Maros Művészegyüttes – 60 éve a népdal és a néptánc otthona

1956 szeptemberében lázban égett Marosvásárhely, versenyvizsgát hirdettek: tehetséges fiatal énekeseket, táncosokat kerestek, hogy megalakulhasson az Állami Székely Népi Együttes. 134 taggal (60 kórista, 24-24 táncos és zenekari tag, műszaki és adminisztrációs munkatársak) vágott neki a csapat annak a nemes célnak, hogy a népdalt belopják az itt élők mindennapjaiba. Hogy sikerült-e nekik? Válasz erre a 60 év, amely az azóta a Maros Művészegyüttes nevet viselő társulat mögött áll.

Sütő Andrást idézve: a Maros Művészegyüttes „szellemi eszméltető erőt” jelent számunkra. A jeles évfordulót egyhetes ünnepségsorozattal tették emlékezetessé, amelyen részt vettek az egykori tagok, akik jelen voltak az együttes megalakulásánál, illetve bemutatkoztak a legifjabb néptáncosok is. Erről beszélgettünk Barabási Attilával, a Maros Művészegyüttes igazgatójával.

– Hogyan értékeli az egyhetes rendezvénysorozatot?

– Megpróbáltunk mindenkit meghívni erre az eseményre, aki valaha az együttesnél megfordult. Voltak, akik már nem ünnepelhettek velünk, de sokan el tudtak jönni. A cél az volt, hogy a generációkat összehozzuk, találkozzanak, ismerkedjenek meg egymással. A fiatal táncosoknak kötelességük ismerni az együttes múltját, történetét. Az idős, már rég nyugdíjas kollégáknak pedig felemelő érzés volt látni az új generációt.

– Fiatalokból pedig nincs hiány, hisz a Napsugár Táncegyüttesnél rengetegen táncolnak. Tudatosan figyeltek az utánpótlás-nevelésre?

– Már nagyon korán felismerték az együttes régi vezetői is, hogy az utánpótlásra szükség van. Volt gyerekkórusa, tánccsapata az együttesnek, igaz, nem hosszú ideig. Aztán a 90-es években az akkori újak, köztük Füzesi Albert vagy Fazakas János például, nagyon hamar felismerték, hogy az együttesnek csak úgy van jövője, ha van utánpótlása, és ezelőtt 23 évvel megalapították a Napsugár Táncegyüttest, amelyben több ezer gyermek fordult már meg. Amióta én vezetem a Maros Művészegyüttest (2007-től igazgatóhelyettesként, 2010-től igazgatóként – szerk. megj.), a napsugarasokat prioritásként kezelem.

Nemcsak utánpótlást nevel a Napsugár, hanem a népi kultúra továbbadása is a feladata. Ezek közül a gyerekek közül van, aki hivatásos táncosként a Maros Művészegyütteshez kerül, van, aki orvos lesz, más mérnök, tanárember vagy éppen kétkezi munkás, de továbbviszi a saját kultúrkörébe a néptánc szeretetét, ami nagyon fontos ma a magyarságunk megőrzése érdekében. Büszkén szoktam mondani, hogy szerintem Maros megyében a néptánc a legelterjedtebb, legnépszerűbb táncforma. És ez a kijelentés talán Erdélyre is igaz. Jó lenne, ha ez így maradna.

– A Maros Művészegyüttes táncosai ebben előfutárok, hiszen sokuknak saját együttesük is van.

– Nagyon sok erős amatőr néptáncegyüttes működik Maros megyében, közülük sokan már nem is számítanak amatőrnek. Vezetőjük, tagjaik valamikor a Napsugárban, majd a Maros Művészegyüttesben táncoltak vagy táncolnak ma is, gondolok itt Benő Barnára, Varró Hubára, Nagy Leventére, Farkas Sándorra, Kásler Magdára. Büszke vagyok arra, hogy táncosaink ma nagyon nagy feladatot végeznek: nemcsak a színpadon végzik el munkájukat, hanem a próbaterem falain kívül is. Ilyen munka, azt hiszem, korábban nem volt.

– Novák Ferenc, alias Tata magyarországi koreográfus, aki sokszor megfordul a Maros Művészegyüttesnél, azt mondta, szerinte Erdélyben ma az egyik legjobb néptáncegyüttes vagytok.

– Erdélyben öt hivatásos együttes van: Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön. Mindegyik nagyon jól végzi a munkáját. A Maros együttes valóban a legnagyobb múlttal rendelkezik, hiszen a többi a rendszerváltást követően alakult meg.

Maros megyében a néptánc a legelterjedtebb, legnépszerűbb táncforma. És ez a kijelentés talán Erdélyre is igaz. Jó lenne, ha ez így maradna.

– Mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy jók és egyre jobbak legyünk. Jelenleg 13 pár táncosunk van, hamarosan újra stafétaváltás lesz, mert azok a kollégák, akik a 90-es években jöttek, szép lassan nyugdíjba vonulnak. Nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy ez a váltás ne legyen törés az együttesben, inkább új lendületet hozzon. Mi az autentikus néptáncra alapozunk, ám műsorainkban a táncszínház is megjelenik. Ezt szeretnénk továbbvinni, hiszen azzal, hogy belekóstoltunk a táncszínház világába, és ilyen előadásokat is készítünk, elnyertük a fiatalabb generációk tetszését.

– Az elmúlt években számtalan külföldi turnén vett részt a csapat.

– Sokszor hangoztatom, hogy a kultúrában nagyon alacsonyak a bérezések, nehéz megélni néptáncosként. A külföldi fellépésekkel azonban, úgy gondolom, kompenzálni tudom őket egy kicsit. Amióta az együttesnél vagyok, számos európai országban megfordultunk, volt, ahol több alkalommal is. Országon belül is szervezünk időnként turnékat. Az utóbbi időben csereszerződést is kötöttünk egy-egy együttessel, ami azt jelenti, hogy fellépünk egymás városában. Sajnos a Maros Művészegyüttes nem egy befogadó intézmény, így nehéz más együtteseket meghívni, hiszen nem tudjuk őket megfizetni.

– Hogyan látod a jövőt? Mi a cél?

– A cél továbbra is az, ami 1956-ban volt: a néptánc, a népdal népszerűsítése, illetve szeretném az együttes nevét erősíteni, öregbíteni itt Erdélyben és a határon túl is.

Fotó: Boda L. Gergely

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2016. november lapszámában jelent meg. 

Előfizetésért látogasson el webáruházunkba >>>