Kovács Franciska Mária: „Minden esetben vállalni szeretném önmagamat.”

Nem mindennapi arc, cseppet sem sablonos alkotások, távolról sem megszokott világnézet. Semmilyen divatot nem követ, egyetlen stílusirányzat mellett sem kötelezte el magát. Így jellemezhető a marosvásárhelyi Kovács Franciska Mária vizuális művész. Zsigereiben van az, amit mások évekig tanulnak, amire évekig várnak, amihez fel kell nőni. Az igencsak fiatal, viszont annál több tapasztalattal rendelkező hölgy munkáit a konzervatívabb helyi közönség kevésbé, a nyitott nyugat viszont annál inkább értékeli. 

Hirdetés

- Koraérettnek lát a külvilág. Mi az, ami ebben közrejátszott?

- Kicsoda, micsoda az a külvilág? A külvilág is emberekből áll. Minden ember másként gondolkodik, másként érez. Most mondjam azt, hogy éretlen az a külvilág, amely címkéket ragasztgat rám anélkül, hogy ismerne? Mindenki arra törekszik, hogy megteremtse önmagában azt a minimális komfortérzést, ami segít elviselni ezt a mesterségesen túlbonyolított létezést. Ez nem koraérettség, ez személyes meggyőződés, önvaló.

Több alkotásodról visszaköszön a „franciskás” arc és alak. Rólad szólnak ezek?

- Nem az önmitizálás folytán kerülök alkotásaim középpontjába. Munkáimmal mintegy dokumentálom a létezésemet. Nem erdélyiként, hanem sokat megélt, nemzetiség nélküli emberként, nőként mutatom meg tiszta és tisztátalan önmagamat a világnak. Minden esetben vállalni szeretném önmagamat, akár pozitív, akár negatív megnyilvánulásaimat is. Mindkettőből van bőven. A sokszor nyomasztó tematikák ellenére, színes grafikáimon hol erősebb, hol törékenyebb, hol boldogabb, hol meg kétségbeesettebb vagyok. Ez természetes.

Fotó: Szombatfalvi Pál

Mikor tisztult le benned ez a stílus és az általad választott technika?

Időközben, az eddig megtett életutam során. Elraktározódott bennem megannyi kép, hangulat, arc, mozdulat. Múlt és jövő a jelen függvénye. A jelen örök jelenné tehető, ha egy fontos pillanatot képpé merevítek. Egymást kiegészítve működnek bennem a képek és a szövegek: írok szabadverset, novellát, készülőben egy filmforgatókönyvem. Érdekel a színészet, a modellkedés, de leginkább a filmrendezés.

- Nem szokványos stílust képviselsz a munkáiddal. Hogyan fogadják ezt Vásárhelyen, illetve Erdélyben?

- Soha nem gondolkodtam azon, hogy mennyire szokványos, vagy mennyire nem az, amit csinálok. Bizonyára ösztönösen működik ez bennem: éppen az aktuálisan választott művészi kifejezésforma tudja az adott pillanatban a legpontosabban visszaadni, amit érzek, gondolok a világról, benne önmagamról. Van, akinek tetszik, van, akinek kevésbé. Nem a térség határozza meg a reakciók milyenségét, hanem a mindenkori szemlélők személyisége, kulturáltsága. Én mindenesetre járom a magam útját.

Van-e jövője ennek a művészeti ágnak szűkebb hazánkban?

- Az emberek ízlését annyi minden befolyásolja. Én az egyik legnagyobb visszahúzó erőnek éppen a térségünkre annyira jellemző „minden áron őrizzük a hagyományt”- attitűdöt látom. Annyira patetikus ez a póz, annyira távol áll tőlem. Én szeretem az iróniát, már gyerekként hozzászoktam ahhoz, hogy egy műalkotás többféleképpen értelmezhető. Ne akarjanak rám kényszeríteni olyasmit, ami ellen az egész lényem és igazságérzetem tiltakozik! A túlzottan merev struktúrák megölik a fantáziát.

Kovács Franciska Mária képeit kiállította már Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Bukarestben, Villachban, és Budapesten is volt tárlata. Szabadverseit publikálta a Helikon, novellája meghallgatható a Marosvásárhelyi Rádió Hangoskönyvek albumában.