Mesés lak ehelyt, a Kárahegyen túl

Van egy hely, olyan, mint a mesében. Sárgalábú tyúkok kapirgálnak a százéves gyümölcsfák alatt, óriás karalábék és paradicsomok teremnek, kecskék legelésznek a domboldalon, őzek, rókák járnak inni a kis tóra, és bagoly fészkel a fészerben. Ahol nem az óra ketyegése, de a nap hangtalan járása szab ritmust az életnek, s esténként petróleumlámpát gyújtanak. Nem az Üveg-, a Kárahegyen túl jártunk.

 

Tavaly, a Legszebb konyhakertek- verseny külterület kategóriájában első díjat nyert a fiatfalvi Burszán házaspár gazdasága. Mindössze ennyit tudtunk, no meg azt, hogy a mintagazdaságban vegyszert nem használnak, mégis emberfej nagyságú karalábé terem a kertben. Mindez kevés, de épp elegendő volt ahhoz, hogy felkerekedjünk és meglátogassuk Burszánék tanyáját. Vitt a bágyadt őszi délutáni napsütésben a kíváncsiság a valamikor önálló, 1952 óta Székelykeresztúrhoz tartozó, attól alig kőhajításnyira fekvő faluba, Fiatfalvára.

Elkanyarodtunk a „kultúr” mellett, és a Kárahegy felé vettük az irányt. Jobbra, vagy balra? – néztünk szét tanácstalanul a romatelep első házának kerítésen díszelgő Kárahegy utca táblánál.

 

„Jobbra gyertek, fel a hegyre, s a tetőről már látszik a gyümölcsös” – igazított útba Veronika telefonon. Körülbelül egy kilométernyi zötykölődés a hepehupás, de autóval jól járható földúton, és valóban megpillantjuk a völgyben a tanyát.  

 

„Burszán Lak”-tábla jelezi, megérkeztünk. A kapuban a házigazda, Burszán Károly, az idegenektől izgatott két hatalmas házőrző, a koromfekete németjuhász keverék, Lili és párja, Öcsi, a borjú nagyságú, mackós járású „csobán” hangosan csaholva fogad.   

A takaros faház – Karcsi két kezével építette 2008-ban, amikor ideköltöztek – tornácán Veronika köszönt, s invitál is be az egyszerűen, de otthonosan berendezett konyha-ebédlőbe. Tárkonyos levest főzött tiszteletünkre, s nem is akármilyet.

„Úgy egyétek, hogy ebben semmi bolti nincs, a pityókától a tojásig, a kecskehústól a tárkonyig minden idevaló” – biztatott kanalazásra jogos büszkeséggel hangjában a gazdasszony, s sajnálkozva tette hozzá, hogy épp elfogyott a saját lisztből készült „fekete” házikenyér, amit ő süt. Minden héten négyet, ennyi fér a kemencébe, s ennyi elég bőven kettejüknek, sőt, a Fiatfalván lakó fiuknak, Zsoltnak és a Bögözben élő lányuknak, Zsuzsannának is jut belőle. Frissen fejt kecsketej és illatos feketekávé kerül az asztalra, s szó szót hoz. Természetesen jövetelünk tárgyáról, a tanyáról kérdezgetjük a háziakat. Meg is lep, amikor kiderül: bár úgy tűnik, hogy öröktől fogva itt laknak, a Burszán lak története „csak” 8 éves. Meglepetés az is, hogy a körülbelül 8-10 hektáros birtokból, amin gazdálkodnak, 5 hektár a sajátjuk, a többit bérlik. Nem családi örökség a gyönyörűen gondozott, 4 áras zöldséges kert és az 1,5 hektáros gyümölcsös sem, amit 2006 februárjában vásároltak meg, nagyon elhanyagolt állapotban. Az akkor még a székelyudvarhelyi Matrica gyárban dolgozó, azóta már nyugalomba vonult Karcsinak feltett szándéka volt, hogy nem hagyja elpusztulni az 1926 óta termést hozó, ritkaság számba menő vénséges gyümölcsfákat.

„Tavasszal 17 vagy 18 fát ültettünk a hiányzók helyett. Két hét múlva egy sem volt. Minden eltűnt, még a cövekek is ” – emlékezett vissza Karcsi a kezdetekre.

A nehézségek azonban nem szegték kedvét, a gyümölcsöst körbekerítette, s folytatta a munkát. Bejárta a környéket, elment még Kászonba is, hogy a hiányzó almafákat pótolja. Tavaly már termett az összes, köztük a Bathul, a Jónathán, a Budai Domokos és a Török Bálint is. Bár Karcsinak nem mestersége a kertészkedés, tapasztalatlan mégsem volt, otthon, a fiatfalvi kertjében is gyakorolt, bújta a szakkönyveket is, de igazi tanítómesterének mégis a bögözi Szakács Gábor bácsit tartja, akitől az ültetés, oltás, metszés csínjáról ezelőtt 30 esztendővel a legtöbbet megtanult. 

De nemcsak alma terem a gyümölcsösben, hanem meggy és cseresznye is. S van hatféle körtefa, zöld ringlószilva és a száz esztendős fán besztercei szilva érik. Már amikor, mert idén gyenge volt a szilvatermés. A patak partján áll a diófa, s hogy ne legyen „árva”, s a terület is legyen kihasználva, Karcsi és fia 300 diófacsemetét telepített.

