Mobbing: amikor a munkahely pokol

Nőket és férfiakat egyaránt érintheti, szexuális felhang nélkül is, a munkahelyi zaklatás, azaz a mobbing. Ezt Romániában 2015 októberétől tiltja jogszabály, mégis igen nehéz védekezni ellene, ugyanis a köztudatban még ma is alig ismert a fogalom.

A #metoo jelenség hatására a médiát világszerte elárasztotta a szexuális zaklatási ügyek sokasága. A téma hirtelen minden korábbinál időszerűbb lett, mindnyájan fogékonyabbak lettünk a kérdés iránt. Sokan bátran beszéltek átélt élményeikről, mások, a szakemberek és aktivisták – lapunk hasábjain is – elmondták, amit tudtak a szexuális zaklatásról, hangoztatták véleményüket. Mivel a zaklatásnak ez a formája felszínre került, és minden korábbinál erőteljesebben jelent meg a közbeszédben, reménykedhetünk abban, hogy a társadalom érzékenyebbé válik és érzékenyebbé tehető más zaklatási formák iránt is.

Mert a zaklatás különböző formái mind egy tőről fakadnak, és mind az emberi lelket rombolják, továbbá a közösséget, amelyben élünk, és végül a társadalom egészét is. A zaklató célja ugyanis az, hogy mindenáron hatalmat gyakoroljon a kiszemelt áldozat felett, és nyílt vagy burkolt agresszióval, manipulációval érvényesítse torz akaratát. Erejét azáltal fitogtatja, hogy támadja és bántalmazza embertársát. A zaklatás minden emberi közösségben előfordul: iskolában, munkahelyen, az online csoportokban.

Mi is az a mobbing?

A közösségi zaklatás jelenségére először a gyerekek körében figyelt fel egy Svédországban élő orvos, Peter-Paul Heinemann (1931–2003). Örökbe fogadott színes bőrű kisfiát az iskolában kiközösítették, piszkálták és testileg, érzelmileg bántalmazták társai. Ezt a viselkedést Heinemann mobbingnak nevezte el, az etológiából/az állatok viselkedésével foglalkozó tudományból kölcsönvett szóval, miszerint az állatok csapatosan elkergetnek vagy elpusztítanak egy számukra fenyegetést jelentő egyedet, hogy megvédjék területüket.

Heinemann 1972-től közölt tanulmányokat az iskolai zaklatásról. Alig egy évtizeddel később hasonló jelenséget azonosított a munkahelyeken Heinz Leymann (1932–1999) svéd pszichológusprofesszor, amelyet szintén mobbingnak nevezett. A kilencvenes évektől kezdődően a munkahelyi zaklatás/mobbing kifejezés, illetve a jelenség kutatása országról országra terjedt az északi és a nyugat-európai országokban, valamint Amerikában, Kanadában és Ausztráliában is. Ennek ellenére a munkahelyi, nem szexuális jellegű zaklatás vagy mobbing nálunk még mindig alig ismert fogalom.

A mobbing rosszindulatú, agresszív cselekedetek sorozata a munkahelyen. Az egyik munkatárs (leggyakrabban a felettes) támadást indít egy kollégája vagy egy kisebb csoport ellen, rendszerint később többen bekapcsolódnak a hadjáratba, megtörténhet, hogy végül akár az egész közösség is. Az erőszak általában lelki jellegű, de előfordulhat fizikai bántalmazás is. A kiszemelt áldozatot kollégái kiközösítik, munkáját szándékosan ellehetetlenítik, állandóan piszkálják, szurkálják, minden szavát és cselekedetét szándékosan kiforgatják. Mobbingról akkor beszélünk, ha a zaklatás hosszabb ideig fennáll, és rendszeres. Leymann szerint legalább hat hónapig tart, és hetente legalább egyszer történik valamilyen bántó esemény. Később a szakemberek nem szabtak ennyire szigorú időbeli kritériumokat. A lényeg, hogy a bántó viselkedés rendszeresen megismétlődik, és huzamosabb ideig tart.

A sorozatos támadások következtében az áldozat legyengül, egyre erőtlenebbé válik, képtelen lesz megfékezni a kialakult helyzetet. A támadó vagy támadók arra törekszenek, hogy teljes mértékben dominálják, majd végül teljesen megsemmisítsék az áldozatot. Nemzetközi mérések szerint a dolgozók 10–17 százalékát zaklatták vagy zaklatják munkahelyükön.

