Szinte családtagok vagyunk

Jó reggelt, Erdély! Jó reggelt, Székelyföld! - Így ébreszti a hallgatókat immár két éve mindennap Rákóczi Kinga és Kádár Zoltán, a Marosvásárhelyi Rádió műsorvezetői. Összeforrott páros, kitalálják egymás gondolatait, és Hajnalka, a kávéfőző segít nekik, hogy reggelente derűsen ébresszék a hallgatókat. Kávézzunk velük!

Jó reggelt, Erdély! Jó reggelt, Székelyföld! – Így ébreszti a hallgatókat immár két éve mindennap Rákóczi Kinga és Kádár Zoltán, a Marosvásárhelyi Rádió műsorvezetői. Összeforrott páros, kitalálják egymás gondolatait, és Hajnalka, a kávéfőző segít nekik, hogy reggelente derűsen ébresszék a hallgatókat. Kávézzunk velük!

{hirdetes}

Idén több születésnapot is ünnepeltetek. Előbb azt, hogy kétéves a Jó reggelt, Erdély!, ugyanakkor bulit csaptatok az 500. adás tiszteletére is. Közösen azonban ennél sokkal több adást vezettetek. Hogyan találtatok egymásra?

Kinga: 1998-ban kerültem a rádióhoz, és valamiért már az elején eldöntötte a vezetőség, illetve az akkori „nagyok”, hogy minket összecsapnak, merthogy összeillünk. Aztán azóta különböző műsorokat szerkesztettünk együtt. Valami miatt bennünk látták a reggeliseket. Talán azért, mert mi annyira rajongtunk az ötletért. Amikor felvetődött, hogy lesz egy egész napos magyar adás, rögtön nekünk adták a reggeli műsort. Belevágtunk, és nem tudtuk, mivel jár. Egy idő után rám is szólt a vezetőség, hogy hagyjam abba, hogy minden interjúban azt mondom, hogy a legnagyobb kihívás a reggeli műsorban a korai kelés.

Zoli: Valahogy úgy alakult, hogy nagyon jól talált a szó. Bármikor együtt kellett dolgozzunk, könnyedén ment. Könnyen megértettük egymást, egy hullámhosszon voltunk, nagyjából hasonlóan gondolkodtunk, és nem is volt kétséges, hogy ha lesz reggeli műsor, akkor azt Kingával közösen fogjuk csinálni. 

Egy húron pendültök, vagy kiegészítitek egymást?

Zoli: Kiegészítjük egymást, meg egy húron is pendülünk. Rengeteg közös vonásunk van, egymás mondatait is be tudjuk fejezni, annyira jól és együtt forog az agyunk. Mindezek mellett az érdeklődési körünk más, és ez jó. Egy rádiós műsor lényege, hogy minél színesebb legyen, és mi ezáltal tudjuk színesíteni.

Kinga: Az én válaszom is az, hogy is-is. Más típusú emberek vagyunk, más az érdeklődési körünk, a temperamentumunk is különbözik, mégis egy rugóra jár az agyunk. Mindemellett úgy hiszem, hogy megfelelő mértékű és mennyiségű tolerancia kell ahhoz, hogy két ember együtt tudjon működni.

Fotó: Raul Haţegan

Az elmúlt két évben igazán közeli kapcsolatba kerültetek a hallgatókkal. Nehéz rádión keresztül tartani ezt a viszonyt?

Kinga: Ahogy nő a hallgatói kör, egyre nagyobb a felelősség is. És mi érezzük ezt. Ha egy egyszerű játék során 4 perc alatt 200 üzenet érkezik, az azt jelenti, hogy komolyan vesznek minket. Óriási a felelősségünk, hiszen nem csak ez a kétszáz ember hallgat minket, hanem sokkal több. Ezenkívül kialakulnak olyan kapcsolatok is, ahol már szinte családtagnak számítunk. Van például egy hallgatónk, egy hölgy Maglódon, Pest megyében, aki már reggel hatkor hallgat minket, ránk köszön, és tudom, hogy ő például ott van, neki biztosan rádiózom, neki biztosan elmondom azt, amit akarok.

Zoli: Én valamivel könnyebb helyzetben vagyok, 14 éven keresztül részt vettem a Marosvásárhelyi Rádió biciklis karavánjában, a Gurul a Rádióban. Gyakorlatilag adáskörzetünk minden zegzugát bejártuk. Az emberek, akikkel találkoztunk, olyan nagy szeretettel fogadtak, amelyből mai napig, akár reggelente is, táplálkozni tudok. Egy-egy jól sikerült műsor után látom a mosolyt a csíkbánkfalvi vagy gyimesközéploki hallgatónk arcán, vagy a sepsiszentgyörgyi, baróti, oklándi hallgatók összehúzott szemöldökét, ha netán egy tréfával kicsit túllőttem a célon.

