Milvus: Madarat lehet véde(t)ni velük

Ha tavasszal vidéken barangolunk, figyelemmel kísérhetjük, hol bukkan fel egy-egy gólya, mely fészkek telnek meg újra élettel, s ahogy múlik az idő, hol lesz egyre népesebb a madárcsalád. Ha pedig a lakók újra elköltöznek, számíthatunk a tél közeledtére. Az átlagembernek a madarak nem jelentenek többet egy-egy vidám pillanatnál, röpke találkozásnál. Vannak, akiknek ennél sokkal többet: védik, megfigyelik, ha kell, akkor gondozzák, gyógyítják őket. A madarak szakavatott őre a marosvásárhelyi Milvus Csoport. 

Hirdetés

1991-ben hét fiatal marosvásárhelyi madarász gondolt egy merészet, és úgy döntött, szenvedélyüket hivatássá kovácsolják – így született meg a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesületet. Akkoriban a madarak megfigyelésén volt a hangsúly, az azóta eltelt 25 év alatt azonban egyre bővültek a tevékenységi körök, és ma már a romániai természetvédelem számos területén aktívan jelen vannak. Az utóbbi időben egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek projektjeik népszerűsítésére, igyekeznek közelebb vinni az embereket a természethez. Ennek fontosságáról és az ezt célzó programokról Papp Tamással, a csoport egyik alapító tagjával és jelenlegi elnökével, valamint Papp Judith és Komáromi Réka munkatársakkal beszélgettünk.

Fotó: Rab Zoltán

Megfigyelőkből aktivisták

Eleinte a madarak megfigyelése volt a cél, fokozatosan kezdtek el természetvédelemmel foglalkozni. „Hiába figyeled a madarakat, ha közben elfogynak. Szemmel láthatólag néhány helyen, ahová kijársz , kevesebb lesz, vagy megszűnik az élőhely, s akkor rájössz, hogy jó lenne valamit tenni ez ellen” – eleveníti fel Tamás a kezdeteket. Az első 8-10 évben még gyerekcipőben járt az Egyesület. A 2000-es évektől kezdve már lehetett pályázni, az igazi változást azonban az jelentette, amikor Románia csatlakozott az Európai Unióhoz. Attól kezdve voltak anyagi források a profi munkára, csapatépítésre. Ma már 20-30-an vannak, elsősorban biológusok és ökológusok. „Néhányan túlképzettek a feladatukhoz, de az adminisztratív munkát is el kell valakinek végeznie” – mondja Tamás nevetve. Bár ma már emlősökkel és hüllőkkel is foglalkoznak, legfontosabb tevékenységi területük továbbra is a madarak megfigyelése és védelme.  A cél, hogy a törvénykezésbe is bele tudjanak szólni, például a vadásztörvénybe, de a mezőgazdasági törvényekbe, támogatásokba is, ugyanis a mezőgazdaság nagymértékben befolyásolja azt, hogy a madárfajok, populációk élete hogyan alakul – a legjobban csökkenő állatfajok a mezőgazdasági tevékenységhez köthetők. A szántóföldeken költő vagy táplálkozó madarak számára, mint például a pacsirta vagy a sárga billegető, a nagyüzemben működő farmok, monokultúrák étel nélküli terített asztalok. Ezek a területek a biodiverzitás szempontjából sivatagok.

Fotó: Lukács Gábor

Hatni a közvéleményre

Az erdélyi tájra még a kisebb parcellákban megművelt területek a jellemzőek, amik a fajok fennmaradása céljából is előnyösebbek. Sok föld helyi kisgazdák kezében van, akik jobban odafigyelnek környezetükre, szólnak például a méhészeknek, ha vegyszerezni készülnek, hogy ne engedjék ki az állatokat. Ezért lenne fontos egy számukra előnyös, agrár környezetvédelmi támogatási rendszer. Ahhoz azonban, hogy a környezetvédők hatni tudjanak az EU-s törvénykezésre, konkrét adatokra van szükség, ehhez pedig elengedhetetlen az állományfelmérés, de kevés a megfelelő szakember. Nagyon jól kell ismerni a madarakat, hogy meg lehessen állapítani, hogy csökken-e az állomány, valóban veszélyben vannak-e, illetve tudni kell, hogy mire van szükségük, hogy megoldásokat lehessen keresni. Veszélyeztetett fajok esetében lehet pályázni. „Ez az egyetlen használható fegyver” – mondja az elnök. Gyakran több éven keresztül visszajárnak ugyanabba a pontba, a napnak ugyanabban a szakában, hogy össze tudják hasonlítani az állományokat, és statisztikailag összemérhető adataik legyenek. „Az emberek sokszor furcsán néznek, ha elkapnak hajnali ötkor a kukoricaföldjük közepében madarak megfigyelése közben” – meséli nevetve Tamás. Arra azonban nincs idő, hogy mindenkinek elmagyarázzák, mivel is foglalkoznak éppen.

