Magashegyi és vadvízi kalandok bevállalósoknak

Nyár. Szlovénia. Micsoda vidék, micsoda színek! A vadvízi folyók mentén jófej magyar csapat. A vezetők nem sokat gatyáznak: fel a neoprén nadrágokat, mellényt, sisakot, és irány a mesés ugrabugra, más néven: canyoning.

Hirdetés

Mászunk az emelkedőn, izzadunk a neoprén alatt. Kétoldalt behemót sziklák, a mélyben rohan a víz, néhány láb magas szédületes vízesések. „Édesanyám, mér’ szültél a világra?!/ Dobtál volna a zavaros Tiszába!”

Soca

Ez ugyan nem zavaros, sőt! Ilyen áttetsző türkizzöld mélységet tündérmesékben, ha látni. Akad, aki meggondolja magát, visszafordul. Hősiesen lihegek tovább, lám-lám, én nem adom fel! Közben meg reszket a gatyám: Úristen, mi lesz ebből! A tetőn barátkozás a vízzel, aztán: csusszanás, hopp!

A csapat

Csupa görcs vagyok, de szép lassan megadom magam a sodrásnak. Majdhogynem élvezem. Bizalom, súgja a párom. Engedd el magad! Próbálkozom. És láss csodát! A végére csupa vigyor a képem. Naná: mert megúsztam!

Triglav, Júlia Alpok

Másnap zuhog az eső. Reménykedem. De hiába! A neoprén ruhákban amúgy is átázunk, akár esik, akár nem. Vacogva nyúzzuk föl magunkra a tegnapi nedves göncöt. Dideregve fülelek: az evezőt így fogni, ilyen szögben helyezni a vízbe, így húzni, nem kalimpálni, el nem engedni! Ha jön a szikla, ráborulni! Ha vízbe esünk, láb előre...

Soca menti kisváros

Alig ocsúdom fel, indulás! Ketten egy csónakban! Jómagam az orrában. És már sodor is a hömpölygő ár! Atyaég, ezt jó lett volna gyakorolni kicsit otthon, a mi lusta vizeinken! Koncentrálok, figyelek, csupa igyekezet a lényem. Lehet, hogy ennek is megvan a szépsége, nem csak a tájnak?!

Triglav Nemzeti Park

Majdhogynem belejövünk, de ott a szikla, és istenbocsá’: nem dőlök rá! Így hát: borulás. Sebaj, megy ez nekünk! Ismét nekiveselkedünk. Újabb szikla. Ütközés, borulás, csobbanás. Merülök, hány-vet a tajtékzó türkizzöld mélység. Lábakat előre! Evezőt el nem engedni! És próbálni kikecmeregni! Beakad az evezőm, koccan a fogam, lehúz az ár. Kínomban beleharapok a nyelvembe. A kéklő pára fölött valahol látom a párom biztató tekintetét. Intek, hogy minden rendben. Szavak, verssorok kavarognak, zsongnak a fejemben: „A szemed, az álmod, a fogad, a nyelved,/... Szempillád, szájad, sértett nevetésed,/... Unalmad, bánatod, mosolyod, magányod,/ Életem, életed, halálom, halálod.” (Márai)