Vadakat mentő állatorvosok

Az egyesület alapítói a vadvilág védelmét, a sérült vadak megmentését tűzték ki célul. Borka Vitális Levente mesélt nekünk a szervezet tevékenységéről.

Hirdetés

Hogyan kezd el egy állatorvos vadakat menteni?

A sors olyan emberekkel hozott össze, akiknek hasonló volt az érdeklődési körük. Például a marosvásárhelyi Milvus Csoportnál (Madártani és Természetvédelmi Egyesület – szerk. megj.) vannak barátaim, akik sérült vadmadarakat kezdtek hordozgatni hozzám. Majd egy másik, szintén Milvusos barátom felkért, hogy segítsek neki egy projektben, melynek keretében GPS nyakörvvel látják el a medvéket a befogást követően. Ehhez el kell altatni a medvéket, amelyet csak állatorvos végezhet el, én pedig elvállaltam a felkérést. Az elején meg sem fordult a fejemben, hogy ezzel komolyabban is lehetne foglalkozni, aztán szép lassan, észrevétlenül nyakig benne voltam. Pár éve pedig két kollégámmal, Köbölkuti Loránddal és Szilágyi Csongorral közösen megalapítottuk az egyesületünket.

 Milyen céllal hoztátok létre?

Ez egyik cél az volt, hogy legyen az állatmentésnek egy szervezett, jogi formája. A másik, hogy ha szervezetten működünk, akkor könnyebben tudomást szereznek rólunk az emberek, sokkal hatékonyabbak tudunk lenni, és ez által több sérült állat eljut hozzánk. Az elsődleges cél tehát az állatmentés, de nevelni is szeretnénk, főként a gyermekeket, fiatalokat.

Mire szeretnétek nevelni?

Nem feltétlenül azt akarjuk, hogy megszeressék a vadállatokat. Azt szeretnénk elérni, hogy alakuljon ki bennük egy reális kép. Minden évben nagy port kavarnak például a medvetámadások, a média szenzációt kreál ebből, miközben ezek olyan helyzetek, amelyek évszázadok óta léteznek. 200 évvel ezelőtt is volt medvetámadás, ám akkor úgy tekintettek az emberek rá, hogy a természet megszedte vámját, és megy az élet tovább. Ma azonban, ha egy juhban kárt tesz a medve, farkas, akkor már óriási a probléma. A nevelés része eaz lenne, hogy a gyermekeknek magyarázzuk el, hogy egyelőre mi mászunk bele a vadállatok területébe, és nem fordítva.

Gondot okoz a vadállatok otthoni tartása is.

Igen. Bár törvény tiltja ezt, előfordul, hogy befognak vadállatokat az emberek. A leggyakrabban őzet, de volt már olyan is, hogy medvét tartottak az udvaron. Ez nemcsak hogy illegális, de gondot okoz, hogy könnyedén szocializálódnak az emberrel, így ha meg is találjuk őket, nagyon nehéz visszaszoktatni ezeket az állatokat a vad környezetbe, néha szinte lehetetlen őket rehabilitálni.

Van olyan törvény, amely a vadállatokat védi?

Nem a törvény hiányával, hanem azok betartásával, illetve ellenőrzésével van a baj. Törvény szabályozza például azt is, hogy hány juh mellett hány kutyát tarthat a juhász, de sokkal többet tartanak, és ez hatalmas kárt okoz. A juhászkutyák ugyanis, ha nem kapnak ételt, összeszedik az őzgidát, a vadmalacot, a szarvasborjút, a nyulat, vagy ha jó falka alakul ki, akkor az anyamedvét is elhajtják a bocs mellől, és megfogják a bocsot is.

Hogyan találtok rá a sérült vadállatokra?

Általában lakossági bejelentéseket kapunk. Felkutatni sérült vadállatot olyan lenne, mintha tűt keresnénk a szénakazalban, viszont ha talál valaki egy sérült egyedet, felkeres minket. Ehhez  tudnia kell rólunk. Ha nem hallott az egyesületről, akkor utána tud nézni interneten, hogy hová viheti, kihez fordulhat. Természetvédelmi berkekben már többnyire tudnak rólunk. Nemzeti parkokból, rezervátumokból is kaptunk már sérült vadmadarakat, de Konstancától Szatmárig, Bukarestből, Olténiából és Erdélyből szinte mindenhonnan érkeznek hozzánk sérült állatok.

Ha valaki talál egy sérült vadat, mit tehet?

A törvény szerint bármilyen sérült vadállatot, lehet az fácán vagy medve, kötelezően be kell jelenteni a hatóságoknál, a legkézenfekvőbb a helyi rendőrnél, a vadőrnél, vagy a 112-es sürgősségi segélyhívót is lehet tárcsázni. Nemrég vettük fel velük a kapcsolatot, hogy ilyen bejelentések esetén minket értesíthetnek. Nagyon örültek a kezdeményezésnek, mert rengeteg ilyen jellegű hívást kaptak, és nem tudták, mihez kezdjenek.

Van, aki az állatkertbe viszi, ha valamilyen sérült vadmadarat vagy őzet talál.

Igen, ez előfordul, ám a jogszabályok szerint az állatkertek nem szabad a sérült állatokat átvegyék. Az emberekben megvan a segíteni akarás, és sok esetben az első dolog, ami eszükbe jut, hogy elviszik az állatkertbe. Ez azonban törvénytelen eljárás.

Milyen állatok kerülnek többnyire hozzátok?