Fotó: Jantyik Tibor

Gólyák – a kamera sztárjai

Ha a házunk közelében található gólyafészek évről évre megtelik élettel, de egyszer csak nem térnek vissza a lakók, óhatatlanul elgondolkodunk azon, mi történhetett velük. Ha életünk részévé válnak, elkezdünk törődni a sorsukkal. Az emberek hozzáállása döntő lehet természetvédelmi kérdésekben, éppen ezért a Milvus Csoport munkájának egyik legfontosabb szegmense a népszerűsítés. Tavaly például kamerát szereltek egy sáromberki gólyafészekre. Nagy sikere volt. A tojások lerakását, a költés időszakát, a kisgólyák cseperedését öt hónap alatt több mint 300 ezer érdeklődő kísérte figyelemmel. „Egyetlen fészek folyamatos megfigyeléséből nem származik sok információ, viszont fontos, hogy az emberek megértsék és megszeressék a madarakat, ugyanis azt védik meg, amit szeretnek” – magyarázza a biológus. „A kevésbé népszerű fajokat, például a varjakat, denevéreket, nehezebb megvédeni.” Az pedig, hogy az átlagembernek milyen a hozzáállása, a politikusok döntéseit is befolyásolja. Vidéken lakó idős emberek pontosan tudják, melyik fészkek foglaltak, megérkeztek-e időben a madarak, figyelnek rájuk. Az ő segítségüket igénybe veszik néha a megfigyelésekkor. Sokan viszont eltávolodtak a természettől, a tájékozatlan emberek pedig kárt is okozhatnak. Előfordult például, hogy segítőkész tűzoltók egy tojásokkal teli fészekbe tettek egy felnőtt, idegen gólyát, akit sérült fiókának néztek. Az emberek tájékoztatását szolgálja majd, ha elkészül, Románia madáratlasza - ezen dolgoznak épp, és önkénteseket keresnek a munkához.  

Fotó: Radimir Siklienka

Segítségnyújtás országos hálózata

Eredeti gondolatukhoz visszatérve, hogy nem elég a megfigyelés, konkrét cselekedetekre van szükség, a Csoport tagjai más területeken is számítanak az önkéntesek segítségére. Nemrég zárult le egy rehabilitációs projekt, melyet 2015 márciusában indítottak a Vets4Wild Egyesülettel partnerségben. Rehabilitációval több mint tíz éve foglalkoznak, azonban fejleszteni kellett az infrastruktúrát. A cél az volt, hogy létrehozzanak egy országos hálózatot, hogy minden megyében legyen egy személy, aki segít a sebesült állatokon. Bár nem sikerült az összes megyét bevonni, minden régióból voltak jelentkezők. A pályázatnak köszönhetően sikerült a nyárádszentsimoni rehabilitációs központot is fejleszteni. „Négyen dolgozunk etetőként a központban, a mi számaink eddig is fel voltak tüntetve a honlapon, de kellett egy állandó telefonszám, amit bármikor hívhatnak” – magyarázza Komáromi Réka programfelelős. Ezért indították el januárban a 0722 533 816-os telefonszámon hívható segélyvonalat, melyen bárki tehet bejelentéseket. Sokszor a telefonos segítség is elég, máskor el kell dönteni, hogy a legközelebbi önkéntes állatorvoshoz vagy a központba kell-e szállítani a madarat, fajtól és a probléma súlyosságától függően. „Sokan nem tudják, hogy mit tegyenek ilyen helyzetekben” – mondja Réka. A 112-t hívják, vagy beviszik az állatot egy állatkertbe. A vadállatokat azonban nem nevelheti bárki, az állatkertek is csak akkor fogadhatják be őket, ha van erre szakosodásuk. Éppen ezért felvették a kapcsolatot sok állatkerttel és állatkereskedéssel is, hogy forduljanak hozzájuk, ha hasonló esetekkel találkoznak. Az állatokat elzárva kell tartani, úgy etetni őket, hogy ne tudják, az embertől kapják a táplálékot, különben megszokják annak közelségét. Akkor pedig halálra vannak ítélve, többé nem boldogulnak egyedül a szabadban.

