Mániákus vagy csak simán hagyományőrző?

A szokás hatalmát gyakran emlegetjük, és igencsak jogosan: fogódzót és biztonságot ad. De mi a szokás? – teszi fel a kérdést a decemberi Nőileg Egyensúly rovata. Számos példát hoz arra vonatkozóan, milyen rituálékat, hagyományokat és szokásokat gyakorlunk automatikusan, gyerekkorból hozva, miközben számos esetben épp ezektől szabadulnánk meg.

A szokások keretet adnak életünknek, megkönnyítik az adott élethelyzetben való viselkedést, időt és energiát spórolunk azzal, hogy minden egyes gesztus, mozdulat előtt nem kell törnünk a fejünket, majd döntést hoznunk arról, hogy most mi a helyes, írja a lap munkatársa, a Mi így szoktuk. És önök? című cikk szerzője, Asztalos Ágnes.

Mindannyiunk életét kisebb-nagyobb százalékban a rutin vezérli, és ezt még az fűszerezi, ha valamely megszokott algoritmusból kimarad egy lépés, máris kényelmetlenül érezzük magunkat. Az automatikusan történő cselekvés, az adott helyzet és a válaszunk rá tanult asszociációk következménye, mondja a pszichológia. Ugyanakkor a kényszeres szokások gyakran megnehezítik az egyén mindennapjait. Olyan érzése van a szokását végzőnek, mintha az irányítaná őt, és nem lenne ura döntéseinek. A szokást mániákusan követők a környezetük életét sem könnyítik meg, de jó hír, hogy erre is van segítség.

Van megoldás, mondja a szakma, arra is, ha valaki rendmániás, ha állandóan a közösségi médián posztol, kommentel, ha dohányzik, ha folyton kezet most. Hogy van-e törvényszerűség a cselekvések mögött, illetve mi a mozgatórugója ezeknek, részletes választ kapunk a decemberi Nőilegben.

A decemberi magazint keressék a lapárusoknál, vagy rendeljék meg a noileg.ro honlapon. 

Kiemelt kép: pixabay.com

Aktuális lapszámunkat most itt kérheti >>> 

Előfizetésért látogasson el webáruházunkba >>>