A megnevezhetetlen félelem

Kétezer-tizenegyben végzett kutatásom során interjúkat készítettem olyan személyekkel, akik túléltek egy munkahelyi zaklatást. Kiderült: helyzetüket súlyosbította az, hogy megnevezhetetlen volt mindaz, ami velük történt.
„Hát éppen ez az, nem tudtam megnevezni, hogy mi történik, csak csodálkoztam, és egy csomó mindenért magamat vádoltam, ez egy állandó nyomás...” Majd később visszatérve a témára, folytatja: „Éveknek kellett eltelniük, hogy lássam, mi történt, hogy rálátásom legyen az egészre, akkor [a zaklatás idején] csak döbbenten csodálkoztam, és estem egyik ámulatból a másikba” – mesélte egy előadóművész.

Egy tanárnő, aki a történések idején még nem hallott a munkahelyi zaklatásról, amikor egy francia nyelvkönyvben találkozott a fogalommal, azonnal rádöbbent, hogy évekkel korábban mi történt vele.
Megindító élmény volt, ahogyan több résztvevő kifejezte, hogy bár sok esetben több év telt el a zaklatás óta, és a helyzet azóta így vagy úgy megoldódott, az interjúhelyzet első ízben szerzett érvényt az egykori személyes tapasztalatnak. Szívesen vállalták az interjút, hozzá szerettek volna járulni a kutatáshoz és ahhoz, hogy a munkahelyi zaklatás kérdése ismertté váljék társadalmunkban.
„De most nyolc és fél év után tudom, hogy én erről [mobbing] csakis a jól átgondolt igazságot tudom mondani, és úgy tudom elmesélni, hogy hiteles legyen. Azért kell erről beszélni, mert minél több ember bújik el szégyenében – habár nem ők kellene hogy szégyenkezzenek –, annál inkább fog burjánzani ez a dolog.”

A helyzet azóta sem sokat változott. Esetleges, hogy valaki hallott vagy sem a munkahelyi zaklatásról, amelynek több megnevezése is ismeretes: mobbing, munkahelyi pszichoterror, munkahelyi morális zaklatás, bullying. Romániában sikerült érvényt szerezni a munkahelyi zaklatás tiltásának a nemek közti esélyegyenlőséget biztosító 2012/202-es számú  jogszabály 2015-ös módosításával. Érdemes megjegyezni azonban, hogy az a jó, ha a jogszabály nem légüres térbe érkezik. Jó, ha a különböző szereplők, a média, a civilek, a különböző intézmények már előzőleg előkészítik a terepet – vonta le a tanulságot egy tanulmány a svédországi mobbingellenes jogszabály bevezetése kapcsán, amely akkor, 1993-ban, nem hozta meg a várt eredményt.

Néhány jellemző

Dieter Zapf, a frankfurti egyetem professzora az agresszív mobbingakciók öt csoportját különbözteti meg. A kutatók által feltérképezett mobbingcselekedetek szinte kimeríthetetlen tárháza besorolható az öt kategóriába. A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány példa:
A kipécézett kollégát munkájával kapcsolatosan zaklatják: elhallgatnak előle információkat, olyan dolgokért hibáztatják, amikért nem felelős, vagy nem egyedül ő a felelős. Alábecsülik munkáját, erőfeszítéseit, alaptalanul megvádolják, visszavonják főbb feladatait, vagy azokat értelmetlenekkel helyettesítik, lejáratják, alaptalan vagy túlzó figyelmeztetést, büntetést rónak ki.

Elszigetelik: nem veszik figyelembe véleményét, visszautasítják, kiközösítik, hallgatással veszik körül, rosszindulatúan vádaskodnak, pletykákat terjesztenek.
Személyiségét, magánéletét támadják: sértegetik, nevetségessé teszik, megjegyzéseket tesznek a magánéletére, kibeszélik, valótlanságokat híresztelnek, valós tényeket kiforgatnak.
Verbálisan fenyegetik: szó szerint megfélemlítik, kiabálnak, felemelik a hangjukat.
Fizikai erőszakkal félemlítik meg, vagy valójában erőszakoskodnak: lökdösődnek, csattogtatnak, durva vagy elutasító gesztusokkal illetik.
Nem kell azonban minden felsorolt tettnek előfordulnia ahhoz, hogy mobbingról beszéljünk. A munkahelyi mobbing mindig a gonosz erőszak megnyilvánulásának egy sajátos, egyedi mintázata.

A zaklatásnak lehet konfliktus a kiindulópontja, azonban lényegesen különbözik attól. Vita, nézeteltérés során az érintettek egyenlő felekként állnak szemben, a konfliktus megoldódik és lezárul. Ezzel szemben a mobbing esetén a támadás folyamatosan fokozódik, mert a cél az „ellenfél” megsemmisítése.

