Nők, cipők, szép idők

Tudod, kedves jóhiszemű olvasó, hogy minden javíthatatlan emberi vonásnak van egy nagyon hosszú története, amikor még az élet olyan volt, mint egy angol marhasült: nyers és véres. De nem az élet sületlen részéről szeretnék most mesélni, hanem éppen ellenkezőleg, egy olyan dolognak az eredetéről, ami még ma is boldoggá teszi az emberek felét. A szebbik felét.

Arról a felhőtlen örömről van szó, amikor a nő megvásárolja a huszonhetedik pár cipője után a huszonnyolcadikat, vagy a negyvenkettedik után a negyvenharmadikat is. Gondolom, érted, hogy miről beszélek.

Ez nem kerülhette el a boldogságkutatók figyelmét, főleg azokét nem, akiknek a két pár kopott cipőjét már régen kiszorították a cipőspolcról. Az ilyen tudósok szerintem tökéletesen alkalmasak arra, hogy, akár felemás cipővel a lábukon, könyvtárak és levéltárak mélyén keresgéljék a megfejtést e fura női magatartásra. És lám, én máris felkínálok egy magyarázatot, ami visszaröppent bennünket egy olyan világba, amikor még mezítláb rúgták a port az emberek. A porban maradt lábnyom akkor olyan volt, mint manapság a hűtő oldalára ragasztott cédula, amin az áll, hogy „átugrottam a szomszédhoz fehérborsért, azonnal jövök”. Nagyon értették ezt a porba írt ábécét a férfiak, minden talp alakját ismerték a faluból, sőt még azt is, hogy merre tart, és mikor fog visszajönni.

Aztán odakeveredett a faluba egy angyali teremtés. Ő volt Illangó, egy gyors lábú tündér, a kőkori Marilyn, ha így érthetőbb, akinek alakja, mint egy szép korondi szilvaízes fazék, mellei kemények, mint a kókuszok, és tomporán annyi zsír volt, mint egy kékbálnának. A becsavarodott férfiak titokban hosszan csókolgatták a lába nyomát, hiszen ő egy igazi földön járó angyal volt. Szépségénél talán csak a huncutsága volt nagyobb. Hol az egyik, hol a másik férfi kunyhójába osont be mézédes csókokat osztogatni, és a bezsongott férfiak majd megőrültek a féltékenységtől. Már akkor is dühöngött ez a férfinyavalya, hogy mindegyik kizárólag magának szerette volna a nőt, és mivel pillanatok alatt megfejtették a porban maradt cuki kis talpacskájáról, hogy éppen kinél járt, minduntalan csihi-puhi volt a faluban, ütötték egymást a megzavarodott hímek.

„...ahány női cipő, annyi elcsavart fej, annyi beváltható szerelmi történet”

Amikor már minden férfi szeme alatt kék-zöld foltok éktelenkedtek, Illangó érezte, hogy eljött az ő ideje (ez volt a matriarchátus), rendet kell teremtenie az elfajzott hapsik között, és meghozta a civilizációtörténet egyik legbizarrabb döntését. Meglátogatott minden egyes szeretőt, megcsókoltatta és szépen lemérette a talpacskáját, és lábbelit kért ajándékba. Arra gondolt, hogy minden egyes férfit más cipőben látogat majd meg, így a gyors cipőcserék miatt vadász legyen a talpán, aki eligazodik. A sok jáger kaptafára cserélte az íját, és érkeztek a szemet gyönyörködtető ajándékok: kecses topánka, vékony szíjú szandál, pofás facipő, szarvasbőr openka, hosszú szárú szőrcsizma, vicces csőröscipő, magas talpú zsiráfetető, sőt még olyan is volt, amelyiknek kemény fából hosszúra és tűvékonyra faragták a sarkát. Ez lett Illangó kedvence, pedig hetekig úgy lődörgött benne, mint a mézsörtől részeg ürgék az alkonyatban. Az ötlet briliánsan működött. A férfiak egy darabig még fürkészték az út porát, de minduntalan ismeretlen nyomokat fedeztek fel, ami sem ember, sem állat nyomára nem emlékeztette őket, így zavaros meséket habogtak lidércekről, fúriákról és boszorkányokról. A kedélyek lenyugodtak, minden pasi csacsi módon elhitte, hogy Illangó csak hozzá jár hancúrozni, és szent volt a béke. Kedves, hinni vágyó olvasó, ez hát a ködös múltbeli üzenet: ahány női cipő, annyi elcsavart fej, annyi beváltható szerelmi történet. Ugye, nagyon kell már a következő?

 Kiemelt kép: pixabay.com

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2014. novemberi lapszámában jelent meg. 

Előfizetésért látogasson el webáruházunkba >>>