, hogy a világot jelentő), úgy cifrázza a táncot. Más diákszervezeteknél fedezi fel magában, hogy a zsigereiben mocorog valami, amikor a diáknapokat kell szervezni, imád szponzort keresni, megtervezni, felszólalni, kiállni valami mellett. Van, aki önkénteskedés során tapasztalja meg, hogy kedves jelenlétével, a saját készítésű ajándékaival ő lesz karácsonykor, cipősdobozával a kezében, az emberi jóságba vetett remény megtestesítője.

Vajon akkor is ekkora akaraterő, ambíció hajtaná ezeket a kis- és nagylányokat, ha nem éreznék, hogy a külső szépség, menőség farkastörvények által uralt versenyében pillanatnyilag alulmaradtak? Azok az energiák, órák, amiket a tanulásba, sportolásba, napi szintű gyakorlásba fektetnek, csak hogy azt érezhessék, hogy ők is jók valamiben, olyan szépítő „kencék” lesznek majd az önbizalmuknak, lelküknek, amelyek az évek által kikezdhetetlen lelki csinosságot, kiválóságot biztosíthatják később számukra.

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2017. áprilisi lapszámában jelent meg. 

Előfizetésért látogasson el webáruházunkba >>>