Leggyakoribb pácienseink a madarak, 80–90 százalékban. Az esetek jó részében fizikai sérüléseik vannak, trauma éri őket, illetve eléggé gyakoriak az áramütések is. Télen, amikor hirtelen beköszönt a nagy hideg vagy a havazás, akkor rengeteg legyengült madár kerül be hozzánk. Előfordul olyan, hogy hurokba szorul egy medve. Ilyen esetben megyünk,és kiszabadítjuk. Volt egy olyan esetünk is, amikor bejárt a róka a városba, egy telekre. Csapdával megfogtuk, elvittük egy távolabbi helyre, és elengedtük. Tulajdonképpen a munkánk és annak sikeressége attól függ, hogy milyen az illető állat szociális elfogadottsága. Ha az emberek nem szeretik azt a fajt, nem törődnek velük, és ezek az állatok nem kerülnek be hozzánk. Így ritkább vendégek nálunk a medvék, rókák, farkasok, álompácienseink viszont a gólyák. Nagyon szeretik őket az emberek. Ha találnak egy sérült egyedet,pár órán belül biztosan szakemberhez viszik. A gólyának nagyon magas a stressztűrő képessége, jól bírják a sebészeti beavatkozásokat, könnyen tartható, nem finnyás állat, és mindig jó eséllyel rehabilitálható. Az ölyvet, vércsét vagy baglyot viszont nem szeretik az emberek, így ezeket is ritkán hozzák be.

Két éve, a Milvus Csoporttal karöltve, létrehoztatok egy menhelyet is Nyárádszentsimonban.

Igen, ez egy rehabilitáló központ, egy lábadozó. Ez legalább annyira fontos, mint maga a kezelés. Itt pillanatnyilag 4 röpdénk van, többek között egy akkora is, ahol a legnagyobb madarakat is tudjuk rehabilitálni. Most egy szirti sas lakja. Van ugyanakkor nálunk már másfél éve egy réti sas, amely tökéletes állapotban van egészségileg, ám a tollazata nem engedi még meg, hogy elengedjük. Általában ezeknél a madaraknál 3–4 év alatt cserélődik le a tollazat. Ezt ki kell várni, tehát addig nálunk marad. A cél azonban nem az, hogy itt maradjanak a madarak, hanem, hogy minél hamarabb elengedjük őket. A rehabilitációs központtal az a hosszútávú elképzelésünk, hogy minden hozzánk került állatnak tudjunk helyet biztosítani a felépülésre.

Mi lesz a tartósan sérült vadállatokkal?

Nehéz kérdés ez, és nem leszek népszerű. Nagyszeben mellett például működik egy gólyamenhely, oda el lehet vinni a tartósan sérült gólyákat, és ott leélik az életüket. Van nálunk egy kerecsensólyom, amely egy szárnysérülést követően nem tud többé repülni, őt megpróbáljuk Magyarországon egy szaporító programba bevonni. Bizonyos fajok esetében tehát lehet megoldást találni, de a legtöbb esetben nem. Ha lenne elegendő hely, illetve pénz az élelemre, fenntartásukra, akkor lehetne a röpdékben tartani őket életük végéig, ám a jelenlegi megoldásunk sajnos az, hogy a tartósan sérült állatokat elaltatjuk. Tudom, hogy ez állatvédelmi szempontból nem etikus, de nincs rá lehetőségünk, hogy életük végéig tartsuk őket.

Jelenleg honnan kaptok anyagi támogatást?

A magunk szerény módján megpróbálunk mi is kampányolni az adók felajánlható 2 százalékáért, így idén is várjuk a támogatókat. Az előző években sikerült ebből annyit összegyűjteni, hogy az egyesületet fenn tudjuk tartani. Ezenkívül magánszemélyek szoktak még bennünket támogatni.

Neked melyik a kedvenc vadállatod?

Nincs kedvencem, ám nagyon különleges érzés olyan állattal foglalkozni, ami nagyon ritka példány, ilyen a kerecsensólyom. Egy állatorvosnak kihívást jelent, magyar embernek meg pláne, hiszen a turulmadárral szokták összefüggésbe hozni. Ha egy ilyen állat kerül hozzám, libabőrös leszek. Műtöttem medvebocsot, sérvvel. Bár egy sérvműtét nem az állatgyógyászat csúcsa, de az, hogy medvebocsot operálhattam, felemelő érzés volt. Ugyanakkor az egyik legnagyobb sikernek könyveltem el, bár nem kimondottan az én érdemem volt, amikor egy vak medvebocsot sikerült kezelni. Tulajdonképpen a vadállatgyógyászat az állatorvos számára hálátlan munka. A sikeresség, eredményesség jóval csekélyebb, mint a kisállat- vagy haszonállat-gyógyászatban. Például ha bejön száz kutya a rendelőbe, abból kilencven biztosan gyógyultan megy el, de száz sérült vadállatból mindössze egyharmad adható vissza a természetnek. A többi tartósan sérült, vagy elhull időközben. A sikerélmény viszont sokkal nagyobb. Ha sikerül egy vadállatot meggyógyítani, rehabilitálni, elengedni, azt az érzést nehéz leírni.

Névjegy

Borka Vitális Levente

1971. október 5-én született Marosvásárhelyen.

1998-ban végzett a Temesvári Állatorvosi Egyetemen

1999-től gyakorolja szakmáját Marosvásárhelyen

2002-től saját kisállatpraxist működtet

-besegít több állatvédő egyesület, alapítvány munkájába

2012-ben társaival létrehozta a Vet’s4Wild Egyesületet

-főbb érdeklődési területe a nagyragadozók (medve, farkas, hiúz, vadmacska) parazitológiai bántalmai

-szívügyének tekinti a Milvus Csoporthoz bekerült, sérült madarak állategészségügyi ellátását is, a rehabilitáció érdekében.