A magány is a járvánnyal terjed?

Noha egy kattintásra vagyunk már mindenkitől, sem postakocsi, sem postagalamb nem kell, és leveleink másodpercek alatt juthatnak el bárkihez, ingyen beszélhetünk a New Yorkban élő barátnőnkkel, vagy a Svájcban dolgozó férjünkkel. Könnyebb a kapcsolattartás, mint eddig bármikor. Mégis az elmagányosodás a 21. század egyik legnagyobb közegészségügyi problémája és így egyik legnagyobb társadalmi kihívása.

Mégsem szívesen beszélünk erről, mivel a sikerorientált évszázadunkban nem trendi magányosnak lenni, nem egy sikerfaktor, ha az ember gyakran érzi magát egyedül.

És tévedünk, ha azt gondolnánk, hogy ez csakis nyugdíjas korú, özvegyen maradt szülők, nagyszülők problémája, tévedünk: napjainkban fiatalabb generációkhoz tartozók körében is egyre gyakoribb. A jövedelem, az iskolázottsági szint, vagy az, hogy nők vagy férfiak vagyunk-e, falun vagy városon élünk, milyen etnikumhoz tartozunk, nem jelentenek feltétlenül védőfaktort.

A társas kapcsolatok hiánya ugyanis nemcsak a mentális egészségünket, de a fizikai egészségünket is ronthatják: szív és érrendszeri megbetegedéseket, magas vérnyomást, demenciát, depressziót is okozhat. 

Noha a definíciók sokfélék, a magány egy kellemetlen, állandósuló érzés, amely a kevés vagy nem túl minőségi társas kapcsolatból fakad.

Magányos az, aki gyakran, szinte mindig vagy állandóan egyedül érzi magát. Társadalmilag elszigetelt pedig az, akik havonta legfeljebb egyszer találkozik egy számára fontos, meghatározó személlyel,

legyen az barát, rokon vagy munkatárs. Nemzetközi felmérések szerint minden évben világszinten egyre több embert érint az elmagányosodás. Tavaly az európai felnőttek körülbelül 7 százaléka (azaz nagyjából 30 millió ember)vallotta magát magányosnak. Az olaszok, lengyelek, csehek, franciák és görögök mellett a magyarok a leginkább magányosak, a németekkel, hollandokkal, dánokkal, finnekkel, svédekkel  ellentétben. 

Társadalmi távolságtartás társadalmi eliszegetelődés nélkül?

Tíz erdélyi magyar válaszadóból három számára a legnagyobb problémát a karanténban a barátokkal, rokonokkal, ismerősökkel való fizikai találkozás hiánya okozta – derült ki egy áprilisi online kérdőíves kutatás nyomán. 

Hirdetés

A járványügyi intézkedéseknek köszönhetően pedig a magány mint társadalmi probléma még jelentősebb méreteket ölt, mint eddig bármikor.

A kötelező fizikai távolságtartás miatt már nemcsak a barátok, rokonok, hanem intézmények is „magukra hagyták” az embereket: a munkahelyi, kollegiális kapcsolatok leépülésével, minimalizálódásával,

illetve a kulturális, vallási, szabadidős rendezvények, események megszűnésével, vagy online térbe költöztetésével tovább súlyosbodott a nem kedvező nemzetközi trend. A szakértőket joggal aggasztja tavasz óta ennek a széles körben elterjedt elszigeteltségnek a mentális egészségre gyakorolt hatása és mértéke, különösen azért, mert nem egyértelmű, hogy mikor beszélhetünk átmenetiségről, illetve krónikus problémáról.

Amerikai orvosok már áprilisban arra figyelmeztettek, hogy a világjárvány okozta fizikai távolságtartás és stressz növelheti az öngyilkosságok számát.

A COVID-19-nek „köszönhetően” a magány már nem tabutéma, már beszélhetünk róla. És így tehetünk ellene. Egyéni és közösségi szinten egyaránt. A közel kétezer virtuális kapcsolatunkra nézzünk kritikus szemmel, és fordítsunk több időt a néhány nagyon közeli barátunkra! Kicsit mellőzhetjük a Netflix–Zoom–Meet kombót, és töltsünk el több időt az oldschool offline térben.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Friss lapszámunkat alább kérheted: