Egy szokásos hétköznapi csetepaté után gyerekeim, miután kiosztották egymásnak a nyomatékosító csattogtatásokat, nagyon megszomjaztak. Anna lecsapott a gyümölcsöskosár utolsó banánjára, és úgy döntött, hogy a maradék tejjel banánturmixot készít magának. Csakis magának, semmi esetre sem Örsnek, egy cseppet sem neki, mert az előbb úgy megrúgta, hogy „kitörött” a lába.
Figyelemfelkeltő dudorászással elkészíti, és tüntetően leül Örs mellé mozizni. Örs szemei kikerekednek, majdnem kiesnek a fejéből, bele a banánturmixba, és fájdalmas torokhangon elbőgi magát, hogy neki miért nem készített Anna. Ilyenkor, szerintem, ilyen rövid távú, heveny retrográd amnézia kapja el, teljesen elfelejti, hogy öt perccel azelőtt még bőszen csépelte Annát. Én, aki a „bízzunk gyerekeinkben, hogy megoldják konfliktusaikat” nevelési elvet próbálom magamévá tenni, a háttérből figyeltem, de nem igazán jött össze, rászóltam Annára, hogy azért nem szép, hogy így kívántatja, szívatja direkt a testvérét, tessék adni neki is egy kicsit. Anna rávágja, hogy esze ágában sincs, ő „tartja az emlékeit”, a rúgásért nagyon haragszik Örsre. Erre én:
– Kicsi Annám, én hányszor haragszom rátok, amikor szófogadatlanul viselkedtek, mégis készítek nektek palacsintát, főzök ebédet. Ha épp haragszom, akkor is szeretlek.
– Igen, mert te egy anya vagy! – vágja rá Anna.
Sok anya képes arra, hogy fel-feltámadó haragjukat körbeölelje a szeretet, mint erős bástya, támfal. A szülő-gyermek kapcsolat mély kötődése teszi lehetővé a szülőnek, hogy ilyen két erőteljes, ellentétes előjelű érzelmet egyszerre megéljen. Mindenek fölötti mély szeretet-kapcsolat szükséges ehhez, amit legtöbbször a lelkünkhöz legközelebb állókkal tudunk kialakítani, megélni. De ez a fajta szeretet mérce is tud lenni más kapcsolataink mélységeihez. Vajon kimutathatom-e a haragomat feléd, miközben nem kérdőjeleződik meg benned a szeretetem, amit irántad érzek? Érted-e, megéled-e azt, hogy „érted haragszom, nem ellened”? Köztünk van-e olyan erős kötés, egy betonnál biztosabb alap, amelyet nem kezdenek ki a harag villámai, bombázásai? Erősít-e az én haragom téged, vagy gyengít: védtelenné, sebzetté tesz? Kiérzed-e a haragom mögül, hogy azért tudok, merek haragudni rád, mert nem vagy akárki nekem, iszonyúan fontos minden szavad, tetted, a legjelentéktelenebbek is nagy nyomatékkal bírnak az én lelkemben? Természetesen az sem mindegy, hogyan haragszom.
Baráti beszélgetésekben, munkahelyi viták során, amelyeket kevésbé erős kötődés, szeretet jellemez, érzem-e magamban és benned, éreztetjük-e egymással azt az alaptiszteletet, emberségességet, amely segít abban, hogy ha egymásnak is feszülünk érveinkkel, ha ellentétes oldalon is állunk véleményünk, meggyőződésünk miatt, nem egymás ellen harcolunk, hanem valami jobbért, szebbért, nemesebbért küzdünk?
Fotó: Shutterstock
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2017. októberi lapszámában jelent meg.