 A hallgatók alakítják is a műsort?

Kinga: Igen, folyamatosan. Amikor elindult a Jó reggelt, Erdély!, meg szerettük volna váltani a világot. Aztán rájöttünk, hogy minden napra 4 órát úgy megszerkeszteni, hogy az holnap is, holnapután is, és folyamatosan érdekes legyen, nehéz. Ahogy elképzeltük, ahhoz képest, lehet, hogy sokat mondok, talán 40 százalékban változott.

Hirdetés

Zoli: Szerintem 30 százalék – én matematikatanár vagyok, engedd meg, hogy jobban megsaccoljam. (Nevet) Nagyon jó lépés volt viszont, hogy ma már heti és napi rendszerességgel sikerül bekapcsolni a tudósítóinkat. Mivel mi nem tudunk kimozdulni Marosvásárhelyről, a stúdióból, a tudósítóinkon keresztül jutunk el a hallgatókhoz. Volt olyan is, hogy más településről vezettük élőben a reggeli műsort. Jó lenne ezt rendszeressé tenni.

Fotó: Raul Haţegan

Milyenek vagytok magánemberként?

Kinga: Én általában későn érek haza, de egész délután otthon lehetek a gyerekeimmel. Két lányom van, egy 7 és egy 9 kilenc éves, és nagy öröm, hogy a délutánt velük tölthetem. Együtt megyünk sétálni, játszunk, beszélgetünk. Szeretem a virágokat, van egy kis kertem a ház körül. Engem kikapcsol az, hogy látom például, ahogy egy kis tulipán kibújik. Emellett szeretek olvasni, filmeket nézni, játszani a gyerekeimmel, és kint lenni a szabadban.

Zoli: Számomra nagyon fontosa család. Mivel reggel korán indulok, igyekszem azt megtartani, hogy együtt ebédeljünk. Délután ugyanis tovább zajlik az élet, hárman háromfele futunk. Az ebéd a biztos pontja a napunknak, amikor a feleségem, a fiam és én együtt lehetünk. A rádión kívül van egy tévéműsorom a Marosvásárhelyi Televíziónál, a Maros Kosárlabda Klub sajtószóvivője vagyok, a hétvégéket pedig sportszerkesztőként töltöm, szóval zsúfolt a programom. Van egy bogárhátú Volkswagenem is, 1970-es évjárat. Igazi családi ékszer. A fiammal szoktuk simogatni az autót, és igyekszünk eljárni vele régiautó-találkozókra.

 Hogyan látjátok a következő éveket?

Kinga: Gondoltam már arra, hogy abbahagyom, mert úgy érzem, kiégek, nem elég érdekes már, amit csinálok, nem tudom úgy csinálni, ahogy én elképzelem. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor azt mondom, hogy a reggeli műsornak nem látom a végét. Mégis, ha már nagyon úgy érzem, hogy nem tudom csinálni, akkor leteszem. Annak függvényében szeretném alakítani az életemet, ahogy az a családomnak jó, és ehhez igazítani azt, ami a rádióhoz kapcsolódik. Lehet, furán hangzik, de a hallgatóktól is függ az, hogy én meddig fogom ezt tovább csinálni.

Zoli: Néhányszor már bennem is megfogalmazódott, hogy a reggeli műsort huzamosabb ideig nem szeretném vezetni. Elsősorban azért, mert nagyon fárasztó, és érzem, hogy kiégek. Jó lenne még egy ember, és akkor maradna egy kis idő a regenerálódásra. Ez olyan, mint a sportban, ha egy játékos hajt, akkor egy idő után elfárad, és meg kell pihenni. Nekünk erre nem sok idő adatik. Szívesen csinálnám a reggeli műsort tovább, mert nagyon jól érzem magam a hallgatókkal, és úgy hiszem, van még mondanivalóm, de el tudom képzelni magam csak a sportvonalon is, mondjuk élő rádiós sportközvetítőként.

Fotó: Raul Haţegan

Együtt képzelitek a jövőben is a rádiós munkát?

Zoli: Természetesen. Miért ne? Ez egyébként jobb, mint egy „házas” élet, mert nem merünk összeveszni.

Kinga: Igen, Zolival és Fazakas Imolával. Imola most gyermeknevelési szabadságon van, de nagyon várom vissza. Ő volt a harmadik láncszem a csapatban. Ő az a típusú ember, akivel nagyon hamar egy hullámhosszra kerültünk, és nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Én kettejükkel, Zolival és Imolával,továbbra is el tudom képzelni a jövőt a rádiónál és a reggeli műsorban.