Feljegyezni, dokumentálni

Egy zaklatási ügyet nehéz felvázolni. Egyrészt azért, mert akik elmesélik, érthető módon, nem az időrendiségre összpontosítanak, másrészt azért, mert sok a fontos, magyarázatra szoruló részlet vagy kiemelendő epizód, hiszen nemritkán évekről beszélünk. Válogat az interjúalany a számtalan történet közül, a leglényegesebbekre próbál koncentrálni, oda-vissza mozog az időben. Elbeszélésére az jellemző, hogy egyben próbálja megérteni a történteket, és próbál értelmet adni az egykori tapasztalatnak.
Többek között ezért is ajánlatos, hogy ha valakit zaklatnak a munkahelyén, mindig pontosan jegyezzen le mindent: mikor mi történt, ki mit mondott, milyen gesztusokkal. Továbbá őrizzen meg egy másolatot minden írásos bizonyítékról, mert nem ritka jelenség, hogy éppen ezek tűnnek el, ha a zaklatásból ügy lesz.          

Egy romániai eset

Az alábbi esetből lett az első munkahelyi zaklatás ellen indított per Romániában, 2009-ben. A periratba a mobbing, illetve a munkahelyi morális zaklatás fogalmát nyugati tanulmányok és a francia törvények alapján vezette be az ügyvéd, és az érintőleges jogszabályokra (a 2000/137-es kormányrendeletre és a munkatörvénykönyvre) hivatkozva próbált érvényt szerezni a mobbing tiltásának, ugyanis a két említett jogszabály az alkalmazottaknak egyenlő bánásmódot, illetve méltóságot, biztonságot és egészséget garantál a munkában.

Egy fiatal tanársegéd fizetés nélküli szabadságról tért tért vissza az egyetemre, ahol tanított. A második doktori dolgozatát véglegesítette, már csak az olaszországi védés maradt hátra. A tanszékvezető ekkor minden magyarázat és indok nélkül közölte, hogy nem tud vele dolgozni sem ő, sem a munkaközösség, és két hónapon belül helyeztesse át magát, mert „különben valaki nagyon meg fogja bánni”. Amikor a tanársegéd laborgyakorlatokat tartott a hallgatóknak, a tanszékvezető többször is benyitott, vagy minden előzetes bejelentés nélkül bement az órákra. Arra kényszerítette az oktatót, hogy csak az évekkel korábban készített tanszéki anyagokat használja az óráin. A diákok jelenlétében közölte vele, hogy a diákok nem akarják többé őt a gyakorlati órákon. A fiatal tanárnő rákérdezett a diákokra, ugyanis reakcióikból mást olvasott ki: a hallgatók állították, hogy ők ilyet soha nem mondtak. Amikor a tanszékvezető beült az órákra, csak csóválta a fejét, gesztusaival azt sugallta, hogy amit az oktató mond, nem helyes. Néhány diák négyszemközt megjegyezte a fiatal oktatónak, hogy „jól bírja a tanárnő”, és jelezték, hogy észrevették, miről van szó. Aztán már csak kevesebb csoportnak tarthatott órákat. Megcáfolandó, amit a tanszékvezető korábban mondott, azok a csoportok, amelyeket elvettek tőle, kérték, hogy továbbra is régi oktatójukkal tanulhassanak. A vezetőség nem hagyta jóvá kérésüket. Annak ellenére is elvették az óráit, hogy azok benne voltak a munkaköri leírásban. A következő évben már csak olyan fakultatív órákat osztottak neki, amelyekre évek óta egyetlen jelentkező sem volt. Egy teljes évig pedig egyáltalán nem kapott órákat.

Aztán sorozatosan megtagadták tőle a lehetőséget, hogy konferenciákon vegyen részt, bár ez akadémiai körökben szakmai követelmény, ami a munkaköri leírásában is benne volt. Igazolatlan hiányzásnak minősítették, amikor egy alkalommal konferenciára utazott, mert a részvételi íven neve mellé nem az egyetemet írta, hanem egy más szervezetet, amelynek szintén tagja volt. Ellentétben az akadémiai szabadság elvével szóban és írásban is megtiltották, hogy kutatásokat végezzen, majd azt várták el tőle, hogy „parancsra” kutasson a tanszékvezető elgondolásai szerint.

A hivatalos téli vakáció idején megtagadták a néhány napos jogos szabadságot, majd utólag igazolatlan hiányzásnak minősítették. Ugyancsak igazolatlannak tekintették, adminisztratív okok miatt, azt a mindössze ötnapos hiányzást, amelyet a doktori dolgozata védésekor igényelt. Fegyelmi bizottság elé hívták. Két éven keresztül túlzott és megkülönböztetett ellenőrzésnek vetették alá. Naponta írattak vele tevékenységi jelentést, de csak vele.

