Rali: mentális tréning

Tavaly óta újra nagy sikerrel dübörög a Hargita Rali, a népszerű rendezvény nyolc év kihagyás után ismét Székelyudvarhelyre és környékére vonzza az autósport szerelmeseit. Ferencz Csabát, a rali főszervezőjét, valamint feleségét kérdeztük.

 

A székelyudvarhelyi Ferencz Csaba 1999-től versenyez, volt már országos bajnok, az utóbbi éveket főként bíráskodással töltötte. Egy ideje aktívan nem versenyzik, mert minden energiáját és idejét a rali szervezésére összpontosítja, de bevallása szerint adrenalinfüggő. Juditot inkább a technika, az autók fejlődése nyűgözi le.

Fotó: Csedő Attila

„Amikor évről évre újabb autók jelennek meg, kíváncsi vagy, hogy mit tudnak. Folyamatosan javítanak a gumikon, futóművön, az egész technikát fejlesztik. S amikor egy jó technika egy jókezű pilótával találkozik, nagyon jó látni, mi jön ki belőle”

– magyarázza szemmel láthatóan nagy lelkesedéssel Judit.


A jó pilóta szenzációsan kell memorizáljon, improvizáljon, hatalmas koncentrációs képessége kell legyen – veszi át a szót Csaba.

„És fizikailag is nagyon kell bírni. A top versenyzők között is meg lehet nézni, senki sem testes, mert tűzálló ruhában vagy, alatta még egy rend alulöltözet, s ha kint 35 fok van, bent az autóban kb. 70, és x kilométeren keresztül mész 70 fokban, az olyan, mintha egy kazánban ülnél. Versenyeken sok vizet veszítünk, fogyunk akár 2-3 kilót is. Szóval kemény mentális tréning a rali. Inkább agymunka, de lelkileg is nagyon ott kell legyél. Mérték már meg versenyzők pulzusát, olyan 180-190 körül van végig. A szív igénybevétele olyan, mintha sprintelnél.”


„Nagyon sok olyan embert ismerek, akik szeretik az autósportot, gyorsan szeretnének vezetni, csak nem tudják, hogy ez mivel jár. Közúton gyorsan vezetni azonban nagyon nagy vakmerőség. Senkinek nem tanácsolom, mert ott rengeteg olyan faktor van, ami akadályozhat. Teljesen kizárni a raliban sem lehet a rizikót, de nem akkora a valószínűsége annak, mint közúton. Ha azt vesszük, az életünkkel játszunk, kockázat is van bőven, ám nagyon rendezett körülmények között zajlik az egész, mindenki tudja a dolgát, navigátor, pilóta, rendezők. Pontos program van, amit be kell tartani. Hermetikusan lezárt szakaszon megyünk, igaz nagyon gyorsan, de nagyon szigorú szabályok vannak, amit be kell tartani. Idők, kategória, rengeteg aspektusa van, kívülről nem is látszik, hogy mennyire összetett sport.”

Fotó: Csedő Attila


Ötven százalékot számít az autó


„Az autó ötven százalék. Rengeteget jelent, de csak ötven százalékot. Egy jó sofőr egy gyengébb autóból is nagyon sokat ki tud hozni, viszont egy jó kezű sofőr egy jó autóval- az a jó párosítás. Technikai sport lévén nagyon sok múlik az autón, bármikor lehet műszaki hiba, egyszerűen megfárad egy-egy alkatrész. Ez a legdrágább sport. De ha mindig kicserélik a megfelelő alkatrészeket, akkor nincsen ilyen probléma. Például az az autó, amivel a napokban teszteltünk, annak az értéke 250 ezer euró. Hihetetlen. Az, hogy csak pár kilométert is mehess vele, több ezer euróba kerül.”

Fotó: Balázs Attila


Aki vezet, az generálja a félelmet


„Ha átülök a navigátori székbe, vannak olyan szituációk, hogy félek. Ahhoz gyomor kell. Aki vezet, az generálja a félelmet vagy a biztonságérzetet abban, aki mellette ül. Ha valaki stresszesen vezet, azt rögtön megérzed. Hazudik az, aki azt mondja, hogy nem fél.”

De én nem szoktam félni melletted – szól közbe mosolyogva Judit. „Helyes! Az azt jelenti, hogy jól csinálom a dolgom. De például amikor először mentünk a Mitsubishivel – egy nagyon erős, 300 lóerős autó –, nagyon féltem, hogy ne törjük össze, mert tudtam, hogy akkor nagyon mélyen zsebbe kell nyúlni, másrészt azért féltem, mert ott voltál te, ezért nem mentem gyorsabban.”
Szeretek diktálni! Az olyan jó!

Egy kolozsvári verseny alkalmával úgy adódott hirtelen, hogy nem volt másodpilótája Csabának, így feleségét kérte meg, azonnal üljön buszra, induljon, mert ő lesz az alkalmi navigátora a másnapi versenyen. Judit éjszaka megnézte a murvapályát, és másnap már navigált is. Igaz, nappal rá sem ismert az éjszaka látott pályára, de így kezdődött, hogy ő diktálta férjének az útvonalakat, amikor nem volt navigátora.

Fotó: Csedő Attila


„Nagyon nagy hiba kell ahhoz, hogy komoly sérülés történjen egy versenyen. Közúton, a napi forgalomban nagyobb veszélynek vagyunk kitéve, mint a ralipályán. Igaz, hogy nagy sebességgel, erős autóval száguldanak a versenyeken, de maximálisan biztonságos körülmények között. Kötelező a tűzálló ruha, nyakmerevítő, testre szabott üléskiképzés, több ponton rögzítet biztonsági öv. Amikor először becsatoltak engem, azt kérdeztem, hogy hogyan lehet levegőt venni, mert annyira nem tudsz mozogni benne” – magyarázza a rali rejtelmeit női szemmel a pilótafeleség. Ugyanakkor a fizikai megterhelés mellett a navigátor agyilag is keményen dolgozik, hiszen állandó időszámolgatás van, hogy mikor hol kell lenni, mennyi idő alatt kell a következő ellenőrzési ponthoz érni, mennyi szervizidő van. Az egész verseny állandó számolgatásról szól, na meg kell ismerni a szabályzatot. Amikor a pályán a pilóták tizedmásodpercekért küzdenek, ha a navigátor elnéz egy időt, és például egy perccel korábban adja be a menetlevelet egy ellenőrzési pontnál, büntetést kockáztat. Tehát navigátorhibából is lehet bukni egy-egy versenyt.” – sorolja a másodpilóta feladatait Judit.
Ötven-ötven százalék a pilóta és a navigátor szerepe a versenyzésben – magyarázza.

„A navigátor pályabejáráskor felírja, amit a pilóta diktál neki a pályáról, azt, amit majd vissza szeretne hallani a verseny alkalmával. Ezenkívül pedig hozzáteszi a saját ilyen-olyan információit. Mert amikor versenyen diktál, fél szemmel a pályát nézi, mindig megtörténhet, hogy elnézi, vagy elveszíti szem elől, fel kell ismerni, hogy hol tart éppen, hogy onnan diktálja tovább. Ha nem, értékes másodperceket lehet veszíteni, amíg megtalálod. Ilyenkor jön még be az, hogy milyen autóval megy, milyen tempóval, mennyire bevállalós a pilóta, ezt a ritmust kell felvegye a navigátor, hogy ebben a ritmusban diktálja vissza. És ebben van a siker. Ha túl gyorsan diktálja, vissza kell a pilóta kérdezzen, ha túl lassan, mi jön, mi jön, mi jön, azért kell stresszelje magát. Tehát amikor tényleg egymásra találnak, és flottul megy minden, az az igazi.”


Soha nem akartál pilóta lenni? – merül fel a kérdés bennem Judit autószenvedélyét hallva. Pilótaférj mellett nehezen kivitelezhető – magyarázza mosolyogva. „De én szeretek diktálni. Az olyan jó érzés, hogy én mondom meg, hogy a pilóta mit csináljon!” – mondja csillogó szemek és fülig érő mosoly kíséretében. „Úgy gondolom, hogy egy jó közepes pilóta vagyok, jól vezetek, de versenykörülmények között nem hiszem, hogy élre kerülhetnék. Ha meg nem kerülhetek az élre, akkor inkább hagyjuk!”

Fotó: Balázs Attila


„Amikor meg a férjem versenyez, mindig ott vagyok a pálya szélén, többnyire a leglátványosabb helyen állok meg, azokat szeretem. Tudom az időket, hogy mikor kell ahhoz a ponthoz érkeznie, ahol én állok, ha nem érkezik időben, akkor van a baj, akkor kezdem el tépni a hajam, hogy most mi történt? Nyugodt vagyok, nyugodt vagyok, várom, zajlik a verseny, na, most jönnie kell, és akkor nő egy gombóc a gyomromba, ha nem jött. Amikor pedig jön rendes időben, az nagyon felemelő érzés. Persze az is meglehet, hogy 200 méter múlva történik valami...”