A tél a családi együttlétek és az ünnepek mellett tartogat még varázslatos órákat azok számára, akik szeretik a téli sportokat. A közös családi korcsolyázás összehozza a családot. Igaz, ma már nemigen van lehetőség arra, hogy tavak, folyók befagyott jegén csússzunk, ám a műjégpályákon eltöltött órák is szebbé tehetik mindennapjainkat.
Már a kőkorszakban is korcsolyáztak őseink, hogy gyorsabban és biztonságosabban átkeljenek a jeges területeken. Akkor a korcsolya csontból készült, ezt két helyen átfúrták, és bőrszíjakkal erősítették az egyik lábhoz, mivel a másikkal lökték magukat. A középkorban jelentek meg a fakorcsolyák, melyeket még a IX. században is használtak. A XIX. század középen készültek el az első, fémből kovácsolt korcsolyák, majd az első, ipari gyártású acélkorcsolyák is megjelentek. Ma már többféle típusa létezik, attól függően, hogy milyen célból használják őket. A műkorcsolyázók jó minőségű acélból spiccen rovátkolt korcsolyát használnak, a jégkorongozók rövidebb, ívesebb, kerek spiccű acéléles korcsolyát, míg a gyorskorcsolyázók alacsonyabb szárú, hosszabb, egyenes élűt, ami megkönnyíti a nagy sebességű, hosszú csúszást.
Fotó: Boda L. Gergely
A jég szerelmesei Marosvásárhelyen
„Marosvásárhelyen már 1874-ben csúszkáltak a polgárok a Holtmaros jegén” – írja egy korabeli lapra hivatkozva egy marosvásárhelyi napilap. Az első jégpálya a városban 1878-ban nyílt meg, melyen előbb csak „jégünnepélyeket” szerveztek, és „százával hullámzott rajta a korcsolya iránt érdeklődő közönség”. A korcsolyázás a városban az 1900-as években élte fénykorát, id. Gáll Károly idejében, aki 1926-ban vett részt első gyorskorcsolyaversenyén, majd többszörös országos bajnokká vált, és sokáig ő tartotta a román országos rekordot 500 méteren. Edzőként olyan kitűnő sportolókat nevelt ki, mint a kilencszeres országos bajnok Farkas Éva, vagy a ’70-es évek egyik legjobb versenyzője, Cardas Liana. A férfiak közül a legnagyobb sikert Coros László érte el, aki az egyetlen olyan marosvásárhelyi korcsolyázó, aki téli olimpián vehetett részt (Lake Placid, 1980).
Fotó: Boda L. Gergely
A vásárhelyi gyorskorcsolya útját ma fia, ifj. Gáll Károly egyengeti. Közel 40 éve, 1976-tól aktivál edzőként. „Jobb időket is megélt már a marosvásárhelyi téli sportélet” –mondja. 10–15 éve akár 12–14 gyermeket is el tudott vinni Olaszországba edzeni, a klub költségén. Ma már az állam nem támogatja őket, a legtöbb szülő pedig nem engedheti meg magának, hogy gyermeke külföldi edzőtáborát finanszírozza. A gyorskorcsolya is nagyon drága, a cipő 400 euróba, a penge pedig 450-500 euróba kerül. A minőségi sporthoz pedig az itthoni felkészülés nem elégséges. Itt a felkészülés 75 százaléka görkorcsolyával történik, az edzés többi 25 százaléka az erőteremben zajlik, ahol van súly és erőgép, illetve egy deszka, amelyen az oldalra való elcsúszást gyakorolják a gyermekek, zokniban. Ezen szimulálják a gyorskorcsolya mozdulatait. Élesben azonban csak külföldön tudnak edzeni.
Fotó: Boda L. Gergely
A jéghoki is igen kedvelt sportág volt. A múlt század közepén erős csapata volt a városnak, 1950-ben és ’51-ben is országos bajnokoklettek. Bár még voltak felvillanások a ’60-70-80-as években, amikor egy vásárhelyi csapat újra bejutott az A ligába, a jégkorong népszerűsége egyre csökkent, majd teljesen kimaradt a város sportéletéből. Nagy Árpád próbálja újra feléleszteni, aki 2009-benhozta létre a Maros Hockey Klubot. 5–14 éves fiúk és lányok számára tart korcsolya- és jégkorong-edzéseket, egyelőre csak télen, a műjégpályán, mivel a marosvásárhelyi fedett jégcsarnok 5 éve ott áll befejezetlenül, jelenleg 92 százalékban van kész.
