Múltidézés Erdély szívében: séta a segesvári várban

Gyermekkoromban a húgommal minden nyáron eltöltöttünk egy hetet Segesváron. Gyakran volt az az esti program, hogy a külvárosból besétáljunk a központba, hogy a macskaköves utcákon barangoljunk, megmásszunk minden lépcsőt, és megnézzük az órajátékot. A segesvári vár felnőttfejjel is az egyik legkedvesebb úti célom. A színes házak, apró sikátorok és hívogató teraszok ma sem vesztették el varázsukat.

Marosvásárhelytől délre, a Nagy-Küköllő völgyszorulatában, fák által gondosan takarva, egy domboldalon rejtőzik Erdély egyik legfestőibb középkori várnegyede, amely 1999 óta a Világörökség része. A város alapításának pontos ideje nem ismert, de a környék ősidők óta lakott. A rómaiak katonai őrhelyet állítottak itt, később óbolgár nép lakta, majd az 1100-as években II. Géza szászokat telepített ide. Volt a szász szék központja és a Nagy-Küküllő vármegye székhelye is. Bár a város a történelem során sok konfliktust és pusztítást látott, az óváros az egyik leglátványosabb az országban, ezért is népszerű a turisták körében.

Bár a helyiek előszeretettel profitálnak Vlad Țepeș segesvári kötődéséből, ha a szuvenírek eladásáról van szó, Segesvárnak nincs szüksége a Drakula-mítoszra, hogy látogatókat vonzzon. Az óváros két oldalról is megközelíthető. A lakosoknak lehetőségük van autóval is felmenni a főútról, innen lépcső is vezet a dombtetőre, a turisták számára azonban előnyösebb lehet a központon keresztül próbálkozni, hiszen ez, parkjával és hangulatos éttermeivel, önmagában is érdekes lehet. A főtérről színes házfalak között, macskaköves utcácskákon juthatunk fel a várfalak mögé.

A megközelítőleg egy kilométer hosszú várfal valamikori 14 védőtornyából kilenc ma is áll, így például a kovácsok, mészárosok és szabók tornya. Az óratorony, melyet valamikor a 14. században építettek, már messziről tekintélyt sugároz, a város számos pontjáról látható. Valamikor két méternél vastagabb falai mögött kapott helyet a város kincstára és levéltára is. Ma több kiállításnak ad otthont. A 17. században, német városi szokás szerint, a torony egy órajátékkal egészült ki, melyen mindennap egy másik festett szobor jelenik meg, a hét napjait jelképezve.

A várfalak mögött több templom is helyet és védelmet kapott. Az óratorony közelében található a Szűz Mária-kolostortemplom, melyet a 13. században építettek, mai formáját 1677-ben érte el. A gótikus épületnek három egyforma magasságú hajója van. A másik, úgynevezett hegyi templom munkálatai 1345-ben kezdődtek, végleges alakját 1506-ban érte el. Az épület alatt egy kripta is található 16–18. századi sírokkal. A hegyi templomhoz, illetve a Joseph Haltrich középiskolához a fedett „diáklépcsőn” lehet feljutni. A lépcső 1642-ben épült, akkor 300 foka volt, a későbbi átalakítási munkálatok során csupán 175 lépcsőfok maradt.

Gyermekként az egyik kedvenc elfoglaltságunk volt, ha a várban jártunk, hogy a lépcsőfokokat megszámoljuk. A falécek között sejtelmes fény árad az építménybe, mely egyaránt kölcsönöz kísérteties és romantikus hangulatot neki. A lépcső tetején gyakran játszanak utcazenészek.

Ha kedveljük a pörgést, a nyüzsgést, a vásári árusokat, mindenképpen nyáron látogassuk meg a várat, amikor tele van turistákkal. Augusztusban itt szokták megszervezni Románia legnagyobb középkori fesztiválját, amikor jelmezek, dallamok, táncok röpítenek vissza az időben. Bár történelmi hitelesség szempontjából sok minden megkérdőjelezhető a kavalkádban, a hangulata és varázsa ennek is megvan. Ha inkább egy nyugodt, magányos sétára vágyunk, tavasszal vagy ősszel tűzzük ki Segesvárt úti célul. Mi legutóbb egy esős napon jártunk itt. Rajtunk kívül nem sokan kockáztatták meg a sétát, így csupán néhány lézengő látogatóba és hazaérkező lakosba futottunk. Az utcákon csend honolt, de a diáklépcső tetején ott volt a zenész, aki középkori dallamokat játszott néhány lej reményében. Bejártuk a vár minden szegletét, bekukkantottunk néhány ablakon, hogy meggyőződjünk róla, valóban életet rejtenek.

Számomra valahogy mindig felfoghatatlan volt, hogy azokban a színes házakban hús-vér emberek élnek, akik autóval járnak fel a várba, átlagos ruhákat hordanak, megszokott ételeket fogyasztanak, és reggel ugyanúgy elmennek munkába, mint az emberiség többi része, akinek nem egy középkori vár falai mögött van az otthona. Valahogy mindig elfog a nosztalgia egy olyan kor után, amit csak könyvekből és filmekből ismerek, és amelyről nagyon végletes képeink vannak: vagy sötét középkornak, vagy soha véget nem érő ünnepségként szokták lefesteni. Viszont éppen ezért szeretek ide járni, és ezért ajánlom bátran bárkinek, akit vonzanak az elmúlt korok, a macskaköves utcák vagy az építészeti remekművek. Nekik Segesvár történelmi központja nem fog csalódást okozni.

 Fotók: Rab Zoltán

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2016. októberi lapszámában jelent meg. 

Előfizetésért látogasson el webáruházunkba >>>