Szétnyílt hasizom: hatékony a gyógytorna

A szétnyílt hasizom egyre több nőt – és nemcsak – érintő probléma, amely korai felismeréssel és rendszeres tornával nagyon hatékonyan kezelhető. A Love YourBelly elnevezésű torna még kevéssé ismert, bemutatjuk.

LoveYourBelly, azaz szeresd a hasad – a kapós névre keresztelt gyógytornamódszer a sérült hasfal rehabilitációjára létrejött technika, amelyet a szétnyílt hasizom kezelésére alkalmaznak. A hosszanti hasi izmok szétválása ugyanis igen gyakori, főként szülés után jellemző a vissza nem húzódó, löttyedt és kitüremkedő has. A szétnyílt hasizom azt jelenti, hogy a fokozott hasűri nyomás és terhelés miatt a várandósság kilenc hónapja alatt megsérül az egyenes hasizmot összetartó kötőszöveti rosttömeg, a linea alba – magyarázza Brebán M. Noémi. Az udvarhelyi gyógytornász hozzáteszi: amikor az egyenes hasizmok eltávolodnak, keletkezik egy rés a hasfal közepén, és a hasizom elkezd másként funkcionálni.

Kezelés műtét nélkül

„A has izmait meg lehet erősíteni, vissza lehet úgy zárni, hogy a funkcióját el tudja újra látni” – tette hozzá. Ha szét van nyílva egy hasizom, visszazárni teljesen sosem fog, viszont nem kell csüggedni, hisz műtéti beavatkozás nélkül, megfelelő tornával orvosolható, illetve minimálisra csökkenthető a rés az egyenes hasizmok között.

Egyébként az elváltozás szakszerű diagnosztizálására ajánlott gyógytornászhoz fordulni, de az önvizsgálat szülés után otthon is elvégezhető. A hosszanti hasizmok enyhe megfeszítésével alaposan tapogassuk végig a hasunkat: a szétvált izmok határozottan kitapinthatók, a rész több centiméteres is lehet. Viszont fontos, hogy az önvizsgálat nem elegendő, minden esetben kérjük ki a szakember véleményét is.

Kevéssé ismert probléma

Az általunk megkérdezett anyukák döntő többsége maga fedezte fel, hogy valami nincsen rendjén a szülés után hastájékon. Olyan is volt, aki a témába vágó cikk elolvasása után ébredt rá, hogy őt is érinti a probléma. „A legbosszantóbb az, hogy sajnos még manapság is nagyon kevés egészségügyben dolgozó van tisztában a jelenséggel, nekem például azt mondták, hogy teljesen normális, hogy a szülés után fél évvel még mindig pocakos vagyok” – panaszolta Éva. Mari két gyereket szült közvetlenül egymás után, ma már tudja, már az első várandóssága alatt szétváltak a hosszanti hasizmai. „Sajnos a terhességek után sem kértem szakvéleményt, hanem internetes edzésterveket végeztem, amelyekkel a legrosszabb hatást értem el, az erősítés helyett még jobban megterheltem a hasfalam. A LoveYourBelly torna viszont nagyon szép eredményt hozott.

Nem csak nőket érint, testépítőknél sem ritka a szétnyílt hasfal /forrás: Pixabay

Kissé türelmesnek kell lenni, mert egyik napról a másikra nem mindenkinél lesz látványos változás. Most már nyolc hónapja végzem a gyakorlatokat, és a hasam majdnem visszanyerte a szülés előtti állapotát” – mesélte büszkén.

Gyógyulás – egyéni tempóban

A LoveYourBelly módszerrel mindenki a saját hasi sérülésének megfelelően tanulja meg, milyen gyakorlatokat szabad és milyeneket tilos végeznie, hogyan tudja visszaszerezni és megtartani a has- és hátizmok erejét, illetve a hétköznapokban mire kell odafigyelnie, például porszívózás vagy egy a gyermek felemelése közben, sorolja a szakember.

Korbetegség?

Az elváltozás egyre több nőt érint, szinte minden másodikat. Ennek egyik oka, hogy a nők később vállalnak gyermeket, amikor már nehezebben alkalmazkodik a testük a várandóssággal együtt járó változásokhoz, illetve sokkal nagyobb súlyú babák születnek, mint 20–30 évvel ezelőtt. De az életmódunk, illetve a genetika is befolyásolja a probléma kialakulását, teszi hozzá Noémi. „A kialakulás veszélye magasabb az ikerterhességek esetében, azoknál a várandós nőknél, akiknek előre csúcsosodó pocakjuk van, több a magzatvíz, vagy nagyobb a magzat” – tudjuk meg.

De nemcsak az édesanyákat érinti a probléma, a szétvált hasizom kialakulhat egy hasüregi szerv gyulladása miatti haspuffadástól, helytelenül végzett hasprésgyakorlattól, testépítőknél, nehéz súlyokat emelőknél, illetve férfiaknál abdominalis obesitas esetén, vagyis pocakra hízásnál.
Noémi már több ízben vezetett LoveYourBelly-tanfolyamot, fontosnak tartja hangsúlyozni: a szétnyílt hasizom kezelése egyéni, ezért az eredmény is minden esetben más, nem egyforma idő alatt várható a változás. „A sérülés mértéke, az emberi szervezet, a kötőszöveti gyengeség, a genetika, a befektetett munka is befolyásolja az elért eredményt. A tapasztalatom az: ha valaki kitartóan végzi a gyakorlatokat, néhány hét után látványos eredmény várható” – szól a jó hír azoknak, akik már elcsüggedtek volna.

Fotó: henley-practice

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2018. májusi lapszámában jelent meg. 

Előfizetésért látogasson el webáruházunkba >>>