„Nem engedem be a cudar világ szürke ködét”

Írói munkássága, a fiatalokért tett közösségi munkája és az ifjúsági irodalmi kör létrehozása-vezetése miatt is tisztelik, példaképként tekintenek a gyergyószentmiklósiak Miklós Rékára. Bleeding Bride (írói név), mint fogalmazott, nem engedi be életébe a cudar világ szürke ködét, talán ezért is jó a társaságában lenni. De ismerjük meg közelebbről a Mutass jó példát! program Hargita megyei második helyezettjét!

Hirdetés

– Említetted, hogy lakásátalakítás közben vagytok, ez azt jelenti, hogy a napokban nem nagyon volt alkalmad A téboly kertje című, második könyvednek a folytatásán dolgozni?

Attól függ, mi számít konkrétan a köteten való munkának, hisz írni nem volt lehetőségem, de rengeteget tudtam fantáziálni, különböző posztapokaliptikus helyszínek belecsempészésén gondolkodom, mivel frissen bennem él a tapasztalat a poros bunkerek atmoszférájáról.

 – Egyébként napi rendszerességgel, elvonultan írsz, vagy összevárod, gondolatban előkészíted a mondanivalódat, és egy nagy lélegzetvétellel, egy ültödben rögzíted a történetet?

 – Kicsit is-is. Eleinte irkálok, dolgozgatok, aztán amikor igazán elkap a hév, akkor van igazi termés is, egyben.

Fotó: Bodó Attila

– Nem titkolom, beírtam az írói neved a Google-keresőbe, hogy bővebb képet kapjak rólad és főként írói munkásságodról. Elég sokan főként Magyarországon keresik a könyveidet, többen közülük blogot vezetnek, és ott beszámolnak történeteid kapcsán a személyes olvasási élményükről. Milyen érzés visszaolvasni ezeket?

 – Mindenképp érdekes látni, de bevallom, hogy míg pár éve tudatosan követtem, most már csak véletlenül találom szembe magam ezekkel az írásokkal. Félreértés ne essék, nem a negatív kritika miatt változtattam a szokásomon, hanem egyszerűen rossz felé vitték a figyelmem, túl sokszor szembesültem azzal, méghozzá a legpozitívabb véleményeknél, hogy mintha nem azt olvasták volna, amit írtam. Ilyenkor mindig megfordul a fejemben, hogy ha az egykori szerzők látnák a tankönyvekben szereplő műelemzéseket, jóváhagynák-e azokat. Vajon ők ugyanazt gondolták saját írásukról, mint amit az oktatási rendszerben oktatnak róluk?

– Az zavar, hogy inkább Magyarországon alakult ki erőteljes olvasói közösséged?

 – Valójában azt látom, hogy nálunk nincs akkora kereslet a zsánerirodalomra, sőt sok esetben még azt a fogalmat, hogy szórakoztató irodalom, sem igen ismerik az emberek, így sokkal ritkább az, hogy ilyen könyveket vásároljanak. Én ezzel akkor is tisztában voltam, amikor belevágtam tudatosabban az írásba. Inkább pozitív meglepetés, hogy sikerült segítség nélkül, több száz kilométerről, egy telített piacon elérni azt, hogy egyáltalán legyenek olvasóim. Ez a szép a könyvek világában, hogy így vagy úgy, de minden történet hazatalál valakinek a polcán, nem számít a földrajzi határ.

Fotó: Szász Adorján

– Lehet tudni rólad, hogy már ötéves korodban írónak készültél, sőt amikor még nem ismerted a betűket, édesanyádnak diktáltad le az első mesédet. Mit gondolsz, miért volt benned ilyen konkrét az elhatározás, hogy írni fogsz? Mi vonzott erre a pályára?

Nem tudom, pedig meglepően sokat szoktam ezen gondolkodni, főleg amikor rádöbbenek, hogy olyan mértékben erre az egyre fókuszáltam, és minden időm és energiám belefektettem, hogy nem is értek semmi máshoz. Elsősorban kóros olvasónak tartom magam, talán csak így tudtam egy következő szintre vinni a könyvekkel való mély kapcsolatom.

 – Milyen érzést ad neked az írás, a történetszövés?

– Élvezetes. Egyébként szerintem mindenki ismeri az érzést, legalább gyerekkorából, amikor a kedvenc meséket átalakítva eljátszotta, csupán én nem akartam kinőni.

– Saját fantáziavilágot alakítottál ki, ebben alkotsz, oda térsz vissza, és megkockáztatom, hogy ott is érzed igazán otthon magad. Milyen ez a világ, bepillantást engedsz nekünk?

