A nemet mondás szabadsága

Mi igent mondunk rá. Mármint a nemre. Mert azt látjuk, hogy ez egyfajta határkijelölés, hogy eddig, és ne tovább. Nem dacolni, mindenáron harcolni szeretnénk, hanem megélni önazonosságunkat, a nekünk (is) járó időt, magát az életet – saját tempónkban. (A teljes cikk a Nőileg magazin 2021. júniusi számában olvasható.)

„Nemet mondani számomra elsősorban szabadságot jelent, majd rögtön azt követően karakánságot, gerincességet. De nem kifelé, hanem inkább önmagam felé, azaz az önazonosság jegyében. Mert, ha valamire igent mondok, miközben fogaimat szorítva, kínok között végzem el, akkor annak értelmét nem látom.

Az igennek a szeretet jegyében kell megszületnie, akárcsak a nemnek: tisztelem magamat annyira, hogy a határaimra vigyázni tudjak, és bízom annyira a másikban, hogy pontosan tudni fogja, ez a nem mindkettőnk javát és épülését hivatott szolgálni.”

Ezt mondja Csata Éva, a HIFA Románia ügyvezető igazgatója, aki meghatározó, első „nem-emlékét” is felidézi: „Talán 12–13 éves lehettem, különösen szép és korán érő lány. Egy fiú, aki akkoriban nagyon tetszett, kijelentette, hogy ugyan nagyon szép, de brutálisan buta vagyok. Akkor mondtam nemet a butaságra. Azóta sem értem révbe, miközben megnyugtat a tudat, hogy a jó pap is holtig tanul”. Éva a nemet mondás fontosságát családon belüli szerepeinkben látja elsősorban.

„Mi anyák el szoktuk mosni a határainkat. Egy fenékkel ülünk meg székeket, rendszerint egészségünk rovására. Egy áldozat-anyánál rosszabb nincs”. 

Végül azt is elárulja, hogy számára a legnehezebb a munkahelyi kapcsolataiban nemet mondani. „Mivel nincsenek tiszta határok, rengeteg az intraperszonális konfliktus. Magamtól, magamig. S ha meg kellene fogalmazni, hogy mit akadályoz, ha képtelenek vagyunk nemet mondani, akkor azt felelném, hogy a szabadságunkat, fejlődésünket, kiteljesedésünket, önazonosságunkat”.

Igenek és nemek között

Csíky Csengelét hallgatva az az érzésünk, hogy ő a nemre mond nemet. „Az én életszemléletem szerint »igenek« vannak. A világegyetem a nemet nem ismeri. Gondoljunk csak Einstein hiány-elméletére. Ha így nézzük, az a bizonyos »nem«, tulajdonképpen egy másik »igent« jelent. Vagyis a valamit, amit eltolok magamtól, felcserélem mással, amire viszont igent mondok. Ezzel együtt jár a megoldásorientáltság is. Azaz,

ha egy eltaszítandó helyzettel találkozom, felteszem magamnak a kérdést: mi lehet e helyett a legjobb megoldás? Mindez persze nem jelenti a feltétlen szervilitást, csak annyit, hogy mindig van másik út, mindig van másik lehetőség, melyek közül választani lehet. Kivéve persze azt a felső, isteni hatalmat, akaratot, mellyel szemben csak elfogadóak lehetünk.

Másként »nem« tehetünk. Hogy miért mondom mindezt? Nemrég egy háztáji baleset ért, mely során, ha nincsenek a tőlem független körülmények (szomszédok jelenléte) és a férjem elsősegélynyújtással nem éleszt újra, most nem kérdezhetnétek. S íme, mennyi »nem«. Nos, ilyen helyzettel szemben csak elfogadóak lehetünk, nincs választásunk. Nekem megadatott, hogy ismét igent mondhassak. Az életre, a lehetőségekre, a szeretetre, a csodákra, az elfogadásra, a beérkező feladatokra, hivatásra, családra, az egész hátra levő földi létezésemre. Én így tudom jól élni ezt a divatosan »nemekkel« tűzdelt világot”.

Az evolúció és a Nem

Hirdetés

Nem a nemre? Igen a nemre? Töprengünk a nagy kérdésen, aztán dr. Antalka Ágota ezt mondja nekünk: amennyiben nem ismerjük fel, hogy van jogunk és hatalmunk nemet mondani, soha nem fogunk tudni igazán igent mondani bármire is! Függetlenül attól, hogy nő vagy férfi az illető, paradoxonnak tűnő, de tény, hogy a nemet mondás rendszeres gyakorlása boldogabbá tehet bennünket. (…)

A pszichológus beszél még az okokról, hogy mégis miért esik nehezünkre nemet mondani, a nemet mondás tanulásának folyamatáról, de arról is, hogy mi van akkor, ha nem megy – mindezt a Nőileg magazin júniusi lapszámában.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Lapozz bele a júniusi lapszámunkba: