A szép emlék, az mi?

A nap már fényesen sütött, mikor felébredt. Csend volt, csak a legyek zirregtek az ablakon. Egyedül van – állapította meg. Sosem tudta ébredéskor, hogy az apja napszámra ment, vagy betért a kocsmába, és ott ragadt estig. Korgott a gyomra, hát elindult a faluba, valahol csak megkínálják étellel. A gumipapucs csattogott a lábán, hűvös volt már az árnyékban, fázott a lába. Cipőt is kell kérjek valakitől, gondolta, de egyszerre nem lehet mindent. Ezt még egy hétéves is tudja.

A nagy diófánál megáll, összeszedi a lehullott diót. Egy kövön megtör néhányat, nem tudja lehúzni a vékony héját, mint ahogy az anyja tette, mikor még velük élt.

– Hány éve hagyott itt anyád? – kérdezték valamelyik nap tőle a boltban. 

– Nem tudom, nem olyan rég – válaszolta, és kifordult az ajtón, hogy ne faggassák. 

Milyen nap van ma? Hányadika? Folyton ilyeneket kérdeztek tőle az iskolában és a faluban is. 

– Jegyezd meg, hogy milyen nap van! – mondták neki, de ő nem tudta megjegyezni, s így azt sem tudta, mikor kell iskolába menni és mikor nem. 

A templom felé kanyarodik. Az ajtó nyitva van, kihallatszik az orgona hangja.

Mise van! – dobban meg a szíve. Akkor vasárnap van – gondolja boldogan. Ezt az egy napot felismeri, de a többit sehogy se tudja megkülönböztetni egymástól.

Nem is érti, azt honnan lehet tudni?

A diót leteszi a temető kapuja mellé, s bemegy a templomba. De mire keresztet vet, s leül a hátsó padba, vége lesz a misének, s indulnak kifelé az emberek. Ő is felpattan, és kisurran az elsők között. A szakállas öregember pénzt ad neki, mint máskor is. Jó lenne, ha kekszet s fagyit is adnának érte a boltban, de ezt előre sosem lehet tudni. Dolgozni fogok – gondolja dacosan, s elindul a legkedvesebb ház felé, ahová az anyjával jártak valamikor szőnyeget mosni.

A szűk utcában a ferdenyakú postással találkozik. Az színes újságokat tesz a postaládákba, amiből azt lehet megtudni, mi mennyibe kerül a nagy, városi boltban. Neki is szokott adni, ha jut.

– Hová mész, leányka? – kérdezi a férfi.

– Én dolgozni – vágja ki büszkén.

– Ó, menj el! Dolgozni! Még nekem sincs, ahol! Kihez mész dolgozni, mákvirág?

– Nem árulom el. Nehogy maga is odamenjen! – kacag. S kacag vele a ferdenyakú is.

– Ad-e újságot?

– Nem adok. Minek az neked?

– Nézegetem a képeket. S elgondolom, hogy mit veszek. Akkor adjon pénzért! Van pénzem! – mutatja az izzadtságtól ragacsos tenyerében a három zöld papírt.

– Jaj, menj el, te! Ez ingyen-újság! Majd pont te fizetsz érte… – mormolja a bajusza alatt, s odaad egyet neki.

Megköszöni, s azzal nekiiramodik. Előbb oda akar érni a kedves házhoz, hogy ő adhassa oda az asszonynak az újságot. De a reklámújság-kihordó sem rest, sejti, hogy hová igyekszik a leányka, s mint a gyermek, ő is futásnak ered, s a másik oldalon hamarabb odaér.

– Csókolom, nénike! – ugrik be a kapun, de a mosoly leolvad az arcáról, mikor rájön, hogy megelőzték.

– Szóval ide jársz te dolgozni! – évődik vele a férfi. Dolgozni, mi? Hazudós!

– Nem hazudik – mondja az asszony –

valóban járt ide kicsi korában az anyjával szőnyeget mosni, gyomlálni… azóta is visszajár ide. Szép emlék, ugye? – fordul a leányka felé.
Hirdetés

– Igen – válaszolja. Majd megkérdezi:

– Nénike, van teje?

– Van. Azt innál? Hozok!

Szívószállal hozza, csokigyöngyök vannak benne. Ribizlilekváros kenyeret ad hozzá.

– Vasárnapi ebéd?! – nevet a kihordó. Nézzenek oda, a macska is megkívánta!

Egy hosszúszőrű, szürke macska jön fel a lépcsőn.

– Cicu! Cicuka! – veszi ölbe a macskát a leányka. Simogatja, dédelgeti, ha nem látná senki, a tejet is nekiadná.

Egy másik, nagyobb macska is megjelenik a kert felől.

– Még egy cicu! – örvendezik. Ölébe veszi azt is, de a macskák nem tűrik meg egymást.

– Nem ismerik egymást… – magyarázza a férfi.

– Pedig ismerhetnék – mondja az asszony. Anyja s lánya. Csak a kölykét túl korán elvették tőle. Azóta, mintha nem is ismerné, úgy viselkedik.

– Embereknél is lehet ilyen? – szólal meg a gyermek, s a felnőttekre szegezi a tekintetét.

Azok néhány másodperc csend után elfordulnak, s bizonytalanul válaszolják neki:

– Lehet…

Aztán a férfi gyorsan eltereli a beszélgetést:

– Hát, ha kicsi macska kéne neked, én tudok egyet szerezni. Csak hol talállak meg? Egész nap a faluban császkálsz! – azzal szedelőzködik, és elköszön. A leányka is megy utána.

Az asszony este veszi észre, hogy a postaládában megint van egy reklámújság. Jaj, ez a leányka! – mosolyog magában.  

A reklámújság-kihordó alig érett, zöld diót talál a táskájában. Hát, ezt vajon mikor tette bele? – töri a fejét. 

A leányka este fekszik otthon az ágyon, a macskákra gondol és arra, hogy vajon a szép emlék, az mi? 

Kiemelt kép: Shutterstock