Szembenéztünk a blöffel és a Biopóker szerzőjével – interjú dr. Dósa Zoltánnal

A tavaly év vége felé jelent meg rendszeres szerzőnk, dr. Dósa Zoltán Biopóker. Blöff és egyéb fondorlatok című könyve. A vaskos kötet a blöff, a csalás, a képmutatás, a fondorlatok jelenségét ragadja meg a baktériumok világától kezdve egészen a teremtés koronájáig, az emberig. Bár igazi szakkönyvet lapozhat az olvasó, amely a legalaposabb és legátfogóbb, amit a megtévesztő viselkedésről valaha is írtak magyarul, mégis magával ragad: tudományos, de fogyasztható, komoly, miközben jó sztorikon keresztül mutat tükröt az önmagára is kíváncsi embernek.

– Tíz éve tervezed a könyv megírását. Mi fordított a blöff kutatása felé? 

– Méltatlanul keveset foglalkozott a pszichológia ez idáig a megtévesztő viselkedés kutatásával, bár teljesen átszövi a mindennapjainkat, élünk vele, figyelünk rá és próbáljuk érteni. Egy átfogó művet szerettem volna erről írni, hiszen az emberi kultúra minden részletében megjelenik, és a faj fontos stratégiáinak sorában nagyon sok a megtévesztésen vagy önmegtévesztésen alapul. 

Kicsit helyezzük el a hazai palettán a könyvet. Népszerű, nem csak a szakmának szóló munkák nem igazán látnak napvilágot mifelénk. Hogyan fogadták az olvasók a Biopókert? És a szakma? Milyen visszajelzéseket kaptál? 

– Nem jelent meg nagy példányszámban a könyv, de akikhez eljutott, azok mindannyian érdekesnek találták a megközelítést, és erényként említik, hogy rendkívül gazdag és színes, igazából túlmutat a szociálpszichológia határain is, mert az élővilág rendszerének egészéből emeli ki és tálalja a témát. Sok benne a hivatkozás, ami nem feltétlenül szakirodalmi jellegű, hanem életszagúbb, Balassi Bálint kicsapongó szerelmi életétől kezdődően egészen Karinthy Frigyesnek a saját betegségéhez, agydaganatához kapcsolódó csalóka védekezéséig. Ez az átfogó megközelítés engem is rákényszerített arra, hogy olyan területekre kalandozzam, amelyeket fel kellett fedeznem, és ezzel egy időben meg is kellett értenem, a sejtbiológiától kezdve egészen a háború művészetéig. 

Mi tulajdonképpen a blöff? 

– A blöff félrevezetést jelent, ami azt szolgálja, hogy a kommunikációs partnert rávegyük valami olyan viselkedésre, ami számunkra kedvező következményekkel jár, olykor megengedett stratégia, vagyis morálisan is elfogadott, máskor pedig nemkívánatos viselkedés, ami morális aggályokat támaszt ugyan, de az egyed és a faj evolúciója szempontjából is létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen. Blöff nélkül az emberi kultúra összeomolna, de ezen túl, kiiktatása a társas életformákból az élet ellehetetlenedését eredményezné. 

Etológiai olvasmányaimból nagyjából tudtam, hogy az állatok is élnek a megtévesztés, blöff eszközeivel, de a kötet első fejezetének elolvasása ennél jóval szélesebb horizontot tár fel az élővilágról, a csalfa természetről. Mi a magyarázata az állatvilágban a megtévesztő viselkedésnek? Mindig eredményes? 

– Az élővilágban teljesen természetes az, hogy versengés és kooperáció együttesen van jelen, és ahol versengés van, ott óhatatlanul felbukkan a csalás, a kooperáció pedig nagyszerű lehetőséget teremt a kóklereknek ahhoz, hogy másokat kihasználjanak. Mindeközben nemcsak a gyarapodásuk, hanem a puszta életben maradásuk is megoldandó probléma, veszélyeket kell megúszni, elkerülni vagy éppenséggel másokat behálózni és jóízűen elfogyasztani.

Udvarhelyi könyvbemutatón

A csalás tehát nem kizárólagosan emberi stratégia, és az élet legalacsonyabb szerveződési szintjeitől kezdődően a főemlősök világáig találunk csalókat, vagy a tudat nélküli élővilág szereplőitől a tudatosság jeleit mutató egyedekig, és ahol célravezető, ott fenn is marad. 

A könyvben a természet evolúciós játékaitól jutunk el az emberi egyedfejlődésig, a tanult cselszövés megjelenéséig. Nagyjából mikorra tehető, amikor az ember élni kezd a csalással? 

– Az embernél a manipuláció jeleit igen korai életszakaszban felfedezhetjük, már az újszülöttek is képesek befolyásolni, érdekeiknek megfelelően módosítani a gondozóik viselkedését. Képesek arra, hogy viselkedésükkel kiprovokáljanak valamilyen kívánt társas interakciót. Amíg azonban eljut a gyermek a megtévesztő stratégiának mint manipulációs lehetőségnek a felismeréséig, sokat kell tanulnia. Ez is szocializációs feladat. Többlépcsős, hosszas és egyre bonyolultabb, melynek olyan állomásai vannak, mint a másik perspektívájának a megértése, a vágy és a szándék megértése, illetve el kell jutni ahhoz az elmeállapothoz is, hogy értjük: a másik fejében az enyémtől merőben különböző dolgok lehetnek, és a felismerés, hogy a másik rá is vezethető arra, hogy az ő fejében más legyen. Ennek egy fontos állomása négyéves kor körül van, amikor a gyermekek rájönnek arra, hogy egy valós helyzetről az embereknek lehetnek hamis vélekedései. De körülbelül hatéves korukban érnek meg arra, hogy biztosan felismerjenek egy vélekedés melletti bizonyítékokat. Összefoglalva, hároméves kor körül azt hiszik, hogy a jóindulatúság a bizonyosság és hihetőség záloga, négyévesen megértik, hogy a hazugság hamis állítás, hatéves korra pedig azt is megtanulják, hogy nem csak az információ lehet hamis, hanem a közlő szándéka is. A megértési folyamattal párhuzamosan persze zajlik mindennek a gyakorlati tesztelése, vagyis az új tudást alkalmazni kezdik. 

Egész komoly értekezést írtál a divatról. Ügyes elméletek magyarázzák ezt az emberi „vívmányt”, mit emelnél ki ezek közül? 

– Manapság, ha követjük a divatot, akkor megválthatjuk a belépőjegyünket az emberi hierarchia magasabb szintjeire, mert a korábbi törvények által rögzített előjogok, státusjelzések megszűntek, magyarán a divat teljesen demokratizálódott, nem jellemző már az, hogy az elit felől szivárogjon a nem elit réteg felé, így nyilván óriási lehetőségeket tartogat mindenki számára. Pszichológiai értelemben azért, mert az öltözetével, stílusával képes bárki magára vonni a figyelmet, szociológiai értelemben pedig azért, mert megszűnt a divatirányítás elithez kötöttsége. Az elittől való szabadulással keletkezett űrt pedig a fiatal generáció töltötte fel. Ez természetesen nem véletlen. Az utóbbi fél évszázadban a szexuális vonzerő nyíltan áruba bocsátható termékké vált. A fiataloknak nem azt kell bizonyítaniuk, mint korábban oly hosszú ideig, hogy mennyire dolgosak és ügyesek, hanem azt, hogy szépek és divatosak. A divatot az ifjúság a szexuális kihívás céljából használja és nem egyéb okán. 

Nők, avagy a férfiak élnek inkább a megtévesztő viselkedéssel? Egyáltalán beszélhetünk nemi különbségekről ezen a téren? 

– Nemi különbségek nyilván vannak, ezek különbözősége elsősorban a stratégiákban jelentkezik, a szándék és cél viszont már sokkal hasonlóbb, a lehető legjobb génekkel rendelkező utódokat hátrahagyni. Mindezt úgy kell megvalósítani, hogy az ember esetében a szexuális magatartás jóval bonyolultabb, mint más fajoknál. Először is a nők peteérésének nincsenek olyan egyértelmű jelzései, mint más emlősöknél, és ennek a szexuális viselkedésben komoly következményei vannak. Továbbá az ember jóval gyakrabban él szexuális életet, mint az állatok zöme, abban az értelemben, hogy párzási periódusai gyakorlatilag nem léteznek, az év bármelyik időpontjában párosodhatnak, és teszik is ezt, fittyet hányva arra, hogy biológiai értelemben mikor bizonyulna leghasznosabbnak ágyba bújni. Szóval óriási a tét, így ez a viselkedés, érthető módon, a lehető legkuszább. 

Jobb nők vagy jobb férfiak leszünk, ha megismerjük a blöff természetrajzát szexuális, párkapcsolati téren? 

– Bizonyára igen, persze hiba lenne a fajra jellemző viselkedést minden egyedi élettörténet magyarázatára használni. Biológiai értelemben a nőnek inkább érdeke, hogy ragaszkodó párt találjon, mint egy férfinak. Nem véletlen, hogy a nők sokkal inkább arra érzékenyek, hogy a férfi érzelmileg kötődjön hozzájuk, vagyis nehezebben viselik el az érzelmi hűtlenséget, ezzel szemben a férfiak a testi hűtlenséget tolerálják sokkal kevésbé. A nők elsősorban azt a csapdát igyekeznek elkerülni, hogy nehogy támasz nélkül maradjanak, a férfiak pedig azt, hogy ne más gyerekét neveljék. Nos, ezekre a biológiai aspektusokra rátelepedik még a kultúra és társas környezet együttélésre vonatkozó szabályrendszere, illetve az egyes egyedek sajátos személyiségvonásai, tehát nem könnyű feltárni és érteni egyik nem esetében sem a szexuális viselkedés mozgatórugóit. 

Hogyan segítheti a pedagógus munkáját, ha többet tud a blöffről? Érdekes például az iskolai csalás mint megküzdési stratégia leírása… 

– Igen, nagyon érdekes jelenség, az iskolai csalás az ifjú nemzedék válasza a frusztráló iskolai környezetre, egyértelmű összefüggés van az iskolai csalás gyakorisága és az iskola tekintélyelvűsége között. Ott csalnak a legtöbbet a diákok, ahol a fenyegetettség a legnagyobb. Evolúciós biológiai szempontból elemezve és morális kétségbeesés nélkül nézve a dolog nem is olyan ártalmas, tudniillik itt edz az ifjúság a hatalom átvételére, a generációs konfrontációk színtere, ami valóban életiskolai tananyag. 

Az egyik legfurcsább pszichés jelenség szerintem önmagunk megtévesztése. Több elméletet is idézel, ami ezt magyarázza. Hozzád melyik áll közelebb? 

– Az önbecsapást vagy önáltatást a kihívásokkal szembeni megküzdés egyik formájának tekinthetjük, egy úgynevezett coping mechanizmus. Azt hiszem, hogy ez a faj szintjén is működik, hiszen az ember felelősséget szeretne vállalni a felsőbbrendűség okán más fajok iránt is, aminek sajnos egyre nagyobb kárát látjuk. Aztán megvan ez a probléma intraspecifikusan is, vagyis az emberi generációk fölérendelt hierarchiájában, amikor a gyermeket tehetetlen, butuska és irányításra szoruló lénynek tekintik a nevelőik, így jogot formálnak arra, hogy úgy neveljék őket, ahogy érdekeiknek az leginkább megfelel.

 A kötet 2016 őszén jelent meg

És az önbecsapás működik a személyes pszichés életünkben is, hiszen a stabilnak vélt személyiségünk szerkezetéhez nem szívesen nyúlunk hozzá, magyarán, ha már kialakítottunk önmagunkról egy szilárd képet, akkor nehezen vagyunk rávehetők arra, hogy ezen módosítsunk. Védekezünk a változással szemben, és ez puszta önbecsapás. 

Melyik az a pont, amikor már káros ez? 

– Mindhárom szinten könnyen kitapintható a rendellenes működés. Ha az ember pusztítja az élővilágot a magasabbrendűsége tudatában, akkor az nem vezethet jóra, ha beoltjuk gyerekeinket olyan hiedelmekkel, amelyek tulajdonképpen a mieink, akkor nem lesznek szabadon gondolkodó felfedezők, és ha önmagunkat illúziókkal tápláljuk, akkor a személyes problémáink is elmérgesedhetnek annyira, hogy képtelenek vagyunk már méregteleníteni magunkat. Elkezdünk egymás mellett is párhuzamos világokban élni, és ez semmiképp nem kívánatos. 

A béke disznóól, rend csak a háborúban van – idézed Bertolt Brecht őrmesterét. Tényleg, elképzelhető, hogy az ember hosszú távon békében éljen? Vagy csak blöff, hogy igazából legtöbben ezt akarják?

– Mindamellett, hogy az ember valójában békeszerető lény, és rendkívül érzékeny az agresszióra, nem hiszem, hogy lett volna az emberiség történetének olyan időszaka, amikor a Földön mindenhol béke honolt. Tehát szerintem nem blöff az, hogy az emberek békét óhajtanak, csak képtelenek megőrizni azt. A fenyegetettségnek pedig van igen komoly következménye, világvége-hangulatot teremt, és ez nagyon kedvez az infantilis törekvéseknek, a primitív és azonnali vágykielégítésnek. Képtelenné teszi az embert arra, hogy hosszú távon felelősséget vállaljon valamiért. 

Azt írod, hogy a média egy hatalmas, jól szervezett megtévesztés. Ez miben változott szerinted az internetes világ térhódításával? 

– Igen, a hibrid média világát éljük, amelyikben a szabadon vándorló tartalmak különböző csatornákon jelennek meg, és a legjelentősebb ezek közül a világháló. A különlegesség erős szelekciós nyomást jelent a média számára, vagyis olyan tartalmakat kell kínálnia, amelyek a figyelem folyamatos fenntartását teszik lehetővé, így napi szinten, bárhonnan elhozza a hírt, és abban a csomagolásban, amiben a leginkább tetszetős. Az üzenet pszichológiai vonzereje maximalizálódott. Ezzel egyidejűleg értelemszerűen szaporodnak a blöffök, mert a szenzációs események statisztikailag ritkák, ez az egyik sajátosságuk. Ha viszont napi rendszerességgel kell gyártani, akkor sokszor kénytelenek megtoldani a pőre valóságot valami olyasmivel, ami különlegessé teszi azt. Szerencse viszont, hogy az emberi kíváncsiság oly mértékben szerteágazó, hogy a tömegmédia kénytelen sokféle tartalmon és sokféleképpen megfogalmazni a különlegességet, így ez soha korábban nem tapasztalt diverzitást eredményez. A legnagyobb probléma tehát az, hogy milyen csoportokhoz csatlakozunk, és miként oldjuk meg az információk szűrését. Sajnos ez a szocializációban nagyrészt hiányos, tudniillik a fiatalabb generáció jóval többet tud az eszközök hogyanjáról, mint az idősebb, olyan állapotot hozva létre, amire nem volt példa még a történelemben. 

Jó vagy rossz, hasznos vagy káros dolog ez a biopóker? Van egyáltalán, aki nem él vele? 

– Létező dolog, aminek megvannak a hasznos és árnyoldalai. Ez utóbbiakra utalva, bármely együttműködésre épülő csoportban felbukkanhatnak olyan egyedek, akik kihasználják a többiek önzetlenségét, illetve azt is, hogy az önzetlenek nem hajlandóak időt és energiát fordítani arra, hogy eltávolítsák őket. A túl sok „potyautas” ellehetetleníti egy csoport működését, mert ők mindig azt lesik, hogy minél kisebb személyes ráfordítással minél nagyobb személyes nyereséget produkáljanak, ennél fogva a közösségnek nincs haszna belőlük. Magyarán, egy közösség halálát jelenti, ha a pusztán egyéni érdeket követő tagok túlszaporodnak, mert a szabálytisztelők képtelenek lesznek eltartani őket. Ez fontos tudás kellene hogy legyen. Amúgy meg nem hiszem, hogy akadna ember a Földön, aki ne tetszelgett volna önző és önzetlen szerepben egyaránt, ennél fogva azt is hiszem, hogy nincs olyan ember, aki ne blöffölne, függetlenül a szándéka tudatosságáról. 

Kiknek ajánlod a könyvet? 

– Legmelegebben azoknak, akik azt állítják magukról, hogy soha életükben nem csaltak, aztán azoknak, akik belátják, hogy a megtévesztés az élet szerves része, de a felismerés ellenére őszintén tudnak örülni az élet apró ajándékainak.

Dr. Dósa Zoltán pszichológus, egyetemi docens, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kara székelyudvarhelyi kihelyezett tagozatának vezetője. Népszerű blogbejegyzéseiről (Fejbekása) kezdte a szélesebb közönség őt megismerni, közben sorra jelentek meg könyvei is: három szakkönyv – amelyek főleg a neveléstudományokkal, pszichológiával foglalkoznak, és néhány olyan kötet, amelyben már írói vénáját is megvillantotta a szerző. A Nőileg magazin indulása óta havonta elolvashatunk egy újabb Nemes mesét, szintén Dósa Zoltán tollából. A Biopóker. Blöff és egyéb fondorlatok a Kolozsvári Egyetemi Kiadó gondozásában jelent meg.

 Fotó: Thomas Campean, Balázs Katalin, Pál Árpád, Pethő Melánia 

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2017. júliusi-augusztusi lapszámában jelent meg. 

Előfizetésért látogasson el webáruházunkba >>>