„Nincs gyümölcsös szárnyas nélkül. Nézzétek meg, milyen narancssárga a lábuk, nem sápadt, mint a bolti tyúknak. Igaz, a húsuk nem puhul meg olyan hamar, de ez biztosan stressz-mentes ” – mutatott kacagva és a gazda büszkeségével a gyümölcsfák árnyékában békésen kapirgáló, a hullott almákból csipegető tyúkokra. Szemügyre vettük és dicsértük is a nemrég elkészült művét, a vadonatúj tyúkpajtát. Mutatósra sikeredett és tágasra, hogy jól elférjen benne a tavasszal 100-at meghaladó, jelenleg 80-at számláló tyúkállomány.

A gyümölcsössel szomszédos, a tyúkok, kutyák elől gondosan elkerített  konyhakertben Veronika a „főnök”. A hagymát már kiszedték, de érik még a csillagtök, pirosodnak a paprikák, fejesedik a téli káposzta,  óriásira nőtt a karalábé, lilán virít a padlizsán, hatalmas zöld levelekkel int felénk a mángold.

 „Az Ausztráliában élő keresztfiunktól kaptuk a magot, nagyon ízletes, úgy esszük, mint a spenótot” – magyarázta a nálunkfelé ritkán termesztett zöldségről a háziasszony.

 „ Hűűű, mekkora paradicsom!” – szaladt ki az őszinte csodálkozás a szánkon, amikor a hatalmasra nőtt termést megláttuk. Saccolgatjuk, lehet 5-6 kiló zöldség is egy tövön. Az idei rekord-paradicsom 80 dekás volt, de volt már 1 kilós is – büszkélkedett Veronika, s hozzátette, idén már háromszor főzött be a házi termésből. A paradicsomsorok közé legjobb zellert ültetni, a murok mellé hagymát, elűzik egymás kártevőit – a szakkönyvek is ezt írják –, de Burszánék saját tapasztalatból tudják, hogy milyen zöldség mellé milyen köztes növényt érdemes ültetni. Vegyszert nem használnak, permetezni a kékkő-mész keverékkel szoktak. „Száz évvel ezelőtt is ezt használták, nem mérgező” – magyarázta Karcsi.

Az öntözéssel nem kellett sokat bajlódni, esős nyár volt az idei, de a zöldséges kertben hatalmas tartályokban gyűjtik a locsoláshoz elegendő, a  birtokhoz tartozó  kis tóból kipumpált vizet.  Bosszúságot ezen a nyáron nem a szárazság, hanem a rengeteg csimasz okozott Veronikának. Elrágták a növények gyökerét – panaszosan mutatta a kókadozó almapaprikát. Közben megnéztük a „mocskotári” kukoricát is, amit magnak ültetett Karcsi, s amiből jövőben már aranysárga színű puliszkát főznek.

A talajt sem műtrágyázzák, természetes trágyával teszik termékenyebbé. A zöldséges kert végébe épített komposztládába minden egészséges növényi hulladék belekerült.

Jól meg van roskadva a hároméves komposzt, tetejét kecskeganéval fedték le.

„ A kecskénél nincs jobb komposztáló” – legalábbis Karcsi szerint, aki mindennap gondosan összegyűjti a kecskebogyókat, amit a zöldségestől kerítéssel elválasztott domboldalon legelésző nyolcvan mekegő „termel”.  A házigazda feji őket, s a tejből mennyei ízű sajt, orda készül.

A házba visszatérve kóstolót is kaptunk: a szomszéddal almáért cserélt akácmézet csurgatunk az ordára, és a még langyos premier-kefírrel öblítjük le az isteni finomságot.

A konyha ablakpárkányán petróleumlámpák: a Burszán- lakban villanyáram nincs, és az óra is felesleges. „Mikor virrad, reggel van, mikor lemegy a nap, este. Az óra itt nem fontos” – summázta a tanyasi élet rendjét Karcsi, s viccesen jegyezte meg: ez olyan hely, ahol a legfrissebb hír is kéthetes. Bár napestig van munka, mégsem élnek remeteként.

Veronika még dolgozik, télen-nyáron autóval jár be a faluba. Karcsinak hetente egyszer van „kimenője”, olyankor elmegy Homoródra, a Szejkére. Sudoku, keresztrejtvény, könyvek – ez jelenti a szórakozást és a rádió. A keresztúri Vox Fm-et, ahol lányuk, Zsuzsa a főszerkesztő, szokták hallgatni. Burszánéknak nem hiányzik a „civilizáció” zaja. A csendet szeretik. A csendet, amit csak a harangszó,a  tyúkok kárálása, a kecskék mekegése, Lili és Öcsi ugatása, a fészerben lakó bagoly huhogása, a gyümölcsfákon levő madáretetőkből faggyút csipegető barázdabillegetők, cinegék, tengelicék, búbos bankák éneke tör meg.

„Maradjon meg ez a csend és nyugalom, legyen egészség” – válaszolták a kérdésre, hogy mit kívánnának, ha a jó tündér betoppanna. Boldogság? Minek is emlegetnék? Hiszen az itt lakik velük. A mesés Burszán- lakban, „ehelyt”, a Kárahegyen túl.