– Nemrégiben beszélgettem egy régi ismerősömmel, aki közölte, hogy az én valóságomnak köze sincs mindenki máséhoz, de szerinte az enyém egy sokkal jobb hely lehet. Szeretném hinni, hogy igaza volt. Ismét csak azt tudom felhozni, hogy az én fantáziavilágom gyermeki, nem engedem be a felnőttek racionális búját- baját, a cudar világ szürke ködét. Annyi negatív impulzus ér nap mint nap mindenkit, amit akaratlan magával cipel – na én ezt a csomagot pakolom le, nyom nélkül eltakarítom, amikor magam lehetek. Elég realistának tartom magam, de amikor nem muszáj, akkor nem akarok a monoton hétköznapokban időzni.

Fotó: Kinda Andrea

– Két könyved kapható a könyvesboltokban, az első a Fekete Fivérek, a második A téboly kertje, mindkét történetből kiérezhető egyfajta társadalmi kritika, talán az emberi kapcsolatok, előítéletek, döntések foglalkoztatnak téged a leginkább. Milyenek látod a mai társadalmunkat?

 – Színesnek, amolyan szürke ötven árnyalatának. Nem szeretnék nagyon általánosítani, mert a társadalmunk sok-sok egyénből és egyéniségből tevődik össze, csak a saját tapasztalataimra hagyatkozhatom, viszont azt látom, hogy egyre több az egyén, és kevesebb az egyéniség. Ridegek vagyunk, a sok csomag megtöri a gerincünket. Mindentől félünk, ami kicsit más, mint a megszokott, mindenáron el akarjuk pusztítani azt, ami a karámon kívül esik, és minden erőnkkel küzdünk az ellen, hogy megismerjük azt, ami a mi mércénk szerint nem normális, ezzel pedig mérgezzük a saját lelkünket is.

– Mi dühít fel a legjobban?

– Az emberi butaság. Nem a diplomákban mért intellektusra gondolok, hanem a fröcsögő, mérgező, empátiát nélkülöző, irracionális, de annál kényelmesebb butaságra, amibe ha egyszer bekerülünk, akkor szinte lehetetlen kimozdulni. Magamban csak alkonyzónának nevezem ezt a tömlöcöt.

– Van benned társadalmi felelősségvállalás?

– Néha. Aztán jön a keserű pirula, amikor elmegy a kedvem a társadalomtól is. Egyébként próbálok csak olyasmit tenni, mondani és leírni, amiben hiszek, még akkor is, ha ez sokak szerint túl sok.

Könyvturi - élőkönyvtár, EMKISZ rendezvény, Kolozsvár

– Ha már társadalmi felelősségvállalásról beszélünk, ide kívánkozik, hogy megkérdezzem, miért indítottad el Gyergyószentmiklóson a Tini Irodalmi Kört (TIK). Van benned pedagógiai érzék, tanítási vágy?

Egyszerű: mert még nem volt. Az az általános vélemény köszönt szembe, amikor elindítottuk a TIK-et, hogy nemes gesztus, de életképtelen, mert ugye a tinik  ilyenek, olyanok, amolyanok, csak sms-t olvasnak, azt is rövidített szavakkal. Én meg szó, mi szó, imádok még azért is ellentmondani a bölcs tapasztalatoknak, és hittem azt, hogy igenis közelebb lehet hozni a gimis korosztályhoz az irodalmat, ha azt rendhagyó módon, a merev tankönyvszabályzattal párhuzamosan teszik. Két év után kijelenthetem, hogy igazam lett. Egyébként nem hiszem, hogy pedagógusnak való lennék, nem is igazán nevezném tanításnak az irodalmi körös tevékenységem. Köztem és a tagok között annyi a különbség, hogy én már tíz év tapasztalatával vagyok 18 éves.

– Hogyan dolgozol a fiatalokkal?

Mint már korábban említettem, én (szándékosan) megrekedtem a gyermeki szinten, így azt gondolom, hogy könnyen megtalálom velük a közös hangot. Ennek ellenére, mint a kutyaidomításnál is, éreztetni kell kicsit, ki a főnök, így lettem amolyan tyúkanyó, akire sokszor, azt hiszem, azért hallgatnak, mert nem a merev, szürke felnőttet látják bennem, ezért amit esetleg egy szigorú osztályfőnöktől nem fogadnak el, azt tőlem könnyedén, és adott esetben meg is fontolják.

– Vitathatatlan, hogy a fiatalok számára élményt és fejlődési lehetőséget jelent a kör tagjának lenni, sokan ennek a tevékenységednek a mentén jelöltek a Mutass jó példát! programba, de mit ad neked a tinédzserekkel való közös munka?