Fotó: Kercz Tibor

Változatos problémák – különböző megoldások

A nyárádszentsimoni otthonból több száz gyógyult beteg távozott már. A számtalan madárfajon túl medvebocsok és más állatok is megfordultak itt. A rehabilitáció az esetek körülbelül felénél sikeres, ami megfelel a világszintnek, a jól működő infrastruktúra azonban sokat segíthet abban, hogy a problémás egyedek időben szakember kezébe kerüljenek, növelve ezzel esélyüket a felépülésre. A madaraknak stressz a fogság, gyakran nem esznek, ezért is fontos, hogy mihamarabb szabadon lehessen engedni őket. A környéken talált állatokat általában Vásárhelyen kezelik, a lábadozás időszakát pedig már a szentsimoni központban töltik, ahol nagyobb röpde is van. Itt a méretesebb madarak is mozoghatnak. Előfordul azonban az is, hogy az állatok súlyos sérülésekkel kerülnek a központba, például zúzódott szárnnyal vagy koponyasérüléssel. Ilyenkor nem kínozzák őket kezeléssel, a súlyos eseteket elaltatják. Ma már sokan tudnak a segélyhívószámról, az ország minden pontjáról telefonálnak jó szándékú emberek. A hívások oka változatos, volt, hogy borzok miatt riasztották őket Marosszentgyörgyről, vagy jelezték, hogy a szomszéd befogott őzikét akar levágni húsvétra. Fontos azonban, hogy a Milvus csoport hatáskörébe csupán a vadállatok tartoznak, házi kedvencekkel kapcsolatos problémákban nem tudnak segíteni.

Fotó: Rab Zoltán

Barangolás képeken

Egy kép többet mond ezer szónál – tartja a mondás. Ez pedig különösen igaz lehet, ha a fotós olyan pillanatokat örökít meg, melynek a szabadban kevés eséllyel lehetnénk tanúi, például étellel játszadozó rókákat. Az Egyesület 2008 óta évente egyszer fotópályázatot hirdet, melyre bárki jelentkezhet, legyen amatőr vagy profi, származzon a világ bármely pontjáról. A versenybe csak természetfotókat lehet benevezni, lehetőleg olyant, amin nincsenek emberi életjelek. A témakörök évről évre változnak. Kellett már ragadozó madarakat vagy vízi élővilágot ábrázoló fotókat is beküldeni, de tavaly például makróképeket vártak. Idén tájfotókat és vadon élő állatokat megjelenítő alkotásokkal lehet pályázni. „Ezek általában szép képek, az emberek elkezdik csodálni őket, kíváncsiak lesznek, közelebb kerülnek a természethez” - mondja Papp Judith, a fotópályázat koordinátora. „A kiállítások megtekintése egy sétához hasonlítható.” A verseny egyre népszerűbb – évente körülbelül 80 pályázótól közel 500 fotó érkezik. Nagyon sok a magyarországi résztvevő, Romániából általában 20-25 jelentkező van. Őket azzal is próbálják ösztönözni, hogy a különdíjak között van egy romániai kategória is, de a közönség is kiválaszthatja kedvencét – tavaly például a rókák voltak a legnépszerűbbek. A legjobb 50 alkotásból kiállítást szerveznek. Ilyen módon az Egyesület sok fotóssal kapcsolatba került, vannak visszatérő pályázók is. A helyi alkotók segítséget is kérnek, ha konkrét elképzeléseik vannak arról, milyen állatot szeretnének lencsevégre kapni. A végeredmény: ember és természet kölcsönhatásának csodálatos lenyomata.

A cikk nyomtatott változata a Nőileg Magazin 2016. júniusi lapszámában jelent meg.