Tyukodi Szabolcs utazásai: deszkáról tengerre, tengerről két kerékre

Színész, hajópincér és biciklis túravezető. Minden foglalkozásához akkreditált képesítése van, mert amibe belefog, abba a legnagyobb igényességgel fog bele. Tyukodi Szabolcs éppen egy bukovinai túráról tért vissza, amelyen két amerikai vendéggel kerékpározott végig, amikor megkértük, meséljen magáról. Még csak 36 éves, de hihetetlenül gazdag élettapasztalata van már.

Hirdetés

- A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatában két, majd a Komáromi Jókai Színháznál öt évadot játszottál. Ígéretes színészként indultál, debüt-díjat kaptál, mégis úgy döntöttél: kiszállsz a színház világából. Emlékszel arra a pillanatra, amikor ez megtörtént?

- Pontosan. Pozsonyban játszottuk a Karamazov testvéreket. Ment az előadás, én ültem a takarásban, és tudtam, hogy az előadás rossz. És azt éreztem, hogy nekem innen el kell menni. Kolozsvárra nem akartam visszajönni, sem anyagi, sem szakmai megfontolásból, Magyarországtól idegenkedtem, mert ott már minden átpolitizált, a színház is. 29 éves voltam, és menekülni akartam szerelmi csalódástól, színháztól, mindentől. Hazamentem Zilahra, fel a Meszesre, és addig járkáltam egyedül, amíg meghoztam a döntést: elmegyek Amerikába, hajón dolgozni.

- A döntés és a hajóra szállás között mennyi idő telt el?

- Hét-nyolc hónap. Ezalatt kerestem egy ügynökséget, megvolt az állásinterjú, és elvégeztem egy pincérkurzust. Kíváncsi, boldog várakozással néztem az indulás elébe, hisz tudtam, hogy nemsokára a Karib-tengeren fogok dolgozni.

Fotó: Angyalosi Bea

- Mi volt a feladatod?

- Végigjártam a szamárlétrát. Kezdetben asztalokat törölgettem a személyzeti étkezdében. Aztán a tiszteket kellett kiszolgálnom. Majd következett a room-service, a büfé és végül az étterem. Közben céget is váltottam, így kerültem a Disney egyik sétahajójára, ahol 2700 vendéget 1000 fős legénység és személyzet látott el.

- A hajó legénysége mindig egy mikrotársadalom. Milyen volt ezt megtapasztalni?

- A hajó abban hasonlít a színházhoz, hogy egyikben sincs demokrácia. Kőkemény hierarchia van és kőkemény szabályok, de ott is működik a korrupció. Például a személyzetnek szigorúan tilos a vendégek számára fenntartott élelmiszerraktárból fogyasztani, csakis a személyzeti étkezdéből szabad. Mégis, akinek jó kapcsolatai voltak, szerzett homárt, garnélát, marhabélszínt. Presszókávét sem ihattuk elméletileg, de villanyszerelő kollégám szerzett egy elromlott kávéfőzőt, megjavította, mindig került bele az étteremből jó minőségű kávé, és a műhelyben, teljesen illegálisan, jókat kávéztunk együtt.

- Mi hiányzott?

- A zsíros kenyér hagymával meg a füstölt szalonna.

Fotó: Angyalosi Bea

- Az ember úgy képzeli, hogy egy ilyen helyen tálcán kínálja magát a szerelem. Fiatalok, pincérlányok, szobalányok…

- Tudod, aki hajóra megy dolgozni, mert pénzre van szüksége, vagy menekül valami elől, az nem a romantikát keresi. A jó csajok nagy része pénzes vagy a hierarchia magasabb fokán álló férfit keresett. Volt olyan is, aki, mikor próbáltam udvarolni, nyíltan megkérdezte: mit tudok nyújtani neki?

Sokan felmondtak?

- Sokan felmondanak, és sokat kirúgnak. Nem mindenki bírja: 5 hónapot dolgozni szabadnap nélkül, napi 12 órát, intimitás nincs, hisz kétágyas szobákban laksz, a magánszférád: az ágyad és fölötte egy fél méter. Ráadásul állandóan stresszelnek a vendégek által adott minősítések, mert azok alapján haladhatsz felfele vagy lefele a ranglétrán. 

- Mit tett hozzá a személyiségedhez a hajón töltött 5 év?

- Hitet adott magamban, helyrerázta az önbizalmamat. Erőt adott ahhoz, hogy saját céget alapítsak, a magam ura legyek.

- Nem fordult meg a fejedben, hogy ott telepedj meg Amerikában vagy Kanadában?

- De igen. Aztán egyszer sétáltam Vancouver szigetén, a hatalmas fenyők között, és rájöttem, hogy szép, szép, de nem az enyém ez a világ. Amikor fél év múltán leszálltam a Ferihegyen, és meghallottam a magyar szót a hangosbemondón, azt éreztem, hogy a rengeteg kóborgás után hazaértem. Nagyon jólesett. Rájöttem, hogy nekem valahol a Kárpát-medencében kell élnem.

- Három éve ismét szárazföldön vagy, és izgalmas vállalkozásba fogtál: biciklis túrákat szervezel. Ehhez megint átképezted magad…

- Igen, elvégeztem a turisztikai menedzsment szakot, tanulmányoztam, hogy a „nagyok” hogy csinálják, végül megalapítottam a TransyBike kerékpáros utazási irodát.

Fotó: Angyalosi Bea

- Kik az ügyfeleid?

- Általában külföldiek, akik Románia festői vagy számukra nagyon vad részeit akarják bejárni két keréken: Máramarost, Bukovinát, Szászföldet. De szerveztem már romániai csoportnak is biciklitúrát a Balaton-felvidékre. Sok a személyre szabott túra, mert van vendég, aki azt kéri, hogy várjam a repülőtéren, van, akinek kerékpárt kell biztosítani, van, aki egyedül akar biciklizni, én meg adok neki GPS-t, pumpát, térképet, belsőt, ragasztót, majd autón elszállítom a csomagját A-ból B-be, és ott bevárom. Vannak előre meghirdetett túrák is, ahova bárki jelentkezhet.

- Úgy érzed, megtaláltad azt a vállalkozást, ami igazán neked való?

- Imádom ezt csinálni. Az első kliensem egy francia család volt, a Tordai- hasadékba mentünk. Amikor karikáztunk a kukoricaföldek mellett, elgondoltam, hogy íme, sok gürizés, tervezés után itt vagyok, beteljesült az álmom. Óriási érzés volt.