– Engem feltölt, és hiába, hogy sok esetben egy tonna határidős munkát hagytam félbe, vagy két munka között kellett rohannom, hogy elérjek a heti találkáinkra, szívesen tettem, mert nem fárasztott az a pár óra, hanem egyenest lendületet adott. Amikor jön az újabb kicsengetési kártya, és tudom, hogy vagy Kolozsvár, vagy épp Anglia elvisz a csapatból valakit, beismerem, hogy jócskán megkönnyezem. Ezenfelül rettenetesen büszke vagyok rájuk, amikor látom, hogy mekkorát fejlődtek ahhoz viszonyítva, amikor elkezdtünk közösen dolgozgatni. Hála nekik, nemcsak a vér szerinti lányom van, hanem egy egész kupacnyi fiam-lányom. Szeretem őket, és jó látni, hogy bár nagyon eltérő egyéniségek, a TIK összekovácsolt egy igazi kis csapatot.

Könyvturi - élőkönyvtár, EMKISZ rendezvény, Kolozsvár

– Hogy érzed magad Gyergyószentmiklóson? Bár olvasói táborod miatt akár Magyarországon is megvethetnéd a lábad, szülővárosodban maradtál, itt van a családod, és a helyi közösség fejlődésében is szerepet vállalsz…

Én nem tudok néptáncot járni, a székely ruhától viszketek, nem lobog a kék- arany zászló az ablakomban, a lányom keresztapja román, és még magyar állampolgárságom sincs – ez így mindent elmond rólam, igaz-e? De mivel divat elmenni innen, én meg sosem szerettem követni a trendet, inkább még azért is itt maradok. Na de mielőtt kinyílna bárki zsebében a bicska, a viccet félretéve, én a látszat ellenére ízig-vérig székely vagyok, és nagyon lokálpatrióta. Akárhová elutazhatom a „buletinemmel”, meg is teszem, mikor csak lehetőségem nyílik rá, két-három nap időnként jólesik, de én sosem leszek otthon sehol máshol. Nekem itt a helyem, ebben a városban, amely néha annyira kaotikus, hogy elegem lesz belőle, és olyankor elvonulhatok duzzogva írni. Szeretem, hogy mindenkinek köszönhetek az úton, és bármilyen irritáló néha, jó olyan helyen élni, ahol mindenki azt hiszi, hogy ismer.

– Milyen jövőt látsz magad előtt íróként Gyergyószék közepén?

– Semmilyent. Íróként itthon különösebben nincsenek terveim, ha az nem számít annak, hogy valószínűleg a következő kötetem is kapható lesz az Iroma könyvesboltban, mint ahogyan az eddigiek is. Egyébként sincsenek nagy, megugorhatatlan jövőbeni elképzeléseim, inkább abban reménykedem, hogy az, ami van, nem omlik meg. Gyergyói vagyok, azzal jár egy egészséges adag pesszimizmus, valljuk be, ezért jó, ha a lehető legintenzívebben élünk a mában, a jövőt meg rábízzuk másra, legalábbis négyévente mímelve, pecsétekkel.

Könyvturi - élőkönyvtár, EMKISZ rendezvény, Kolozsvár

A jelölők véleményeiből:

„Nehéz lenne egy jellemvonást kiemelni, mivel ez az ember rengeteget tett a gyergyószentmiklósi fiatalok neveléséért, irodalmi műveltségéért, ugyanakkor nemegyszer láthattunk már bemutatót az általa írt mesékből, könyvet adott ki, és létrehozott egy ifjúsági irodalmi kört, ahol mindamellett, hogy regényeket elemeznek, a fiatalok bátran bemutathatják saját írásaikat, játékosan fejlődnek, és felkészülnek a magyar nyelv és irodalom érettségire. Megtanítja őket arra, hogy ne féljenek az újtól, merjenek bátran kibontakozni és nyitni a lehetőségek felé. De ha mégis ki kellene egy jellemvonást emelnem a sok közül, akkor az a bátorság lenne, mert bátor volt, hogy újat teremtsen, bátor volt, hogy elkezdett fiatalokkal foglalkozni, és bátor volt, hogy mert álmodni és mert megvalósítani, szerintem ez az, ami példaértékű.”

A zsűri értékeléséből:

„A szellem szárnyalásra ösztönzésének szándéka igazán naggyá teszi a jelöltet, és kitartó cselekvése kiemeltté!”

„Tiszteletre méltó az, hogy szakmai tudását és hozzáértését fiatalok irodalomszeretetének kultiválására is használja.”