Nő az, aki éltet

Örs fiam, az Ödipusz-komplexusban nyakig elmerülve, valósággal elkényeztet a bókjaival mostanság. A nőnapi ünnepi vacsorára készülődöm éppen, tollászkodom, csinosítom magam a tükör előtt, kíváncsian kutatom tükörbéli képmásom visszaigazolását, hogy jó nő vagyok, karcsú és vonzó, és... Szóval, ellenállhatatlan. 

Hirdetés

Várom, hogy az érzés megérkezzen, hasamat behúzom, szempilláimat rebegtetem. És meg is érkezik az érzés, csak épp nem onnan, ahonnan vártam, hanem fiam szavai hatására, aki a wc fele rohanva egy gyors odapillantás erejéig megtorpan, végigmér, ahogyan csak férfi tud nőt, és az ötéves kisfiúk csalhatatlan objektivitásával megállapítja:

- Oltári jó nő vagy, kicsi anya!

Szóval, újra kellett kezdjem a sminkelést, miután a fele lefolyt az arcomon, de női önbizalmam rendíthetetlenségével indultam aznap este a buliba.

Elgondolkoztam közben azon, hogy mit adott, mit tett hozzá, hogyan színezte nőiségemet az anyaság? Igazán anyaként nő egy nő? Hogyan tudja megőrizni egy nő nőiségét, hogy ne fulladjon bele az anyaszerepbe? Anyává válásuk után miért vonzóbbak egyes nők?

Nagy feminista élharcos vagyok, női önbizalom-, önértékelés-erősítő csoportokat vezetek, fontos számomra a női egyenjogúság, de be kell látnom, hogy nőként kiteljesedve, kivirágozva igazából gyerekeim megszületése után éreztem magam. Nőket nézek a környezetemben, hallgatom őket, és azt tapasztalom, hogy anyává válva mintha a lét olyan dimenziójába kapnánk beavatást, amely ezidáig ismeretlen, elérhetetlen volt számunkra. És ezzel egy időben mélységesen átérzem azon nők fájdalmát, akik számára ez a lehetőség nem adatik meg. Ilyenkor azt is gondolom, hogy nem lehet csak az anyaság a női önmegvalósítás egyedüli célja, de az tagadhatatlan számomra, hogy a női kiteljesedést sok nő számára az anyaság hozza el.

Mert az anyaság, ha a biológiai részről nézem, egy olyan lehetősége a nőnek, amelynek során testében megfogan, fejlődik, növekszik egy élet, akit majd útjára bocsájt. Bárhonnan nézzük,  csoda. Nem egyedül valósítja meg, hála istennek, kell a férfi, az elindító, az erő, a társ, a támasz.

Lelki-szellemi értelemben viszont azt látom, az anyaság több mint a biológiai ösztön, adottság. Függetlenül attól, hogy szült vagy sem, a legtöbb nő anya is egyben akkor, amikor alkot, létrehoz, ápol, támogat, szárnyakat ad, gondoz, táplál, szeret, óv és véd. Mindezt olykor szelíden, olykor villámokat szórva. Anyáskodik az Élet különböző arcai fölött. Aki szeret jókat főzni, örömmel és szeretettel fűszerezni, asztal köré vonzani, az Életet étellel táplálni, az szinte önmagából ad, átalakít. És mi ez, ha nem a nagy női misztérium kicsiny mása? Akinek a lakásban a virágai megélnek, sőt virulnak, illatoznak, ő pedig észreveszi a levelek állásán, hogy mikor szomjasak, vagy azt, ha nem szeretik az új helyüket, az figyelmével ápol és éltet. Akihez szívesen bújnak a cicák, kutyusok és mindenféle házi kedvencek, mert kezeiből simogatás és gondoskodás árad. Akivel a gyerekek szívesen játszanak, mellette elalusznak, ha baj van, hozzá futnak, abban a nőben érzik a biztonságot, elfogadást. Amelyik nőhöz a férfi bújik, de nem, mint anyjához a gyermek, hanem mint mágneshez a vas, elemi erővel és tehetetlenül, mert érzi ösztöneiben, hogy ott nyugszik meg és kezdődik az Élet.