Egyébként nincs olyan rendelkezés, ami ezt kötelezővé, esetleg ajánlatossá tenné. Olyan irodát adtak neki, amely tele volt hangyákkal, és olykor az egerek is megjelentek. Nem volt számítógép, internetkapcsolat. Mindenért kérvényt kellett írnia, a rovartalanításért, de még az egyszerű írópapírért is. Az is előfordult, hogy amikor papírt kért, a tanszékvezető odadobott neki 10 lejt a takarítónők előtt, és azt mondta: „Papírra nincs, de bezzeg Chanel parfümre van pénzed!”

Az esetet nem szükséges részletesen elemezni, a korábban felsorolt mobbingakciók alapján könnyűszerrel átlátható sajátos mintázata. A történet egyébként is önmagáért beszél, elég egy rövid összegzés. Munkájában ellehetetlenítették, elszigetelték a kollégáitól és főként a hallgatóktól, akiktől pozitív visszajelzést kapott. Indokolatlanul és túlzó módon ellenőrizték, koholt vádakkal magyarázkodásokra kényszerítették. Hazugságokkal próbálták befolyásolni a dolgok alakulását. Többször is megalázták.

Az ítélet

A per akkoriban megbukott. A periratban ez állt: „Előttünk valószínűleg az egyik legfontosabb ügy vár ítéletre, mióta 2003-ban a munkatövénykönyvet elfogadták. Egy ügy, amely jelentős nyitást eredményezne, és amely arra kényszeríthetné a törvényhozókat, hogy a munkahelyi morális zaklatás szabályozására rendelkezéseket hozzanak. Abban az esetben, ha a pert elfogadják, Románia beírja magát a többi európai ország sorába, amelyekben már elfogadták az ilyen pereket.”
Mára már Romániában is jogszabály tiltja a munkahelyi zaklatást. Az egykori per védőügyvédje 2017-ben a következőket nyilatkozta: „2015-től, amióta a jogszabályt elfogadták, három híres ügyben hoztak ítéletet, amelyben a törvényszék munkahelyi pszichoterrort állapított meg.”

A célpont

Amint azt a bemutatott esetben is láthattuk, a mobbingot leggyakrabban a felettes kezdeményezi, a zaklatás azonban előfordulhat a hierarchia azonos szintjén elhelyezkedő kollégák között is, sőt a felettes ellen is indíthatnak támadást a beosztottak. Ez utóbbi a legritkább a szakirodalom szerint.

Összetett ok: a résztvevők, a szervezet és a társadalom
Kutatások bizonyították, hogy nincs egységes áldozati profil. Ha egy munkaközösségben sok a frusztráció, gyakran előfordul, hogy egy gyengébb önbecsülésű munkatárs bűnbakká válik, akit a többiek azért bántalmaznak, hogy saját frusztrációjukat csökkentsék. Az sem ritka, hogy becsületes, tehetséges kollégát pécéznek ki, mert a támadó vagy támadók úgy érzik, hogy fenyegetést jelent rájuk vagy a közösség megszokott működésére nézve.

A támadó/agresszor indítéka gyakran az irigység. Embereket, helyzeteket manipulál, hogy a kiszemelt célpontot folyamatosan lealacsonyítsa, lehúzza. Ellentéteket kelt emberek és csoportok között. A munkahelyi agresszornál felfedezhetők a túlzott nárcizmus és az érzelmi instabilitás jelei. Mivel képtelen az együttérzésre és az empátiára, legtöbbször meg van győződve arról, hogy viselkedése észszerű.

Kevésbé látható, de kulcsfontosságú szereplői a zaklatásnak a közösség tagjai, amelyben a zaklatás előfordul. Kezdetben, többnyire, csak néma szemlélői a két, esetleg pár személyes történetnek. Tartózkodó álláspontjuk csak fokozza az agressziót. Majd részben a manipuláció hatására, részben félelemből, a fokozódó terror hatására egyre többen beszállnak a támadásba.

Interjúalanyaim közül csak egy hallott a mobbingról akkor, amikor őt zaklatták. Az interjúig meg további ketten. Mégis mély tudásra tettek szert a zaklatás működési mechanizmusait illetően, amelyet metaforikusan, lényegretörően tudtak megfogalmazni.

