Szorongásra szeretettel, megértéssel

A szeparációs szorongás fogalmával majdnem minden kisgyerekes szülő találkozott már. Hallhattunk arról, illetve tapasztaltuk, amint a nyolc-kilenc hónapos csecsemő nehezen vagy egyáltalán nem fogadja el az idegenek közeledtét, felügyeletét. A szorongás sok más tényezőhöz kapcsolódhat gyermekkorban, de bármely időszakról legyen szó, semmi sem fontosabb egy szorongó gyermek számára, mint testi és érzelmi biztonságot találni.

Minél kisebb a gyermek, annál nagyobb az esélye annak, hogy a számára fenyegető történéseknek sajátos és a valóságtól eltérő értelmezést tulajdonítson. Minél zsengébb korú, annál kevesebb eszköze és ismerete van ahhoz, hogy hatékonyan cselekedjen, ráadásul annál kevésbé valószínű, hogy ki is tudja fejezni aggodalmát. Könnyen abba a tévedésbe eshetünk, hogy azt hisszük, amíg nem érti, addig nem is érinti egy kellemetlen körülmény a gyermek lelki világát. Mivel a szorongás esetében az irracionális gondolatok kapnak hangsúlyt, Lazsádi Csilla játék- és drámaterapeuta fontosnak tartja kiemelni, hogy az óvodás gyermek különösen veszélyeztetett. Mint mondja, az óvodásnak nagyon erős a fantáziája, még nincs elég tudása a világról ahhoz, hogy jól elkülönítse a reálist az irreálistól, és rengeteg szokatlan helyzetbe kerül, amit szubjektíven értelmezhet.

Később, az iskoláskor kezdeténél a teljesítményszorongással találkozhatunk gyakrabban, nemcsak az iskola megterhelő követelményei miatt, hanem azért is, mert ebben az életkorban a gyermek személyiségfejlődésében a teljesítmény elérése a fő kihívás. Ha nem éli meg kompetensnek magát a gyermek mindabban, amit végez, akkor a kisebbrendűség érzése fenyegeti. A szakember megemlíti még a társas szorongást, ami azokban az életszakaszokban erősödhet fel, amikor a kortárskapcsolatok jelentősége megnövekedik: különösen gyakori serdülőknél, de óvodáskorban is jelentkezhet már.

Tiszteljük a gyermek érzéseit, ajánlja a szakember 

Szorongás esetében gyakoriak a külsőleg is észlelhető testi tünetetek. Ezek a pánik esetében a leglátványosabbak: megemelkedik a vérnyomás, vércukorszint, gyorsul a szívverés, kitágul a pupilla, izomfeszültség, remegés, izzadás következik be. A pániknál kevésbé intenzív, de kitartó szorongásos állapotot tetten érhetünk olyan jelekben, mint a körömrágás, a hajtépés, az étel megtagadása, a széklet vagy a vizelet visszatartása, éjszakai felsírás vagy álmatlanság. Jelentkezhetnek a beszéd kontrolljával kapcsolatos tünetek, mint a dadogás vagy a szelektív mutizmus, amikor a gyermek csak alig néhány személlyel beszél. Visszatérő tünet lehet a tikk, a has- és/vagy a fejfájás. A szorongó gyermek gyakran erős ellenállást tanúsít elváláskor (lefekvéskor, elalváskor, elmaradáskor).

A szakember olyan dolgokat javasol, amelyek a megelőzésre alkalmasak, illetve teret adnak a gyermeknek arra, hogy megtalálja az érzelmei kifejezésének a formáit, és kompetensnek élje meg önmagát. Mindenekelőtt a biztonságérzetét kell megerősíteni.

Hogyan tehetjük ezt?

*Azt az üzenetet közvetítsük, hogy „a világ rendben van, és te is rendben vagy, és az is rendben van, ha rosszat érzel.” Mondjuk el a gyermeknek gyakran, hogy számíthat ránk, de azt is, hogy hiszünk a képességeiben és a lehetőségeiben. Fontos, hogy adjunk hitelt a gyermek érzelmeinek, tiszteljük gondolatait, érzéseit. Jelezzük a gyermeknek az elfogadásunkat és az elismerésünket, hiszen nem egyszerű dolog szorongással élni. Például így: „Megértelek, és nagyon büszke vagyok arra, hogy bár nehéz, mindennap véghezviszed a teendőidet.”

*Egy „mondd el, mit érzel”, „mesélj arról, ami történik benned/veled” mondat kulcs lehet, ezt követően már csak úgynevezett kapunyitogatásra van szükség: „értem”, „mesélj tovább”, de gyakran egy hümmögés, bólintás, empatikus tekintet elégséges.

