Palicsi kitérő

Bármilyen furcsán hangzik, nem tudok betelni a körülbelül ötven százalékban magyarok lakta Paliccsal. Hiába voltam ott kétszer, 2015 és 2016 decemberében, ezentúl minden évben vissza akarok menni, lehetőleg más-más évszakban. Úgy érzem, még rengeteg újdonságot rejt. Lehet, hogy kevesen hallottak róla Erdélyben, de remélem, hogy rövidesen sokaknál felkerül a bakancslistára.

A Palicsfürdőként is emlegetett település Szerbiában, az azonos nevű tó partján, a Vajdaság északi részén található. Temesvárról leghamarabb a kunszőllősi (Lunga) vagy a zsombolyai (Jimbolia) határátkelőn lehet megközelíteni, és mindössze nyolc kilométerre fekszik Szabadkától. Engem első látásra lenyűgözött, bár akkor szinte semmit sem tudtam róla. Ottlétünket csaknem háromórás sétával kezdtük Szerbia egyik legszebb állatkertjében, és már akkor feltűnt, hogy a helybeliek nem fukarkodnak a magyar feliratokkal, sőt meg sem próbálják elrejteni a magyar múltat. Utólag tudtam meg, hogy Palicsot 1462-ben Mátyás király említette először Paly néven az adománylevelében, amikor a helyén levő pusztát és tavat édesanyjának ajándékozta. A tó vizének és iszapjának gyógyító erejét a 19. században fedezték fel, és a mai település is akkor kezdett kirajzolódni; később az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legfelkapottabb fürdővárosa lett.

Már az első tóparti andalgás visszarepíthet a 20. század elejére, amikor a hajdani társadalmi szokások miatt a hölgyek csak egy számukra kijelölt helyen fürödhettek. Magát a helyszínt nem nehéz elképzelni, hisz még ma is létezik a vízbe nyúló, teljes egészében cölöpökön álló, fából épült Női fürdő. Az időutazás pár méterrel odébb, a Zenepavilonban folytatódhat, ahol számos promenádhangversenyt szerveztek, majd váratlanul a Vigadó egykori báltermében találjuk magunkat. Mindhárom szecessziós stílusú építmény.

Palicson nemcsak a történelem-, hanem a sportszerető énem is talált kedvére valót. A Bagolyvár mellett áll a „vasparipás bajvívó” néven is emlegetett szabadkai születésű Vermes Lajos szobra (a Kolozsvári Egyetem vívómestere is volt), aki 1880 és 1914 között, az első világháború kitöréséig rendszeresen szervezett Palicsi Olimpiai Játékokként is emlegetett nemzetközi versenyeket. Maga a viadal a Pierre de Coubertin báró által megálmodott újkori olimpia egyik elődjének is tekinthető. A sportolók a Vermes Lajos által építtetett Bagolyvárban laktak, ezért sokak szerint ez volt a világ legelső olimpiai faluja.

Lujza-villa, Bagolyvár /fotó: adattar.vmmi.org

Bár még nem fejezték be a korszerűsítését, jólesett eljátszadozni a gondolattal, hogy néhány év múlva akár ebben az épületben is eltölthetnénk egy hétvégét, persze ahhoz szálláshellyé kellene alakítani. De most sincs miért panaszkodni, hisz számos panzió és szálloda, sőt jó néhány svájci stílusú villa közül is lehet válogatni. Az egyik ilyen épületben lakott nyaranta Karády Katalin színművésznő, aki egy alkalommal meztelenül lépett ki a teraszra, de amilyen hamar megjelent, olyan hamar el is tűnt a megrökönyödött leselkedők szeme elől.

Manapság másfajta izgalmakban lehet részük a turistáknak. Vitorlázhatnak, szörfözhetnek, evezhetnek a tóban, fürödni viszont a víz szennyezettsége miatt nem tanácsos. Mindegyik évszak bővelkedik programokban: a szezonnyitó majálison kívül májusban lesz Borünnep, júniusban EtnoFest, júliusban Nemzetközi Filmfesztivál és Elektronikus Zenei Fesztivál, míg szeptemberben Palicsi Szüreti Napokra, decemberben pedig Tepertőfesztiválra és kézműves vásárra várják a látogatókat, és évente többször rendeznek regionális és nemzetközi vitorlásversenyeket. Természetesen a helybeli és a nemzetközi konyhát is érdemes kipróbálni, az éttermekben pedig jó esély van arra, hogy magyarul is megszólaljon a pincér, de angolul is bátran beszélhetünk.

Vermes-villa /fotó: adattar.vmmi.org

Múlt év decemberében az egyik tóparti vendéglőben sörözgettünk, amikor a tulajdonos két fiatalember segítségével egy nagy lábas pörköltet hozott be az ajtón. Pár perc múlva nekünk is mondott valamit szerbül, de semmit sem értettünk belőle. Szerencsére két magyar hölgy ült a közelünkben, akiktől megtudtuk, hogy aznap este mindenki a ház vendége, így mi is megkóstoltuk a fejedelmi vacsorát. Egy másik helyiségben négy férfi kártyázott egy asztalnál, ketten magyarul, ketten szerbül beszéltek, és gond nélkül megértették egymás nyelvét. Palics főként ezért vett le a lábamról: ismételten bebizonyosodott, hogy marakodás nélkül, békében is lehet egymás mellett élni.

Fotó: Farkas-Ráduly Sándor 

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2017. áprilisi lapszámában jelent meg. 

Előfizetésért látogasson el webáruházunkba >>>