„Mindig is nagyon szerettem a történelmet. És ez sok esetben eligazított engem az életben, mint ahogy akkor is. Az egész olyan volt, mint egy középkori boszorkányégetés” – mondta egy óvónő.
Egy laboratóriumi asszisztens egyszerre fogalmazta meg szemléletesen a zaklatás működését, identitásromboló hatását és azt a pusztítást, amelyet a mobbing a személyiségben végez: „Mint a kígyók, megharapnak, ártalmatlanná tesznek, félig megrohadsz, akkor megesznek, szétszednek, majd újra összeraknak, és már nem tudod, hogy ki voltál, ki vagy, hová tartasz.” Ugyanakkor az interjúalanyok azt is kifejezték, hogy a munkahelyen kialakult egy olyan közeg, amely kedvezett a zaklatásnak. Az egyik kutatásban részt vevő nemcsak saját zaklatásáról, hanem arról a végeláthatatlan agresszióról is beszámolt, amelyet munkahelyén megtapasztalt: az egyik fiatal, rendkívül tehetséges tervezőt régebbi kolléga zaklatta, később a fiatal munkatárs társult korábbi zaklatójával, és együtt tették pokollá a kiszemelt áldozatok életét.

A szakirodalom megegyezik abban, hogy egy munkahelyen a zaklatás akkor folytatódik, ha elnézik, másolják, mint a fenti esetben például, vagy díjazzák.
Egy érdekes „női adat” Denise Salin finn kutató tollából: a nők inkább a munkahelyi tényezők szerepét, a férfiak inkább az áldozat jellemvonásait tartják meghatározónak a mobbing kialakulásában.
A társadalom szerepe nem elhanyagolható, ha az életünket behálózó különböző zaklatási formákról beszélünk. A társadalom egészét átható, mélyen gyökerező hiedelmeknek, előítéleteknek, megkérdőjelezhetetlennek tűnő „igazságoknak” nagy szerepük van abban, hogy nem lépünk fel határozottabban a zaklatás különböző formái ellen. Ilyen az áldozat hibáztatása, a „valamit csak kellett tennie, szél fúvatlan nem indul” típusú gondolatok, az áldozat részéről meg a „ki kell bírni” vagy „tűrni kell” parancsa vagy a hierarchia mindenek fölötti elfogadása a nagy többség által. „Amit a főnök mond, az szent”, még akkor is, ha etikátlan vagy gonosz tettekre sarkall. Ezért fontos hangsúlyozni, hogy a felvilágosítás, a kulturális változás ösztönzése, az empátiára nevelés kulcsfontosságú a probléma hatékony kezelésében, mert arra bátorítanak, hogy észrevegyük és szembeszálljunk a zaklatással.

És a következmények

A mobbingnak súlyos következményei vannak az egyénre, a munkahelyre és a társadalom egészére nézve.
Kutatások bizonyították, hogy a mobbing károsabb az egyénre nézve, mint az összes többi munkahelyi stressztényező együttvéve. Súlyos egészségi károsodásokat okozhat: szív- és érrendszeri panaszokat, depressziót, poszttraumás stressz szindrómát. Az áldozat elveszítheti munkahelyét, megélhetése, családjának egzisztenciája veszélybe kerülhet, még a családi kapcsolatai is válságosra fordulhatnak a súlyos stressz következtében.
A mobbing hatására a munkacsoportok kevésbé hatékonyak, az agresszió felemészti az energiát és kimeríti a dolgozókat, csökken a motiváció, az alkalmazottak kevesebbet és rosszabbul dolgoznak, nő az elvándorlás.
A társadalomra nézve jelentős gazdasági károkat okoz a mobbing: egészségügyi ellátással, betegszabadsággal, munkanélküli-segéllyel kapcsolatos költségekre kell gondolnunk elsősorban. Nem kevésbé romboló az, ha a munkahelyi zaklatásról nem veszünk tudomást, ugyanis ezáltal hozzájárulunk további terjedéséhez.

Befejezésül ajánlani szeretném, hogy ha valaki felismeri, hogy munkahelyén zaklatják, ne vádolja önmagát, ne hallgassa el családja és barátai előtt, hogy milyen helyzetben van, tájékozódjon a témában, és vegye fontolóra, hogy szakembertől kér segítséget, igazságtételért folyamodik.

Filmajánló

Az alábbi filmek közelebb visznek az általában vett (nem kimondottan munkahelyi) zaklatás működésének mélyreható megértéséhez:
Gázláng (George Cukor, 1944)
Amadeus (Milos Forman, 1984)
Holt költők társasága (Peter Weir, 1989)
A legyek ura (Harry Hook, 1990)

Kiemelt kép: fulltimemag.com 

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2018. márciusi lapszámában jelent meg. 

Előfizetésért látogasson el webáruházunkba >>>