*Elmondhatjuk, hogy ismerős számunkra ez az érzés, mi is voltunk hasonló helyzetben, amennyiben így van. Segítsünk neki: mi hogyan oldottuk meg, vagy most hogyan oldanánk meg.

*Inkább közösen ötleteljünk, mint hogy okos tanácsokat adjunk.

*Bontsuk apró lépésekre, hogy mit lehetne tenni adott helyzetben, és ezekből akár forgatókönyveket rajzolni, írni: például 1. belépni az ajtón, 2. szembenézni, 3. hangosan köszönni, 4. kérdezni, 5. elköszönni.

*Ne erőltessük a kibontakozást, egyszerűen jelezzük, hogy amikor akarja, megtalál, elérhetők vagyunk számára.

*A szóbeli megerősítés mellett találjuk meg az ölelés, a kézfogás, a testi érintés kifejezési formáit is (óvodás- és kisiskoláskorban is feszültségoldó lehet a ringatás, a hintáztatás, a ritmikus, anyaölbeli „paradicsomi állapotot” idéző mozgatás.)

*A biztonság érzetét keltheti egy kis „kuckó” is: a gyermekek szeretnek asztal alatt pokrócokból épített sarokban, dobozokkal elkerített szobarészbe, zegzugokban fészkelni, kis önálló világot teremteni.

*Hagyjuk alkotni: festeni, gyurmázni, agyagozni! A projekció nagyon sokat segít a problémák megoldásában. Azzal, hogy a „gonosz” megrajzolható, megformázható, szerepben eljátszható, úgymond kitehető a fejből, megfoghatóvá, mérhetővé, objektummá válik, és ezáltal könnyebben kezelhetővé.

*Játsszon sokat a gyerek, mert ilyen módon levezetheti a feszültségeit! Szerepjátékaiban esélye van minden félelmetest megjátszani és kipróbálni alternatív viszonyulásokat, ez számára mind-mind gyakorlás.

*A világ és a kényes szituációk értelmezéséhez nagyszerű keretet nyújthat a mese, amelyben a hős rendszerint eljut egy konfliktusig, megharcolja azt, de a mese végén a jó győz, a nap visszakerül az égre.

*Segítségünkre lehetnek a napi rutinok és rituálék: például a rendszeres étkezés, annak a rendje, ahogyan terítünk vagy lefekszünk, vagy a naptól, egymástól való búcsúnak a rituáléja. Érdemes kialakítani közös jeleket, amelyek az összetartozást fejezzék ki.

*A következetesség is egyfajta biztonságot nyújt. A külső és érthetetlen szabályozás hozzájárulhat a szorongáshoz, de az egyezségek, a közösen kialakított rend biztonságot ad.

* Bizonyos döntésekben a kontrollt megkaphatja a gyermek, de csak csínján, mert ha a gyermeket folyamatosan döntés elé állítjuk, az megterhelő is lehet. Jó, ha a gyermek is, a szülő is tudja, hogy a „birodalom” adminisztrációja a király és a királyné, azaz az apa és az anya kezében van, a gyermek részt vehet a tervezésben, szervezésben, de a szülők a felelősek azért, hogy működjön.

*Ha adott helyzetben a gyermeken erős szorongás lesz úrrá, akkor a légzőgyakorlatok, az izmokat feszítő-lazító gyakorlatok, a mozgás, a figyelemelterelés pillanatnyilag sokat segíthet.

És mi az, amit lehetőleg kerüljünk?

*Semmiképp ne büntessük, szidjuk vagy ítéljük meg a gyermeket azért, mert szorong.

*Ne ijedjünk meg a gyermeknél is jobban a rossz érzéseitől, de ne is bagatellizáljuk érzelmeit, ne tegyünk úgy, mintha nem lenne semmi baj, az ő szervezete abban a helyzetben mást mond.

*A „Nincs, amitől félned”, „Nem értjük, miért aggódsz annyira” típusú mondatok ebben a helyzetben kommunikációs gátak, azt fejezik ki a gyermek számára, hogy nem értik meg őt, és bezárkózáshoz vezetnek.

*Semmilyen helyzetben nem ajánlott a fenyegetés, az ijesztgetés mint fegyelmezési módszer.

*Vigyázzunk arra, hogy ne verjük át a gyermeket!

*A gyermeknek fontos megélnie azt, hogy ő képes, kompetens, ezért ne tegyünk meg mindent helyette! Az ellenkező póluson pedig ne hagyjuk, hogy mindenben kizárólag a gyermek vágya, félelme, változó érzelmei döntsenek.

Lazsádi Csilla végül azt tanácsolja a szülőknek, hogy igyekezzenek egymást is boldogítani, ne legyen a gyermek problémája a család egyetlen fő ügye.

 Fotó: pixabay.com, Rab Zoltán 

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2017. májusi lapszámában jelent meg. 

Előfizetésért látogasson el webáruházunkba >>>